2025. április 15., kedd - Tas, Anasztázia

Turizmus

A vendéglátóhelyek harmada idén lehúzza a rolót

2022-01-26 861

Kovács Lászlót, a Magyar Vendéglátók Ipartestületének (MVI) elnökét az iparág idei helyzetéről, lehetőségeiről és a várható bezárásokról kérdezte az mfor.hu portál.

Lehet-e tudni, hogy hány étterem jelentett csődöt? Hányan, hogyan bírják majd az idén?

Kovács László: A KSH ide vonatkozó oldalából kiderül, hogy 2019-ben a vendéglátásban 26 ezer vállalkozás működött. Ebből az önálló vállalkozók száma 12 ezer, a társas vállalkozások száma pedig közel 14 ezer volt.

Eddig is szűntek meg éttermek, csak nem volt akkora visszhangjuk.

K. L.: Az ágazatban évente 2500-3000 új vállalkozás jelenik meg, és nagyjából ugyanennyi meg is szűnik. A működésüket átmenetileg szüneteltető vállalkozásokról nincs adat. A vendéglátó üzletek száma a 2020. június 30-i állapot szerint 50 832 volt, amely az egy évvel korábbihoz képest már akkor is 627 üzlettel lett kevesebb. De a járvány első hullámát követően az üzletek döntő többsége még működött, a tartalékoknak köszönhetően, amelyek mostanra fogytak el.

Nagy Elek, a BKIK elnöke arról beszélt egy interjúban, hogy 2022 lehet a csődök igazi éve. Erre utal, hogy jónéhány felkapott budapesti étterem bezárt.

K. L.: A vendéglátó üzletek hozzávetőleg egyharmadát üzemeltetik kisvállalkozók, körükben sok esetben a magán és a céges kassza „átjárható”. Csakhogy mostanra elfogytak a magántartalékok is. Szerintem 2022 végére a vendéglátóhelyek 25-30 százaléka mond csődöt, vagy teljesen más profilra vált, ha van hozzá tőkéje, ereje, munkavállalója.

Ugyanakkor azt olvasni mindenütt, hogy soha nem volt ilyen jó éve a magyar turizmusnak, mint 2021. Ez nem ellentmondás?

K.L.: Ez általánosságban igaz lehet, de a kép sokkal árnyaltabb. Vidéken, a Balatonnál és a fürdőhelyeken, szenzációsnak bizonyultak a nyári hónapok, az emberek a kényszerű otthon tartózkodás, illetve a karantén után kitódultak a szabadba. De a fővárosban kevés volt a rendezvény, hiszen a kiugró napi halálos covid-esetek egyik napról a másikra befolyásolták ezek megtartását, illetve törlését, mint ahogy azt is, ki mernek-e mozdulni az emberek otthonaikból. A vidékiek nem jöttek fel Budapestre, kivéve talán a vadászati világkiállítást. Az eredményekben jelentős szerepet játszott a SZÉP-kártya felhasználása is. Nyáron a budapestiek nagy része a tó körül vagy más vidéki üdülőhelyen pihent, ugyanakkor a külföldiek érkezése kiszámíthatatlan volt, a határátlépések korlátozása, illetve a légiközlekedés kényszerűségből gyakran változó szabályai miatt. Sok helyütt a korlátozások feloldásával is maradt a home office, ami negatívan befolyásolta a munkahelyi étkeztetés forgalmát.

Viszont jól teljesítettek és teljesítenek a futárcégek is.

K. L.: Csakhogy ez egyes éttermeken aligha segített: ahol a miliő, a design, a szerviz, a tálalás kiemelten számít, ott ez nem megoldás. A rendezvények nagy részét nemcsak 2020-ban, de 2021 év végén is egyik napról a másikra lemondták a szervezők, olykor pár nappal a megbeszélt időpont előtt, ekkora bevétel kiesést pedig nem lehet házhoz szállítással pótolni.

Hogyan látja 2022-t és a távolabbi jövőt?

K. L.: Nagyon sokáig nem fog visszatérni a Covid előtti állapot, sőt, megkockáztatom, talán soha. A járvány hullámai bizonyára visszatérnek, amihez meg kell tanulni alkalmazkodni. Nem tudni előre, kik és hányan hagyják ott a szakmát. Ugyanakkor ez a bezárási hullám és csődhelyzet a kínálat szűkítésével is együtt jár majd. A drága, elegáns éttermek talán megtalálják majd a maguk célközönségét, akárcsak az olcsóbb étkezdék, büfék, míg a középáras helyek némelyike nem biztos, hogy sokáig bírja. Ugyanakkor marad a szezonalitás, és bizonyára pozitív lesz majd a balatoni mérleg is.

A munkaerő helyzetet sokan ma a kaotikus szóval jellemezik.

K. L.: Van benne valami. Ötcsillagos szállodák is a Facebookon keresnek munkaerőt – márpedig egyre több hotel nyílik Budapesten is. Tegyük hozzá, olykor kényszerűségből. Évekig nem lehet húzni egy beruházás befejezését és lehetetlen lakóházzá, irodává alakítani egy szállodai célra tervezett épületet.

| Forrás: mfor.hu - Fotón: Kovács László - Fotó: MVIMVI

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Tipp

Időrendben

« Április 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
  1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30        

Tartalom galéria

Nem vetette vissza az utazási kedvet az új brit elektronikus beutazási engedély

Nem vetette vissza az utazási kedvet az új brit elektronikus beutazási engedély

More details
Elsőként készít hazánkban angyalhaj csokoládéból fagylaltot a híres cukrászséf

Elsőként készít hazánkban angyalhaj csokoládéból fagylaltot a híres cukrászséf

More details
Human Hungary, 2025. április 24.

Human Hungary, 2025. április 24.

More details
ELECTROSUB konferencia és kiállítás, 2025. október 8-9.

ELECTROSUB konferencia és kiállítás, 2025. október 8-9.

More details
A Fio megvásárolta az ikonikus prágai épületet

A Fio megvásárolta az ikonikus prágai épületet

More details
OTTHONDesign, 2025. április 9-13.

OTTHONDesign, 2025. április 9-13.

More details
CONSTRUMA Otthonteremtési kiállítási csokor, 2025. április 9-13.

CONSTRUMA Otthonteremtési kiállítási csokor, 2025. április 9-13.

More details
Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
Új, országos kezdeményezés ösztönözhet mozgásra tízezreket

Új, országos kezdeményezés ösztönözhet mozgásra tízezreket

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője