2026. június 11., csütörtök - Barnabás

Archívum

Nem büntet az adóhivatal a TEÁOR-számok miatt

2008-06-17 634

Noha módosították a TEÁOR-kódok átíratására adott határidőt, az érintett több 100 ezer adózót elbizonytalanították azok a hírek, melyek szerint az adóhivatal nem hajtja végre a gazdasági és az igazságügyi miniszter rendeletét. APEH szóvivője azt mondja, a hivatal év végéig haladékot ad...

...addig nem bírságol azért, ha valaki nem jelenti be a vállalkozások tevékenységét jelölő számok változását. A magyar hatóságok július 1-jéig adtak időt az egyéni vállalkozóknak és a cégeknek, hogy illetékmentesen bejelenthessék a TEÁOR-számok változásait, utána azonban két miniszter egy rendeletben év végéig módosította ezt a határidőt.

Bakonyi Ágnes APEH szóvivő a MR1-Lossuth Rádió 180 perc címû mûsorban azt mondta, az adóhivatal mint végrehajtó hatóság természetesen figyelembe veszi majd ezt, és decemberig biztosan nem fog büntetni. Ez azt jelenti, hogy nem kell most rohanni az ügyvédhez , ráér ősszel is, de az év végi időpontot szigorúan mindenkinek tartania kell. A szóvivő hozzátette azt is, hogy az adóhatóság eddig sem kívánt a TEÁOR-számok miatt büntetni, azt tervezte, hogy levelet küld majd, most azon gondolkodunk, hogy ezt egyénileg teszi majd meg.

(Forrás: www.mr1-kossuth.hu)

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Tipp

Időrendben

« Június 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Valakinek hiányzik az autója – és lehet, hogy épp ott áll egy parkolóban

Valakinek hiányzik az autója – és lehet, hogy épp ott áll egy parkolóban

More details
Debrecziner Gourmet Fesztivál, 2026. június 12-14.

Debrecziner Gourmet Fesztivál, 2026. június 12-14.

More details
Levendulaszüret Kőröshegyen

Levendulaszüret Kőröshegyen

More details
Experience economy formálhatja át a belvárosi pincehelyiségek piacát

Experience economy formálhatja át a belvárosi pincehelyiségek piacát

More details
Hamisítás: az EU-ban a dizájn határozza meg a fogyasztók választását

Hamisítás: az EU-ban a dizájn határozza meg a fogyasztók választását

More details
Új rekreációs és közösségi sziget jön létre Újbuda kertvárosi részén

Új rekreációs és közösségi sziget jön létre Újbuda kertvárosi részén

More details
Hatékonysági fordulatra kényszerülnek a raktárak

Hatékonysági fordulatra kényszerülnek a raktárak

More details
Elérte legmagasabb pontját a XIII. kerületi Le Jardin második üteme

Elérte legmagasabb pontját a XIII. kerületi Le Jardin második üteme

More details
Több mint 400 négyzetméteren bővült a Millennium Gardens szolgáltatási kínálata

Több mint 400 négyzetméteren bővült a Millennium Gardens szolgáltatási kínálata

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője