2026. május 19., kedd - Ivó, Milán

Válságban is érték a tehetség?

2009-11-19 2002
A mai nehéz gazdasági körülmények miatt fontos lehet a tehetségmenedzsment, egyes szakemberek szerint ez lehet a kivezető út a válságból. Egy felmérés szerint a cégek nagy része igyekszik megszerezni vagy kinevelni, s ezután megtartani a tehetséges munkatársakat.
A recessziónak még nincs vége, bár a DGS Global Research tanácsadócég által folytatott Képzési Benchmark Felmérés 2009 kutatás friss adatai alapján jóval kevesebben terveznek elbocsátást most, mint korábban. A 812 válaszadó mindegyike elgondolkodott már azon, hogy talán a tehetséges munkatársak jelenthetik a kiutat a jelenlegi szorult helyzetükből, a jövőbeni sikerességük biztosításához. Ez a szervezet méretétől, tulajdoni formájától függetlenül igaz.

A tanácsadócég szakértői ugyanakkor az idei évben többször szembesültek azzal, hogy a tenni akarás és a jó szándék dacára a tehetségmenedzsment, illetve a különböző programok nem érik el a kívánt hatást, nem épülnek be a vállalati kultúrába. Emellett – a recesszió miatt – sok helyütt a már mûködő rendszerek fenntartása is megkérdőjeleződött.

Dara Péter, a DGS Global Research vezetője az FN.hu-nak elmondta: egy konferenciát szerveznek november 26-án, amelyen vállalati HR-szakemberek segítségével járják körül a tehetségmenedzsment fogalmát, számos alternatív megoldási lehetőséget közvetítenek a résztvevőknek.

A Tehetségmenedzsment Konferencián a kisebb-nagyobb vállalatok mellett, a közszféra és a felsőoktatási szektor, valamint a hazai és külföldi vállalkozások képviselői is bemutatják, hogyan motiválnak válságban, miként fejlesztik a tehetséges dolgozóikat, vagy épp hogyan kezelik a létszámstopot, és hogy gazdálkodnak kevesebb forrásból.
 
 
(Forrás: www.fn.hu)
Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Tipp

Időrendben

« Május 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

Teljesítésigazolás: kétmilliárd forintról döntött az MKIK szervezete

Teljesítésigazolás: kétmilliárd forintról döntött az MKIK szervezete

More details
Gourmet Fesztivál, 2026. június 4-7.

Gourmet Fesztivál, 2026. június 4-7.

More details
Idén újra MaReSz Event Touch - 3 in 1!

Idén újra MaReSz Event Touch - 3 in 1!

More details
X Smart Sport Expo és Fitness Fesztivál, 2026. június 14.

X Smart Sport Expo és Fitness Fesztivál, 2026. június 14.

More details
Kövesd nyomon a termékek eredetét: új korszakot nyit az Amway digitális eszköze

Kövesd nyomon a termékek eredetét: új korszakot nyit az Amway digitális eszköze

More details
Tiszta lap a közbeszerzésekben: újra versenyhelyzet és decentralizáció jön?

Tiszta lap a közbeszerzésekben: újra versenyhelyzet és decentralizáció jön?

More details
Ingatlan Regatta + Real Estate Beach Conference

Ingatlan Regatta + Real Estate Beach Conference

More details
Shadow IT, zsarolóvírus, megfelelési kockázat: mit jelent a kiberbiztonság az ingatlanpiacon?

Shadow IT, zsarolóvírus, megfelelési kockázat: mit jelent a kiberbiztonság az ingatlanpiacon?

More details
Elindult a karbonverseny az építőiparban

Elindult a karbonverseny az építőiparban

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője