2026. május 18., hétfő - Erik

1998 óta március 6-a a Nemzetközi Energiahatékonysági Nap, melynek célja a megfontolt és tudatos energia-felhasználás népszerűsítése, ösztönzése. Egy átlagos magyar családi ház szigetelésével több mint 0,7 tonnával, 40-50 százalékkal is csökkenthetjük az éves CO2-kibocsátásunkat. Magyarországon a lakosság energiafelhasználása kiemelkedően magas, az ország teljes energiafogyasztásának kb. 32 százalékát teszi ki, miközben a környező országokban, például Ausztriában mindössze 23 százalék, Szlovákiában pedig csak 20 százalék ez az arány.*

A művészettörténet meghatározó alkotóinak emléket állító A művészet templomai című dokumentumfilmsorozat keretében már jó pár kiemelkedő művész életét és munkásságát bemutató filmet láthattunk a hazai mozikban. Berninit, Rembrandtot, Fellinit vagy épp Bosch-t követően ezúttal a reneszánsz építészet mesterét Andrea Palladiót ismerhetjük meg.   

Semmi sem állítja meg az online értékesítés robbanásszerű terjedését, míg idehaza a teljes kiskereskedelem tíz százalékát tette ki tavaly, addig Kínában, elsősorban a pandémia hatására, már a felét. Magyarországnak kiváló adottságai vannak ahhoz, hogy az interneten rendelt, az Európai Unión kívülről érkező áruk regionális elosztóközpontja legyen, a munkaerőhiány azonban problémát jelent – hangzott el a Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége által szervezett Nemzetközi Közlekedéslogisztikai Konferencián, Herceghalmon. 2021 második felében az idehaza vámkezelt kisértékű csomagok 90 százalékának más uniós tagország volt a célpontja.

A zöldmezős beruházással épült logisztikai üzemet a Merkbau kivitelezte, 3200 négyzetméter belső és 8700 négyzetméter külső térrel rendelkezik.

Építészeti vizualizációs kategóriában nyerte meg a DVM group az International Property Awards globális döntőjét – tudatta lapunkkal a cég. Számos Andrássy úti luxusüzlet, belvárosi épületek és legutóbb a Szervita téri irodaház fűződik a nevükhöz.

Amikor nem kevés pénzügyi eszközt fektetünk be az épület tervezésébe és annak felépítésébe, biztosak akarunk lenni abban, hogy az megfelelően megtérül. Vajon kifizetődőek-e a fenntartható építészetben használt zöld technológiák? Milyen előnyeik és kockázataik vannak beruházási szempontból?

Éppen csak kilábalt a magyar turisztikai szektor a koronavírus okozta válságból, most azonban újabb katasztrófával kell szembenéznie. Ugyanis az orosz-ukrán háború nagyban ki fog hatni arra, hogy ki látogat el hozzánk a nyáron. Első körben a tőzsdék, és a valuták borultak be, azonban a spekulációk már most elkezdődtek, hogy milyen hosszútávú hatása lesz az oroszok elleni szankcióknak a többi ágazatra. Magyarországon van olyan hely, ahol 10 százalék körüli az orosz vendégek aránya, akik a szankciók miatt sorra mondják le a nyaralást.

Miközben brutális, 80 százalékot meghaladó mértékben nőtt januárban éves szinten a lakáshitel-kihelyezés, a money.hu szakértői aggasztó jelekre figyelmeztetnek. A piaci lakáshitelek folyósítása 11 havi mélypontra jutott, s ezen kölcsönök átlagkamatának januári emelkedése 2012. óta nem látott mértékű volt. A piaci lakáshitelek a következő hónapokban kiárazódhatnak a piacról, kérdéses, hogy a folyósításokban már 36 százalékos súlyt képviselő támogatott konstrukciók meddig tudják tartani a piacot.

Téltemető, hóvirág, leánykökörcsin... A szokatlanul enyhe februári időjárásnak köszönhetően a kikelet első hírnökei már megérkeztek, és ha igazán tavaszi hangulatba szeretnétek kerülni, érdemes ezen az 5 budapesti, illetve 4 fővárosközeli helyen sétálni az elkövetkező időszakban.

A befektetési célú ingatlantulajok fokozott mértékben eladnak és kiszállnak. Úgy látják, hogy 7 év töretlen fellendülés után máshol jobb helyen lesz a tőke - írja a Vakmajom blogon az ismert befektető.

Tipp

Időrendben

« Május 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

Ami nem öl meg, exportképessé tesz: a magyar e-kereskedelem paradoxona

Ami nem öl meg, exportképessé tesz: a magyar e-kereskedelem paradoxona

More details
AgroFood konferencia, 2026. május 19.

AgroFood konferencia, 2026. május 19.

More details
Automotive Summit, 2025. május 20.

Automotive Summit, 2025. május 20.

More details
ESG Summit, 2026. május 20.

ESG Summit, 2026. május 20.

More details
AI in Energy, 2026. május 27.

AI in Energy, 2026. május 27.

More details
AUTOMOTIVE HUNGARY, 2026. május 18-21.

AUTOMOTIVE HUNGARY, 2026. május 18-21.

More details
MACH-TECH és IPAR NAPJAI, 2026. május 18-21.

MACH-TECH és IPAR NAPJAI, 2026. május 18-21.

More details
Több tíz millió forintot dob ki évente az ablakon a cégek többsége

Több tíz millió forintot dob ki évente az ablakon a cégek többsége

More details
Múzeumok Majálisa, 2026. május 16-17.

Múzeumok Majálisa, 2026. május 16-17.

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője