Friss hírek

Turizmus

Duna House: Terézváros lett az „Airbnb fővárosa” Budapesten

Duna House: Terézváros lett az „Airbnb fővárosa” Budapesten

Hírfigyelő 24-02-22 1054

A 2022-es kiemelt befektetői jelenlétet követően lassabb fokozatba kapcsolt az ingatlanpiac tavaly, amikor is a nem saját célra vásárlók aránya a korábbi 45 százalékról 36 százalékra esett. Az idei év eleje újabb fordulatot hozott, emelkedett a magyar mellett a külföldi befektetői érdeklődés, a hazaiak átlagosan 57,7 millió forintot szánnak ingatlanra, míg a más nemzetekből érkezők a dupláját költenék budapesti, belvárosi lakásra – írja a Duna House.

2022 a befektetők éve volt a hazai ingatlanpiacon, kiemelten a fővárosban, ahol a Duna House Barométer adatai alapján átlagosan 45 százalékos mértékben voltak jelen a nem saját célra vásárló ügyfelek a tranzakciók vevői oldalán. Ezt követően a 2023-as év mind az otthonteremtési céllal szerződők, mind a befektetők körében enyhe aktivitással telt, az éves átlag a fővárosban 36 százalékra mérséklődött. Az új év azonban meghozta a fordulatot, a csökkenő kamatpálya és a megújuló állami támogatások fellendítették a vásárlási kedvet a saját lakásra vágyók körében, az inflációkövető állampapír megszüntetése pedig a magyar befektetőket is ismét az ingatlanpiac felé terelte.

„Az ingatlanközvetítő adatai alapján 2024 első hónapjában a fővárosban ingatlant szerzők 36 százaléka befektetési céllal szerződött, ők átlagosan 57,7 millió forintot fordítottak, 70 négyzetméter alapterületű lakásokra” – ismertette a rendelkezésére álló adatokat Benedikt Károly, a Duna House PR és elemzési vezetője.

A teljes cikk: Duna House: Terézváros lett az „Airbnb fővárosa” BudapestenDuna House: Terézváros lett az „Airbnb fővárosa” Budapesten

Hírfigyelő

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Cikkajánló

Tartalom galéria

 Százéves jubileummal és ünnepi nyitóhétvégével indul a korcsolyaszezon a Városligetben
Százéves jubileummal és ünnepi nyitóhétvégével indul a korcsolyaszezon a Városligetben
 Fénybe öltözött a Füvészkert: a Szépség és a Szörnyeteg világába hív a Garden of Lights
Fénybe öltözött a Füvészkert: a Szépség és a Szörnyeteg világába hív a Garden of Lights
Visszatérnek a befektetők az európai üzletközpontokhoz, de egyre szigorúbban válogatnak
Visszatérnek a befektetők az európai üzletközpontokhoz, de egyre szigorúbban válogatnak
Új szabályok a reklámpiacon: éjszakai korlátozás és szigorúbb elhelyezési feltételek jönnek
Új szabályok a reklámpiacon: éjszakai korlátozás és szigorúbb elhelyezési feltételek jönnek
Átadásra került a LIVING első budai lakóparkja, a Római Park 
Átadásra került a LIVING első budai lakóparkja, a Római Park 
LakóPark Xpo 2027: áprilisban kerülnek fókuszba a jövő otthonai
LakóPark Xpo 2027: áprilisban kerülnek fókuszba a jövő otthonai
Új üzletkoncepcióval jelentkezett a Rossmann – a vásárlói élmény került a középpontba
Új üzletkoncepcióval jelentkezett a Rossmann – a vásárlói élmény került a középpontba
November végéig nevezhetnek a fejlesztők "Az Év Lakóparkja" versenyre
November végéig nevezhetnek a fejlesztők "Az Év Lakóparkja" versenyre
Új szállodák és épületátalakítások formálják Budapest ingatlanpiacát
Új szállodák és épületátalakítások formálják Budapest ingatlanpiacát