2026. február 6., péntek - Dóra

Ingatlanpiac

Csillagok után kulcsokat is osztogat majd a Michelin Guide, a legjobb éttermek mellett 2024-től az arra érdemes szállodák is bekerülnek majd kalauzukba.
A klímaváltozás megállítása érdekében a világnak csökkentenie kell épületeink szén-dioxid-kibocsátását. A jelentések ismételten kimutatták, hogy az épületek, pontosabban az ezeket használó emberek a világ szén-dioxid-kibocsátásának…
Ahogy lassult az ingatlanpiac és bővült a kínálat, úgy kezdtek el nőni az értékesítési idők. Ami ugyanakkor nem azt jelenti, hogy minden ingatlan esetében ugyanazzal…
A munkavállalók és a munkáltatók szerint is a bérezés a legfontosabb szempont a munkahelyválasztás során, derült ki az 54. Műegyetemi Állásbörze szervezői által készített felmérésből.…
Digitális épület- és energiagazdálkodási megoldások alkalmazásával, valamint elektrifikációval, illetve megújuló energiaforrások használatával és mikrohálózatok telepítésével akár 70 százalékkal is csökkenteni lehetne az irodaépületek szén-dioxid-kibocsátását a…
A legutóbbi népszámlálás szerint a tavalyi év végére Magyarország lakásállománya megközelítette a 4,6 milliót, amit az idei évben feltehetően át is lépett. A KSH ezzel…
Budapest legmodernebb lakóparkjaiban igazán modern és pezsgő az élet. A mai fiatalok előszeretettel választják az újépítésű lakóparkokat első otthonnak, nem csak az energiatakarékosság, de a…

 

 


 

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Február 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28  

Tartalom galéria

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
Amikor a Wi-Fi kémmé válik

Amikor a Wi-Fi kémmé válik

More details
A bérbeadások közel fele 2025 utolsó negyedében valósult meg

A bérbeadások közel fele 2025 utolsó negyedében valósult meg

More details
A spekulatív irodapiaci

A spekulatív irodapiaci "pipeline" a kockázatkerülést jelzi most az irodapiacon

More details
Kiskereskedelem: jól jöhet a reáljövedelem emelkedése és a turizmus

Kiskereskedelem: jól jöhet a reáljövedelem emelkedése és a turizmus

More details
Elérte az 5 millió négyzetmétert a romániai kiskereskedelmi ingatlanpiac

Elérte az 5 millió négyzetmétert a romániai kiskereskedelmi ingatlanpiac

More details
Vegyes képet mutatott a szlovák ingatlanpiac 2025 negyedik negyedévében

Vegyes képet mutatott a szlovák ingatlanpiac 2025 negyedik negyedévében

More details
Szingapúrból jön az MI-ügynökök keretrendszere?

Szingapúrból jön az MI-ügynökök keretrendszere?

More details
Jön a Lululemon, de mi a budapesti nyitás valódi tétje?

Jön a Lululemon, de mi a budapesti nyitás valódi tétje?

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője