2026. május 19., kedd - Ivó, Milán

A Dun and Bradstreet (D and B) DUNTrade programja alapján összeállította az idei év első negyedévére vonatkozó jelentését a fizetési tapasztalatokról, amelyből kiderül, hogy a magyar vállalkozások számláiknak mindössze 38 százalékát fizetik ki határidőre, a számlák 62 százalékánál legalább két napos késedelembe esnek.

A vészesen bővülő lakossági hitelfelvétel mértéke egyértelmûen bizonyítja a kibontakozó gazdasági krízist - állítja az Országgyûlés Költségvetési, pénzügyi és számviteli bizottságának fideszes alelnöke. Ennek megoldására pedig szerinte az első lépés az előrehozott választás lenne.

Noha módosították a TEÁOR-kódok átíratására adott határidőt, az érintett több 100 ezer adózót elbizonytalanították azok a hírek, melyek szerint az adóhivatal nem hajtja végre a gazdasági és az igazságügyi miniszter rendeletét. APEH szóvivője azt mondja, a hivatal év végéig haladékot ad...

Az osztrák kormány hivatalosan is elfogadta a biometrikus okmányok bevezetését. A szakemberek és az ellenzék attól tart, az új dokumentumok túl könnyen hamisíthatók és kijátszhatók. A döntést bécsi sajtótájékoztatóján jelentette be Günther Platter osztrák belügyminiszter és Maria Berger helyi igazságügyi miniszter.

Az utóbbi időben megszaporodta a munkaadók , hazai és külföldi befektetők szervezetei és a Fidesz vezetői közötti tárgyalások , mintha mindkét fél készülne arra az időszakra, amikor a mostani ellenzék kerül kormányra, és tisztázni szeretnék, mit várhatnak egymástól.

Az Egyesült Államokat megelőzve már Kína a legnagyobb széndioxid-kibocsátó a világon - írta egy friss tanulmány alapján a The New York Times.Kína tavaly 8 százalékkal növelte széndioxid-kibocsátását, amely a Föld felmelegedéséhez vezető üvegházhatás egyik fő okozója. A légkörbe jutott...

A Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) szerint a magyar piac megérett egy újabb mobiltelefon-szolgáltató megjelenésére - írta a Napi Gazdaság.A Hírközlési Hatóság az elmúlt egy évben folyamatosan vizsgálta a magyarországi mobiltelefon piac helyzetét, és arra a következtetésre jutott, hogy egy újabb mobilszolgáltató...

A Nemzetközi Energiaügynökség elnöke szerint a krízist szerkezeti gondok váltják ki.A világ esetleg egy "harmadik olajválság" előtt áll a legutóbbi, a globális bruttó hazai termék és az olajfogyasztás adatainak tanúsága alapján - közölte Nobuo Tanaka, a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) vezetője.

A világ eddigi legnagyobb, emberek fizikai megjelenésének sajátosságait tartalmazó adatbázisát hozza létre az amerikai szövetségi nyomozóiroda (FBI) egymilliárd dollárból. Szakértők szerint a munkáltatóknak jól meg kell fontolniuk, mielőtt írisz-, ujj- vagy tenyérlenyomat-vizsgálatra...

A kelet-közép-európai régióban Magyarországon a leggyakoribb a fizetési késedelem az Atradius Hitelbiztosító a fizetési szokásokról készített legfrissebb tanulmánya szerint. A tanulmány szerint a belföldi üzleti partnerek fizetési szokásainak értékelése Magyarországon a legrosszabb. A magyar ...

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Május 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

Kivárnak a vevők Budapest két népszerű kerületében is, egyre nőnek az alkuk

Kivárnak a vevők Budapest két népszerű kerületében is, egyre nőnek az alkuk

More details
Ami nem öl meg, exportképessé tesz: a magyar e-kereskedelem paradoxona

Ami nem öl meg, exportképessé tesz: a magyar e-kereskedelem paradoxona

More details
AgroFood konferencia, 2026. május 19.

AgroFood konferencia, 2026. május 19.

More details
Automotive Summit, 2025. május 20.

Automotive Summit, 2025. május 20.

More details
ESG Summit, 2026. május 20.

ESG Summit, 2026. május 20.

More details
AI in Energy, 2026. május 27.

AI in Energy, 2026. május 27.

More details
AUTOMOTIVE HUNGARY, 2026. május 18-21.

AUTOMOTIVE HUNGARY, 2026. május 18-21.

More details
MACH-TECH és IPAR NAPJAI, 2026. május 18-21.

MACH-TECH és IPAR NAPJAI, 2026. május 18-21.

More details
Több tíz millió forintot dob ki évente az ablakon a cégek többsége

Több tíz millió forintot dob ki évente az ablakon a cégek többsége

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője