2025. december 27., szombat - János

Tiltakozik a makói Hagymatikum Gyógyfürdő szomszédságába tervezett új szálloda megépítése ellen a Demokratikus Koalíció (DK) - közölte a párt alelnöke csütörtökön a Maros-parti városban. A párt politikusai az új szálloda helyszínét, magasságát és a város képét meghatározó Makovecz-stílustól eltérő látványtervét kritizálják.

2022 tavaszára készülhet el a tokaji turisztikai régió első, jelentős szobakapacitással rendelkező prémium kategóriás hotele, a Minaro Hotel Tokaj*****. A tematikus hotel, amelynek alapkövét idén márciusban tették le, a Szepesi család és az Appeninn Nyrt. közös fejlesztéseként valósul meg.

Több mint 3,5 millió orvostechnikai eszköz, gyógyszer, fertőtlenítő folyadék és védőeszköz, leginkább maszk forgalomba kerülését akadályozta meg a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a május 11. és július 12. között megrendezett nemzetközi STOP akció keretében – mondta a NAV vámszakmai szakfőigazgatója  Budapesten sajtótájékoztatón.

Miért fontos ismernünk Sophiát, az első humanoid robotot? Hogyan kaphatott állampolgárságot és vajon mennyire szükséges felkészülnünk a jövőben arra, hogy életünket intelligens bitek hálozzák be?

Benyújtotta a kormány a parlamentnek a hitelfizetési moratórium meghosszabbításáról szóló törvényjavaslatot. Az adósoknak mindenképp egyeztetniük kell a bankkal, hogy jogosultak-e rá. A javaslat szerint az is nyugdíjas rászorulónak számít, aki június 30-ig megy nyugdíjba.

Globális márkává válhat a finn Wolt a Netpincért is tulajdonló Delivery Hero társalapítójának 7,7 millió eurós invesztíciójával.

2, 4, 6 millió forintot is simán el lehet költeni egy-egy kívánt házfelújításra. Novák Katalin minapi bejelentése nyomán ehhez ráadásul potenciálisan rengeteg család kaphat majd 1, 2, 3 millió forintos támogatást. Na, de pontosan milyen beruházás futja ki ebből a pénzből jelenleg, és ami még fontosabb, az amúgy is szakemberhiányos építőipart mennyire fogja sújtani, ha most hirtelen jóval több megrendeléssel kell majd dolgozniuk? A Pénzcentrum ennek járt utána az újHÁZ Centrum szakértőinek segítségével.

Augusztusban is folytatódott a visszaesés a hazai szállodák teljesítményében. 2019-hez képest a vendégéjszakák száma országos szinten 36, míg Budapesten közel 80 százalékkal esett vissza.

Egyre többen megtapasztaljuk, mennyivel kényelmesebb online, akár egy fotelben, laptoppal az ölünkben intézni a vásárlásainkat. Nincs ez másként a vállalatokkal sem, a beszerzés digitalizálása számukra is kézzelfogható előnyökkel járhat, a járványhelyzet pedig csak még jobban ráerősített ennek szükségességére.

A legújabb budapesti székházban 15 éves bérleti szerződéssel működik a Magyar Telekom központja, a koronavírus miatt viszont a dolgozók nagy része nyilvánvalóan nem jár be az épületbe. Emiatt a cég az irodaház egy részének albérletbe adását fontolgatja, ami azonban a Wing számára nem tűnik úgy, hogy bármilyen pénzügyi nehézséget jelentene, mivel hosszú távú fix szerződéssel rendelkeznek.

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« December 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31        

Tartalom galéria

A ChatGPT karácsonyi „meglepetése”

A ChatGPT karácsonyi „meglepetése”

More details
A bankkártya-elfogadás történetében először csökkent a fizikai boltokban működő POS-terminálok száma

A bankkártya-elfogadás történetében először csökkent a fizikai boltokban működő POS-terminálok száma

More details
Kolozsváron nyit új éttermet a Simons Burger

Kolozsváron nyit új éttermet a Simons Burger

More details
Murvás parkolóból városi fejlesztés: új fejezet jöhet az Alba Pláza környékén

Murvás parkolóból városi fejlesztés: új fejezet jöhet az Alba Pláza környékén

More details
Szigorúbb szabályok jönnek a halasztott fizetésre 2026-tól

Szigorúbb szabályok jönnek a halasztott fizetésre 2026-tól

More details
A tudatos tervezés és a technológiai hatékonyság éve lesz 2026 az építőiparban

A tudatos tervezés és a technológiai hatékonyság éve lesz 2026 az építőiparban

More details
Szép ajándék a kakaó árának zuhanása – de a csokoládé ára csak jövőre követheti

Szép ajándék a kakaó árának zuhanása – de a csokoládé ára csak jövőre követheti

More details
Műszaki és jogi buktatók rejtőzhetnek az olcsó ingatlanok mögött

Műszaki és jogi buktatók rejtőzhetnek az olcsó ingatlanok mögött

More details
Kémkedő mérnökök, lopott technológiák és az AI-verseny: hogyan zárkózott fel Kína?

Kémkedő mérnökök, lopott technológiák és az AI-verseny: hogyan zárkózott fel Kína?

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője