Jelenleg a Microsoft Research interdiszciplináris tudományokkal foglalkozó munkatársa. A Szilícium-völgy elsőgenerációs vizionáriusai közé tartozó szakember 2010-ben a TIME száz legbefolyásosabb emberének listájára is felkerült.
Lanier azért is érdekes karakter, mert az internet egyik legnagyobb kritikusa. Üzeneteit számos előadása mellett jelenleg a Miért töröld magad azonnal a közösségi oldalakról? című könyvével próbálja eljuttatni szélesebb közönséghez. (A kötet az Európa Könyvkiadó gondozásában az idén idehaza is megjelent.) Ebben tíz tételben magyarázza el, mit tesz velünk és a társadalommal a közösségi média, és hogy a különféle technológiák előnyeiről szóló diskurzusokból miért nem szabad kihagyni az emberekre gyakorolt negatív hatásokat sem.
A szakember többek közt az ő közreműködésével is készült Társadalmi dilemma és saját könyve kapcsán beszélt az Intesa Sanpaolo pénzintézet egyik webináriumán, amin mi is részt vettünk, és amelynek fő gondolati fonala az volt, hogy az internet egy teljes paradigmaváltással „javulhat meg”, ez pedig egyaránt a cégek és a felhasználók felelőssége.
Az ingyenesség illúzió
A túlzott közösségimédia-használat negatív hatással van a mentális állapotunkra (a Társadalmi Dilemma többek közt ezt is bemutatja), a hagyományos cégek napjainkra pedig már teljesen kitetté váltak a Facebooknak.
Az álhírek terjedése és különösen a Cambridge Analytica-botrány óta mind több szakértő beszél arról, hogy a jelenlegi modell a társadalomra is káros. Lanier előadásában megemlítette azt is, hogy 100 új Facebook-profilból mindössze egy tartozik valódi emberhez, 99 százalék pedig robot, és a fake news problémán is vélhetően csak az segítene, ha egy teljesen új üzleti modellen alapulna a Facebook, sőt az egész internet.
Jelenleg úgy néz ki a dolog, hogy a felhasználók bár ingyen használják a szolgáltatásokat, valójában az adataikkal adják oda pénz helyett, a tech cégeket pedig a kereskedelmi érdekek mozgatják – ezek pedig ellentétesek a felhasználók érdekeivel. A szakértő szerint az internet eleinte arra a szocialista elképzelésre épült, hogy mindenki számára ingyenes és hozzáférhető legyen az információ. Ám mivel a tech cégeknek el kellett kezdeniük hirdetésekkel foglalkozni, hogy finanszírozni tudják a működésüket, így megkezdődött az adatkapitalizmus kialakulása.
A hirdetés vált az informatika korának uralkodó üzletágává, ami eleinte még nem tűnt disztópikusnak, aztán a vállalatok az algoritmusok fejlődésével elkerülhetetlenül a tömegek viselkedésének manipulálóivá váltak. Az üzleti modell alapja azon felfogás, hogy a digitális szolgáltatások működésének mindössze egyetlen módja a felhasználó alárendelt szerepbe taszítása. Hiszen pusztán egy illúzió, hogy a netező ingyen fér hozzá mindenhez a tárhelytől kezdve a közösségi oldalakig – semmi nincs ingyen, az adatainkkal fizetünk.
A szakértő szerint az üzleti modellt eleinte úgy adták el, mint egy bartert: ha kémkedhetnek a felhasználók után, cserébe ingyenes szolgáltatásokat kapnak, ami rövidtávon ésszerű alkunak tűnhet, de hosszútávon rendkívül előnytelen.
Nem tudom többé közösségi hálózatoknak nevezni ezeket a felületeket. Egyszerűen viselkedésszabályozó birodalmaknak hívom őket
– mondta korábban egy TED-előadásán.
Új alapokra kell helyezni a világhálót
Lanier szerint teljességgel igazságtalan, hogy maguk az értékes adatokat adó felhasználók nem kapnak pénzt abból, hogy a big data társadalom mozgatórugói. A tökéletes megoldást ugyan még senki nem talált ki, az mégis egyértelműnek tűnik: más üzleti modellre kell helyezni a világháló működésének alapjait. Lanier viszont nemcsak kritizál, de az általa kitalált alternatívákról is többször beszél. Ennek az az alapja: az ingyenességnek el kell tűnnie.
Felteszi a kérdést: mi lenne, ha a felhasználók kezdenének el fizetni a Google-nek és a Facebooknak? Mondjuk alacsony havi díjat kéne fizetni a használatukért. Ám ha a felhasználó posztjai, videói, megnyilvánulásai és egyéb tartalmai népszerűvé válnának, akkor már a feltöltő kapna érte pénzt a cégektől, aminek aztán egy része adó formájában visszakerülne az államokhoz. Így akár a munkanélküliség problémáján is sikerülne enyhíteni.
Nem hiszem, hogy a fajunk túléli ezt, ha nem teszünk valamit. Nem élhetünk hosszútávon olyan társadalomban, ahol ha két ember kommunikálni szeretne, csak úgy történhet meg, hogy azt egy olyan harmadik fél finanszírozza azt, aki manipulálni szeretné őket.”
– mondta korábban a szakértő.
A szakember szerint egy ilyen, vagy másmilyen alternatíva megvalósulásához és a jelenlegi problémák megoldásához nem elég 4-5 év, egy generáción átívelő folyamat eredménye lehet. Ahogy fogalmazott: ő ezzel kapcsolatban rövidtávon pesszimista, hosszútávon optimista.
El tudunk egyáltalán menekülni?
Amellett, hogy a nagy cégeknek felelősséget kellene vállalniuk, a hétköznapi netezőknek erőteljesebben kéne követelniük a változást, ha mással nem, hát a közösségi oldalak bojkottjával. Lanier könyvében tíz okot ad rá, és ha nem is mind nyomós a saját életünkre vetítve, elgondolkodtatni mindenképp elgondolkodtat azzal kapcsolatban, hogy valami nagyon nincs jól.
Lanier szerint kísérleti nyulak vagyunk, hiszen sosem volt rá példa korábban a történelemben, hogy az ember állandóan a nagy adatgyűjtő cégek alkalmazásaival telepakolt okostelefonnal a zsebében járkáljon, ami folyamatosan adatokat gyűjt a használójáról, hogy kivel vagyunk kapcsolatban, mit nézünk, mit csináltunk délelőtt, mielőtt délután megrendeltünk valamit, és amin keresztül mindenki saját magához alakított ingereket kap.
Szomorú vagy? Magányos? Esetleg rémült? Vagy talán boldog és magabiztos? Éppen menstruálsz? Esetleg éppen mélyponton vagy társas szorongásaiddal kapcsolatban?
„Az úgynevezett hirdetők éppen azt a pillanatot ragadják meg, amikor tökéletesen készen állsz, és akkor befolyásolnak olyan üzenetekkel, amik másoknál már beváltak. Még az is lehet, neked fel sem tűnik, hogy az adott poszt egy kicsit elkedvetlenített, vagy hogy éppen manipuláció áldozata vagy. A hatás körmönfont módon érvényesül, viszont összeadódik” – írja könyvében.
A könyvben olvasható indokok közt szerepel, hogy a pszichológiai módszerek felhasználásával a kvázi függővé tett felhasználók esetében a függőség és a szabad akarat kizárja egymást. De végig hangsúlyozza, hogy nem a technológia a rossz, az igazi probléma az üzleti modell, melyben olyan partnerek felkutatása a cél, akik fizetni hajlandóak azért, hogy mások viselkedését manipulálják.
Lanier a mostani rendszert „ótvar-gépezetnek” hívja (ÓTVAR – Óriáscégek a Tőkéért a Viselkedésed Apparátusokkal Rendszabályozzák gépezet), ami a felhőalapú számítástechnikában rejlik, és ami lényegében bemelászik mindenki életébe, cefretartalmakat tol le a felhasználók torkán, demagóg stílusban dirigálja az emberek viselkedését.
Az ÓTVAR mesterkedései nem tökéletesek ugyan, de ahhoz elég nagy a hatalmuk, hogy lassan már öngyilkosságszámba menne, ha nagy márkák, politikusok és ehhez hasonló, versenyszférában játszó elemek nem fizetnének ki kemény pénzösszegeket az ÓTVAR-mechanizmusoknak.
– mutat rá arra, hogy szabadulni tőle nem csak a felhasználóknak nehéz, de a cégeknek és a közszereplőknek is. Kitér egyben az újságírás fájdalmára is, ami ennek a rendszernek a hozománya. Amikor a Facebook elkezdett a hírfolyamban híreket válogatni, az egész szakmának kellett újragondolnia magát. Hogy ne maradjanak le, az újságírók elkezdtek a figyelmet megragadó, klikkvadász sztorikat írni.
Rákényszerültek arra, hogy az ÓTVAR részévé váljanak azért, nehogy megsemmsítse őket a gépezet.
Lanier ugyanakkor megemlíti, hogy az öt legnagyobb techcég közül csak kettő függ nagyon erősen az ÓTVAR-modelltől (a Facebook és a Google), és bár az Apple, az Amazon és a Microsoft is enged neki valamennyire, jól el vannak nélküle is, hiszen változatos forrásokból származnak a bevételeik. Bár élnek módszerekkel, az még nem jelent egzisztenciális fenyegetést a civilizációra, nem úgy, ahogy a Facebook és a Google működése.
A webináriumon hozzátette: senkire nem akarja ráerőltetni, hogy törölje a Facebook fiókját, hiszen ha valakinek a megélhetése függ a Facebooktól, nem lehet arra kérni, hogy ártson magának. De sokak számára nem nélkülözhetetlen a felület, és akinek van mozgástere, de mégsem él a lehetőséggel, egy olyan rendszerhez adja a nevét, amelyben sokan érzik csapdában magukat.
(Forrás: www.24.hu)
