2026. május 18., hétfő - Erik

Kovács Lászlót, a Magyar Vendéglátók Ipartestületének (MVI) elnökét az iparág idei helyzetéről, lehetőségeiről és a várható bezárásokról kérdezte az mfor.hu portál.

A Kínai újév köszöntése távolkeleti országban élők számára családi összejöveteleket, utazást és pihenést jelent, a világ többi részének viszont komoly logisztikai kihívásokat.  A vállalkozások bezárnak, a gyárak felfüggesztik működésüket, a fuvarozók pedig az alacsonyabb keresletre reagálva csökkentik a kapacitást, mindez nagy mértékben befolyásolja a globális áruszállítási piacot. Idén a kínai újév hatása várhatóan a szokásosnál nagyobb lesz a DACHSER véleménye szerint, hisz a munkaszüneti napok mellett a COVID-19 okozta szigorításokkal és a pekingi téli olimpiával járó forgalommal is számolnuk kell.

A digitális nomád életforma lesz a jövő utazási trendje az Airbnb alapító-vezérigazgatója, Brian Chesky szerint, aki maga is erre az életformára vált. Saját maga ügyfele lesz az Airbnb vezérigazgatója. Brian Chesky bejelentette: ezentúl úgy akar élni, hogy néhány hetenként új városba költözik, és ehhez mindig a szállásmegosztó platformon keres magának lakást. Chesky szerint a koronavírus-járvány óriási változást hozott az utazások világában, a home office jóvoltából ugyanis most „először tudnak emberek milliói bárhol lakni” – írta a Twitteren.

Évértékelő sorozatunkban a Pannon Gasztronómiai Akadémia elnöke, a Kistücsök Étterem tulajdonosa elmondja, hogy mire tanította meg a pandémiás helyzet. Beszél az új gasztrohoteljükről és a Dubaji Világkiállítás magyar pavilonjának sikeréről is.

Habár a rövid távú lakáskiadás továbbra sem állt talpra, ennek ellenére a tavalyi évben már elkezdett magához térni a hosszú távra kiadott bérlakások piaca. A befektetők ismét az ingatlanpiac felé orientálódhatnak, míg az árak visszatérhetnek a járvány előtt jellemző szintekre.

Kevesen gondolják, de nem csak a tanyák, hanem a családi házak, sőt akár belvárosi lakások állandó vagy visszatérő vendége a patkány, valamint különböző kártevő rágcsálók. A nem várt társbérlők nem csak károkat képesek okozni, hanem számos betegséget is terjeszthetnek, ugyanakkor jó hír, hogy környezetbarát módon is lehet ellenük védekezni. Kovács Tamás és csapata őseink ötletét használja: vegyszerek helyett vadászgörényekkel és kiképzett kutyákkal küzd a patkányok ellen.

A jelentős inflációval szemben is inflációállók maradnak az ingatlanárak? Megéri ingatlanban tartani a vagyont? Magánvagyon helyett miért sokkal előnyösebb cégben tartani az ingatlanokat? Hogyan lehet élni cégként is az otthonteremtési támogatásokkal? Hogyan gazdálkodjunk az ingatlanbefektetők kedvelt célpontjait követve a céges ingatlanokkal? Merre változtak, immár tartósnak ígérkezve, az irodabérleti igények a pandémia miatt?

Átlépte az ötszázezret a dubaji világkiállítás magyar pavilonja látogatóinak száma - jelentette be Tóth Andrea, az Expo 2020 Magyarország Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója.

A Paulinyi & Partners Digital Solutions Kft. egyedi projektjével a tervezés teljes időtartamában képes segíteni a tervezők és a beruházó munkáját. A beruházás előkészítés és tervezéssegítő szolgáltatás fő célja a hatékonyságnövelés és a projektdöntések támogatása.

A bruttó kiadható alapterület (GLA) alapján számítva az EU legnagyobb, tőzsdén bevezetett logisztikai és ipari ingatlanfejlesztője és üzemeltetője, a CTP N.V. négy évre szóló zöld kötvényt bocsátott ki 700 millió euró értékben, nyolcmilliárd eurós középlejáratú eurokötvény-kibocsátási programjának (EMTN) keretében

Tartalom galéria

Ami nem öl meg, exportképessé tesz: a magyar e-kereskedelem paradoxona

Ami nem öl meg, exportképessé tesz: a magyar e-kereskedelem paradoxona

More details
AgroFood konferencia, 2026. május 19.

AgroFood konferencia, 2026. május 19.

More details
Automotive Summit, 2025. május 20.

Automotive Summit, 2025. május 20.

More details
ESG Summit, 2026. május 20.

ESG Summit, 2026. május 20.

More details
AI in Energy, 2026. május 27.

AI in Energy, 2026. május 27.

More details
AUTOMOTIVE HUNGARY, 2026. május 18-21.

AUTOMOTIVE HUNGARY, 2026. május 18-21.

More details
MACH-TECH és IPAR NAPJAI, 2026. május 18-21.

MACH-TECH és IPAR NAPJAI, 2026. május 18-21.

More details
Több tíz millió forintot dob ki évente az ablakon a cégek többsége

Több tíz millió forintot dob ki évente az ablakon a cégek többsége

More details
Múzeumok Majálisa, 2026. május 16-17.

Múzeumok Majálisa, 2026. május 16-17.

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője