2025. december 27., szombat - János
Több hónapos átalakítási munkálatokat és bezárást követően, október 1-én a Cinema City megnyitotta első VIP moziegységét a budai oldalon lévő Mammut Bevásárló és Szórakoztató központban.
Hiánypótló étteremmel bővült Budapest gasztro-térképe. Az Andrássy út 41. alatt frissen megnyitott SZÉK-ben a hagyományos székely ízek a legmodernebb konyhatechnológiával találkoznak. Az új étteremben kóstolhatunk csorbalevest, böjtös töltött káposztát, lókodi oldalast, helyben készült zakuszkát és eperfagylalttal tálalt kürtőskalácsot is. Az alapanyagok egy része Erdélyből, székelyföldi kistermelőktől érkezik, csakúgy mint a különleges zöldségpárlatok és minőségi borok.
A New York Posthoz úgy jutottak el az e-mailek, hogy Hunter Biden elvitte a laptopját javításra egy számítógépes szakemberhez, aki megtalálta az e-maileket, és másolatot készített róluk. „Soha nem került sor arra a találkozóra, amelyről a New York Post írt” – közölte Biden kampánystábja.
A jegybank azonban még várna az ítéletalkotással, a megváltozott helyzet ugyanis nem tudni, úgy marad-e a járvány elvonultával is. Felerősítette az elektronikus fizetés iránti igényt a járványügyi helyzet, de csak hosszabb távon derül majd ki, hogy a növekedés mekkora része lesz tartós - összegezte a Magyar Nemzeti Bank (MBN) szerdán közzétett tanulmányában, amely a koronavírus-járvány elektronikus pénzforgalomra gyakorolt első félévi hatását elemzi.
A Magyarországon is piacvezető ruhaipari vállalat, a H&M növekedésében éveken át korlátot jelentett, hogy elhanyagolta az online terjeszkedést. A 2017-es beszámolójában még magának is felrótta, hogy az üzletek csökkenő látogatottságát nem kompenzálják a webshopos vásárlások.
Politikusoktól és családtagjaiktól jelenlegi és volt diplomatákon, állami cégvezetőkön át kis startupok alapítóiig több mint hétszáz magyar név tűnik fel abban az adatbázisban, amely egy államközeli kínai cégtől szivárgott ki még szeptemberben. Arról megoszlanak a vélemények, hogy mennyire veszélyes a Zhenhua Data világszerte több millió ember jórészt nyilvános információit összegyűjtő adatbázisa, de a szakértők szerint hírszerzési célokat szolgáló gyűjtemény ritka betekintést ad a kínai adatipar működésébe.
- De mégis, honnan ismerhettem volna fel, hogy ilyen durván meglopják a céget? – kérdezte Gábor, egy kozmetikai cikkeket gyártó cég tulajdonosa, miután fény derült egy több tízmilliós kárt okozó, roppant kínos belső visszaélésre. Visszakérdeztem: - Nem tűnt fel, hogy … - és itt felsoroltam néhányat azokból a jól észrevehető munkahelyi viselkedési formákból, amelyekről ebben a cikkben kicsit bővebben is szó lesz. - Aszta! – csapott a homlokára, bár nem pontosan ezt a kifejezést használta – most, hogy mondod, dehogynem! Csak nem gondoltam, hogy a lopást leplezi vele! Pedig így utólag mennyire nyilvánvaló …
Nagyot zuhant a második negyedévben a magyar gazdaság, viszont a 13,6 százalékos visszaesés ellenére még mindig van miben bízni: jó évet zárhatott a belföldi turizmus, és a magyarok ismét elkezdtek feltankolni bezinből, veszik a lakókocsikat, és vidéken néznek kertes házat. Azonban az, mit hoz a második hullám, kiszámíthatatlan. Tekintsünk vissza a nagy fordulatokra, és lássuk, mit hozhat még ez az év és 2021.
A Nemzetbiztonsági Szakszolgálat Nemzeti Kibervédelmi Intézet 2020.10.15 – 19. között ismét IT biztonsági csapatversenyt szervez Hungarian Cyber Security Challenge 2020 (HCSC’20) néven, amelyre maximum 3 fős kollektívák jelentkezését várják a szervezők. A versenyre minden olyan magyar állampolgárságú személy jelentkezhet, aki a 16. életévét betöltötte.
Napjainkban a fenntarthatóság és a környezettudatosság egyre inkább átitatja a társadalmi és politikai szférát, valamint az üzleti életet. A felelős és fenntartható vállalkozások, a társadalmi ügyekbe beleálló márkák, a közösségért tenni kívánó projektek egyre hangsúlyosabban jelennek meg világszerte. A koronavírus okozta világjárvány - egyelőre úgy tűnik -, csak felerősítette a már elindult trendeket és a környezetvédelem mellett az emberi jogi kérdések is hangsúlyosabban szerepelnek a márkák kommunikációjában.
Az Üzlet és Pszichológia/HRPWR.HU, a Kreatív és a Brandfizz bemutatja: a Nagy Employer Branding Napot! - A digitális az új normális? Legyél nyolckarú HR SHIVA 1 nap alatt!
A 60 milliárd forint értékű beruházás keretében a gyártóüzemen túl egy tesztkörnyezetet is kialakítanak a Zalazone járműipari teszpályán. Palkovics László a ZalaZone Járműipari Tesztpályán tartott rendezvényen Benkő Tibor honvédelmi miniszterrel közösen jelentette be, hogy mintegy 60 milliárd forintos beruházással épül meg egy harcjárműveket gyártó üzem és 20 hektáros területen tesztpályát is kialakítanak mellé.
A résztvevő cégek kikapcsolódást, szakmai közösségépítést, valamint az egységet erősítő élményeket nyertek az Ikarus BSE sporttelepen. Hirdetés Október 10-én, szombaton a magyar építőipar hagyományteremtő programjaként rendezte meg a PromoSport Kft. Budapesten a Magasépítő Kupát.
Az európai létesítménygazdálkodási (facility management, FM) piac…
Látványos szerkezeti változásokon megy keresztül a magyar…
Látványosan csökkent a kakaó világpiaci ára az…








