2026. január 14., szerda - Bódog

Versenypiaci hírek

Megnyílt a 44. Utazás kiállítás

2022-03-04 401

Ünnepélyes keretek között megnyílt csütörtökön Budapesten a Hungexpo H pavilonjában a 44. Utazás kiállítás.

Ganczer Gábor, a Hungexpo vezérigazgatója az ünnepélyes megnyitón hangsúlyozta, hogy a válságoknak leginkább kitett szakma azzal is bebizonyította, hogy szereplői jól veszik az akadályokat és kiválóan tudnak alkalmazkodni, hogy az elmúlt évek nehézségei ellenére ebben az évtizedben vált a turizmus húzóágazat Magyarországon. Az üzleti turizmus piacvezető szereplője hazánkban pedig a Hungexpo, amelynek egyik legrégebbi rendezvénye az idén 44 éves Utazás Kiállítás, amely most nagy szerepet játszik az idegenforgalom újraindításában. Idén 30 ország 100 kiállítója vesz részt az eseményen, Egyiptom külföldi díszvendégként először állít ki, Veszprém pedig a belföldi vendég, amely 2023-ban Európa Kulturális Fővárosa címet viseli majd.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter arról számolt be, hogy a válság során szinte minden ágazat komoly kihívásokkal szembesült, így a turizmus is, hiszen egy év alatt 73 százalékkal esett vissza a turisták száma világszerte, a bevételek pedig lényegében a felére csökkentek. A kormány ezért úgy látta, most van itt az ideje fejlesztéseket végrehajtani: a turizmusfejlesztésre fordított források a járvány első évében meghaladták a 800 milliárd forintot, ennek keretében országszerte negyven új szálloda épül, illetve 14 ezer magánszálláshely, közel 600 panzió és 114 strand korszerűsödik. Hozzátette, hogy vidéken 90 milliárd forintos turizmusfejlesztési program indult, aminek köszönhetően 2021-ben 9,4 millió ember 29 millió vendégéjszakát töltött el az ország szálláshelyein. "Ez rekordnak számít, amivel tavaly a belföldi turizmus legerősebb nyarát zárhattuk" - fogalmazott. Hozzátette, hogy éppen hogy túl vagyunk a pandémia 5. hullámán, miközben a szomszédunkban 8 napja háború kezdődött. Egyelőre nem tudjuk, milyen hatással lesz ez a turizmusra, feltehetően nem pozitívan hat rá, de remélhetőleg a béketárgyalások sikerrel zárulnak majd - fogalmazott Szíjjártó.

A tárcavezető köszöntötte az idén először díszvendégként kiállító Egyiptomot, amely egyike volt annak a 30 országnak, amellyel hazánk tavaly kétoldalú megállapodást kötött a védettségi igazolványok kölcsönös elfogadásáról az utazások megkönnyítése érdekében. Ghade Samir Shalaby, az ország turisztikai minisztere beszélt Egyiptom legfontosabb termékeiről és vonzerőiről és kitért arra is, hogy online is igényelhető a belépéshez szükséges vízum.

Navracsics Tibor, a Veszprém-Balaton 2023 EKF program megvalósításáért felelős kormánybiztos elmondta, hogy Veszprém és a Balaton térsége akár a pandémia nyertesének is tekinthető abból a szempontból, hogy az online munkavégzésnek köszönhetően sokan otthonra találtak náluk, és a belföldi turizmus is élénk volt régiójukban. Ugyanakkor a balatoni fürdőzésen túl felfedezésre vár még Veszprém városa és a Bakony-balatoni térség természeti- és kulturális attrakcióival. Kiemelte az emberi tényező fontosságát, hangsúlyozta, hogy az ott élők végzettsége, ízlése, munkájuk hozzáadott értéke alapján Magyarország egyik prémium kategóriás régiója az övék, amely bátran versenyre kelhet Nyugat-Európa más, frekventáltabb vidékeivel.

Princzinger Péter, a Magyar Turisztikai Szövetség Alapítvány elnöke azt emelte ki, hogy a pandémia minden megszokásunkat újraíró közegében nagyon gyorsan tanultak, és jól vizsgáztak az ágazat szereplői, akik - kiderült -, a kényszerű elbocsátások ellenére kevesebben is képesek megtermelni ugyanazokat a bevételeket, vagyis a hatékonyabb munkavégzést is megvalósították.

| Forrás: turizmusonline.hu

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Tipp

Időrendben

« Január 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
      1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31  

Tartalom galéria

Sokan bukhatják az új energiatárolós támogatást, de vannak, akik duplán nyernek!

Sokan bukhatják az új energiatárolós támogatást, de vannak, akik duplán nyernek!

More details
Délkelet-Európa meggyőzte a befektetőket

Délkelet-Európa meggyőzte a befektetőket

More details
Eurocine filmipari szakkiállítás, 2026. május 8-9.

Eurocine filmipari szakkiállítás, 2026. május 8-9.

More details
A Martley Capital eladta budaörsi irodaházát

A Martley Capital eladta budaörsi irodaházát

More details
Adj új életet a régi kütyüknek! - a 2025-ös „Passzold vissza, Tesó!” kampány eredményei

Adj új életet a régi kütyüknek! - a 2025-ös „Passzold vissza, Tesó!” kampány eredményei

More details
Bérletidíj-emelkedésre és stabil keresletre számítanak a román kereskedelmi ingatlanpiacon

Bérletidíj-emelkedésre és stabil keresletre számítanak a román kereskedelmi ingatlanpiacon

More details
AIBUSINESS konferencia, 2026. április 22.

AIBUSINESS konferencia, 2026. április 22.

More details
Hatósági ellenőrzések, bírságolások - Terézvárosban életbe lépett az Airbnb-tilalom

Hatósági ellenőrzések, bírságolások - Terézvárosban életbe lépett az Airbnb-tilalom

More details
Lakásvásárlás 2026-tól: mikor kell csak az értékkülönbözet után illetéket fizetni?

Lakásvásárlás 2026-tól: mikor kell csak az értékkülönbözet után illetéket fizetni?

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője