2026. július 2., csütörtök - Ottó

Fegyverzeti anyagok beszerzésére írt ki pályázatot a Nemzeti Adó- és Vámhivatal - írta az atv.hu. Azt írják, hogy „a védelem terén alapvető biztonsági érdeket érintő,…
A rendőrségre hivatkozik az a Facebookon ezrek által megosztott, magyar nyelvű figyelmeztetés, amelyik Romániából szervezett bűnözői hálózatra hívja fel figyelmünket, és arra kér, hogy mi…
Az első fokon kiszabott kilenc év helyett jogerősen hét és fél év börtönbüntetést szabott ki a Debreceni Ítélőtábla csütörtökön arra a férfira, aki 2009-ben a…
Rongálást követett el, de társadalmilag hasznos volt a tette Dániel Péter ügyvédnek, amikor piros festékkel lefestette a Horthy-szobrot Kerekiben. Ezt mondta ki első fokú ítéletében…
A kommandósok lezárták a BME vegyészmérnöki karának egyik épületét, és előállítottak egy fürdőköpenybe öltözött hallgatót, aki egy nem éles, de élethûnek tûnő fegyvert rakott ki…
A brutálisan megerőszakolt, majd megfojtott pécsi lány, Bándy Kata esetén egy egész ország felhördült. Mécsesekkel emlékeznek rá a tragédia helyszínén, a pécsi rendőrautókon fekete szalag…
Első fokon bûnösnek mondta ki a bíróság K. Tamást és Deme Gábort a csepeli kettős gyilkosság büntetőperében. Mindkét vádlottra életfogytiglant követelt az ügyész. Három és…

 

 


 

Tipp

Időrendben

« Július 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

Tartalom galéria

Új bolti élmény születik: az élelmiszer-outlet után ázsiai pop-up koncepcióval kísérletezik a Breier Csoport

Új bolti élmény születik: az élelmiszer-outlet után ázsiai pop-up koncepcióval kísérletezik a Breier Csoport

More details
Jelentős érdeklődés övezi a logisztikai képzéseket

Jelentős érdeklődés övezi a logisztikai képzéseket

More details
Vagyonadó: egy kalap alá kerülhet a kivételezett ezer és az őket túlélő több tízezer vállalkozó

Vagyonadó: egy kalap alá kerülhet a kivételezett ezer és az őket túlélő több tízezer vállalkozó

More details
Fesztiválbolt és élményközpont: újabb három éven át Auchan lesz az EFOTT-on

Fesztiválbolt és élményközpont: újabb három éven át Auchan lesz az EFOTT-on

More details
Friss stratégiával, arculattal és új irodával lép szintet a DVM

Friss stratégiával, arculattal és új irodával lép szintet a DVM

More details
Az északi hűsölés az új nyári trend a magyar utazók körében

Az északi hűsölés az új nyári trend a magyar utazók körében

More details
Élethosszig tartó mozgás a „beach body” helyett

Élethosszig tartó mozgás a „beach body” helyett

More details
Gyógyvizes kutyás strandot terveznek Mezőkövesden

Gyógyvizes kutyás strandot terveznek Mezőkövesden

More details
Hadat üzent az építőipari csalóknak egy győri cég

Hadat üzent az építőipari csalóknak egy győri cég

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője