2025. december 25., csütörtök - KARÁCSONY

Focilázban indul a nyár Budapesten: a június 11. és július 11. között zajló labdarúgó Európa-bajnokság ideje alatt a főváros izgalmas mérkőzések mellett az esemény kísérőrendezvényeinek helyt adó, ingyenesen látogatható szurkolói zónával gondoskodik a felemelő pillanatokról.

A grandiózus központi kiállítás helyszíne a főváros szívében található HUNGEXPO Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központ lesz.

A Környezetvédelmi Világnapon hozta nyilvánosságra a Global Footprint Network(GFN) nevű kanadai szervezet a 2021-es globális túllövés napját. Ezen a napon használjuk el (=ökológiai lábnyom) a bolygón egész évben keletkezett, azaz egész évre beosztandó megújuló erőforrásait (=biokapacitás).

Gyere kerékpárral, vagy hozd el kocsival a Lázár Lovasparkba!

A kiállítások és szakmai előadások mellett többek között műterem- és műhelylátogatások, tematikus séták, workshopok, kerekasztal-beszélgetés és filmvetítés is gazdagítja a programválasztékot.

Izgalmas előadásokkal, a szakma világszerte elismert nagyágyúival, konferenciaexpóval, DJ-vel és QuizNight-tal várta a szoftverfejlesztőket a világ minden tájáról a hazai szervezésű Craft Conference. A régió egyik legnépszerűbb technológiai- és szoftverfejlesztői fesztiváljának nem titkolt célja, hogy kihagyhatatlan közösségi platform legyen a kódolók számára, ahol a szorosan vett fejlesztői tudás mellett az információs technológiához szélesebb körben kapcsolódó témák és kérdések is reflektorfénybe kerülnek.

Négy napon keresztül zajló színes forgataggal, közel 20 ország önálló bemutatkozásával és csaknem 100 kiállító részvételével kerül megrendezésre az idei Utazás kiállítás március 3. és 6. között.

Vegyen részt 2022-ben is Magyarország legnagyobb hajós találkozóján, ahol egy helyen ismerheti meg a legfrissebb hajós innovációkat és tekintheti meg a legnagyobb hajómárkák kínálatát!

Az elmúlt időszakban a korábbinál is jobban felértékelődött a lakókocsizás, lakóautózás nyújtotta kötetlenebb utazási forma, ahol az utazni vágyók nincsenek annyira időhöz, vagy desztinációhoz kötve. A mostani bizonytalan turisztikai helyzetben előreláthatólag az utazók egyre nagyobb számban keresik majd az ilyen, nagyobb biztonságot és szabadságot biztosító utazásokat.

Vadászok, horgászok, erdészek, fegyverkedvelők, természetjárók: találkozunk később! A Hungexpo Zrt. a kiállítókkal és a szakmai partnerekkel egyetértésben úgy döntött, hogy a 2021. március közepére tervezett virtuális FeHoVa-t, a Kárpát-medence vadászainak és horgászainak legnagyobb rendezvényét, valamint a vele egyidejű virtuális Budapest Boat Show-t nem rendezi meg. A következő FeHoVa időpontja 2022. február 17-20.

Tipp

Időrendben

« December 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31        

Tartalom galéria

A ChatGPT karácsonyi „meglepetése”

A ChatGPT karácsonyi „meglepetése”

More details
A bankkártya-elfogadás történetében először csökkent a fizikai boltokban működő POS-terminálok száma

A bankkártya-elfogadás történetében először csökkent a fizikai boltokban működő POS-terminálok száma

More details
Kolozsváron nyit új éttermet a Simons Burger

Kolozsváron nyit új éttermet a Simons Burger

More details
Murvás parkolóból városi fejlesztés: új fejezet jöhet az Alba Pláza környékén

Murvás parkolóból városi fejlesztés: új fejezet jöhet az Alba Pláza környékén

More details
Szigorúbb szabályok jönnek a halasztott fizetésre 2026-tól

Szigorúbb szabályok jönnek a halasztott fizetésre 2026-tól

More details
A tudatos tervezés és a technológiai hatékonyság éve lesz 2026 az építőiparban

A tudatos tervezés és a technológiai hatékonyság éve lesz 2026 az építőiparban

More details
Szép ajándék a kakaó árának zuhanása – de a csokoládé ára csak jövőre követheti

Szép ajándék a kakaó árának zuhanása – de a csokoládé ára csak jövőre követheti

More details
Műszaki és jogi buktatók rejtőzhetnek az olcsó ingatlanok mögött

Műszaki és jogi buktatók rejtőzhetnek az olcsó ingatlanok mögött

More details
Kémkedő mérnökök, lopott technológiák és az AI-verseny: hogyan zárkózott fel Kína?

Kémkedő mérnökök, lopott technológiák és az AI-verseny: hogyan zárkózott fel Kína?

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője