2025. szeptember 14., vasárnap - Szeréna

Általában úgy választunk valakinek ajándékot, hogy beleképzeljük magunkat a másik bőrébe, és eldöntjük, hogy szerintünk tetszene-e nekünk, ha ő volnánk. Sajnos ez a technika nem…
Sok olyan pontja van egy-egy álláshirdetésnek, amiből kiderül, létező pozícióról van-e szó vagy átverésről. Fontos, hogy a pályázó olvasni tudjon a sorok között – véli…
Németországban a vezető beosztásban dolgozó nők 30 százalékkal kevesebbet keresnek, mint a vezető beosztású férfiak, és a munkaerőpiac egészét tekintve is több mint 20 százalékos…
Egy 4700 munkavállalót érintő felmérésből kiderül, hogy a dolgozók 60 százaléka napi két alkalommal iszik kávét - írja a jobs.aol.com. A kutatás szerint a legtöbb…
A Toyota egykori alkalmazottjának ügyködése „helyrehozhatatlan” károkat okozhat a cég szerint. Újabb tanmese következik arról, hogy miért is kell azonnal megváltoztatni minden jelszót, amit egy…
A vezető beosztású kormánytisztviselői után az összes dolgozójának nevét, munkakörét és illetményét közzétette a kormany.hu-n a Miniszterelnökség. A kedden megjelent közleményből – amely szerint közérdekből…
A Narrative Science gépei tavaly 400 ezer cikket írtak, idén akár másfél millióra emelkedhet ez a szám. 15 éven belül pedig már a hírek 90…

 

 


 

Tipp

Időrendben

« Szeptember 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Erő, értékek, valódi nők – a Kallos Cosmetics nekik is szól, a sportban is

Erő, értékek, valódi nők – a Kallos Cosmetics nekik is szól, a sportban is

More details
1 milliárd forintot is kaphatnak a cégek energiatárolásra a Jedlik Ányos Energetikai Program által

1 milliárd forintot is kaphatnak a cégek energiatárolásra a Jedlik Ányos Energetikai Program által

More details
A MediaMarkt Békéscsabán is RS Bútorstúdióval erősít

A MediaMarkt Békéscsabán is RS Bútorstúdióval erősít

More details
A legnagyobb hazai üzleteit nyitotta meg a Zara és a Stradivarius

A legnagyobb hazai üzleteit nyitotta meg a Zara és a Stradivarius

More details
Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
SELVA Skybar x Aston Martin Budapest: ikonikus együttműködés Budapesten

SELVA Skybar x Aston Martin Budapest: ikonikus együttműködés Budapesten

More details
Lakásvásárlás önerő nélkül - nem könnyű, de lehetséges

Lakásvásárlás önerő nélkül - nem könnyű, de lehetséges

More details
Az ágazati sajátosságok alakítják a skandináv munkahelyi és ingatlanstratégiát

Az ágazati sajátosságok alakítják a skandináv munkahelyi és ingatlanstratégiát

More details
Románia szállodapiaca felülmúlta a várakozásokat 2025 első félévében

Románia szállodapiaca felülmúlta a várakozásokat 2025 első félévében

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője