2025. december 25., csütörtök - KARÁCSONY

Ünnepélyes keretek között adta át a világ talán legmodernebb chipgyárát a Bosch. Körülbelül 1 milliárd euróból, a vállalat történetének eddigi legnagyobb beruházásából épült fel a drezdai létesítmény, amely tovább erősíti a szászországi Szilícium-völgy (Silicon Saxony) kiemelt szerepét az európai chipgyártás területén. A termelés júliusban indul, az autóipar által már nagyon várt termékek gyártása pedig szeptemberben kezdődhet el.

A befektetők, akik a portfóliójukat az inflációval szemben próbálják megóvni, az elmúlt hetekben az ingatlanrészvényeket részesítették előnyben, így a szektor az S&P 500 indexben vezette az emelkedést.

Az elmúlt másfél évben teljesen felfordult a világ, új mindennapok köszöntöttek ránk a munkaerőpiacon is. Majd most ismét egy váltás történt, hiszen visszatérünk az irodába, miközben már elszoktunk a korábbi életvitelünktől. Sokkhatások, beszűkült tudatállapot, pszichés krízisek – ezek azok a tényezők, amelyeket a cégeknek kezelniük kell ebben a folyamatban.

A technológia, okoseszközök fejlődésével a vásárlási szokások is gyökeres átalakuláson mehetnek át akár pár év alatt is, pláne akkor, ha egy világjárvány kényszeríti a vevőket a digitális csatornák használatára, szociális távolságtartásra. A pár éve még sci-fi filmekbe illő újításokat az utóbbi bő évben rekordidő alatt vezették be, és szoktak hozzá a vásárlók olyan funkciókhoz, amelyek elterjedéséhez évek kellettek volna. De vajon mi valósult meg azokból a technológiai újításokból, amelyekről 6-7 éve még csak álmodtunk? Milyen újításokat szerettett meg a vásárlókkal a járvány? Hogyan vásárolunk majd a jövő boltjaiban? Ezeknek a kérdéseknek járt most utána a Pénzcentrum.

1996-ban a Duna Pláza megnyitását követően hazánkban is elindult a plázakultúra formálódása. Az egyszerűség és az, hogy minden megtalálható egy helyen, pillanatok alatt tette vonzóvá a bevásárlóközpontokat. Ezek a fizikai struktúrák azonban csak akkor élők, ha aktív funkcióval vannak megtöltve és bár az online vásárlás korában még továbbra is népszerűek, a gazdasági hatásokon kívül számos társadalmi tényező is megpecsételheti az épületek sorsát. A jelenlegi helyzet új irányokat nyithat meg a bevásárlóközpontok jövőjének tervezésében. Új építészeti célkitűzések, tézisek fogalmazódhatnak meg? Az MVRDV zöld, kulturális negyedként gondolta újra az Eindhoven Shopping Centre épületét.

Az Ökumenikus Segélyszervezet többek között Debrecenben hozott létre új raktárbázist és gyermekfejlesztő központot. A cívisvárosi intézményt szerda délután adták át, az eseményen részt vett Soltész Miklós egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkár is, aki elsőként a kormány karitatív szervezeteket segítő törekvéseiről beszélt.

A méhészet az emberiség egyik legrégebbi mestersége, de az utóbbi időben sok veszély fenyegeti. Ezért lehetnek fontosak azok a technológiai fejlesztések, amik segíthetnek megmenteni a méheket, és segíthetnek hatékonyabbá és eredményesebbé tenni a méhészetet.

Az olajok tápanyagindexeit, a piaci trendeket és a kutatási eredményeket megvizsgálva háromféle állateledel-kiegészítő olajkeverék gyártásába kezdett a zero waste technológiájáról és Great Taste győztes termékeiről ismert Grapoila.

A pandémia alatt mintegy felével nőtt azoknak a száma, akik főbevásárlásaikat hosszútávon is online tervezik elvégezni, és negyedével csökkent azoké, akik továbbra is elsősorban üzletekben vásárolnának - derül ki a világ vezető logisztikai vállalata, a UPS 2021-es Smart E-commerce Report című jelentéséből. A kutatásban Európa-szerte 10 000 fogyasztót kérdezett meg, arra keresve a választ, hogy a közelmúltban lezajlott világjárvány milyen hatással bírhat az e-kereskedelem fogyasztói keresletére az elkövetkező évek során.

Senki nem gondolta, amikor 2020 márciusában meghirdette a kormány az ország teljes lezárását, hogy ez a hibernált állapot több mint egy éven át tart. Igaz, tavaly májustól három hónapon át nyitva lehettünk, pontosít dr. Bognárné Kovács Zsuzsa, az AB Agro tulajdonos-ügyvezetője, azonban a második hullám beköszöntével ismét folytatódott a bekapcsolt irodai gépekkel végzett, otthoni távmunka.

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« December 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31        

Tartalom galéria

A ChatGPT karácsonyi „meglepetése”

A ChatGPT karácsonyi „meglepetése”

More details
A bankkártya-elfogadás történetében először csökkent a fizikai boltokban működő POS-terminálok száma

A bankkártya-elfogadás történetében először csökkent a fizikai boltokban működő POS-terminálok száma

More details
Kolozsváron nyit új éttermet a Simons Burger

Kolozsváron nyit új éttermet a Simons Burger

More details
Murvás parkolóból városi fejlesztés: új fejezet jöhet az Alba Pláza környékén

Murvás parkolóból városi fejlesztés: új fejezet jöhet az Alba Pláza környékén

More details
Szigorúbb szabályok jönnek a halasztott fizetésre 2026-tól

Szigorúbb szabályok jönnek a halasztott fizetésre 2026-tól

More details
A tudatos tervezés és a technológiai hatékonyság éve lesz 2026 az építőiparban

A tudatos tervezés és a technológiai hatékonyság éve lesz 2026 az építőiparban

More details
Szép ajándék a kakaó árának zuhanása – de a csokoládé ára csak jövőre követheti

Szép ajándék a kakaó árának zuhanása – de a csokoládé ára csak jövőre követheti

More details
Műszaki és jogi buktatók rejtőzhetnek az olcsó ingatlanok mögött

Műszaki és jogi buktatók rejtőzhetnek az olcsó ingatlanok mögött

More details
Kémkedő mérnökök, lopott technológiák és az AI-verseny: hogyan zárkózott fel Kína?

Kémkedő mérnökök, lopott technológiák és az AI-verseny: hogyan zárkózott fel Kína?

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője