A GARTNER Intertrans Hungaria nemzetközi fuvarozási és logisztikai vállalat közel 8000 négyzetméternyi raktárterületet bérel a Prologis Park Budapest-Gyál területén. A fejlesztés célja, hogy a GARTNER kiszolgálja a növekvő ügyféligényeket, valamint tovább erősítse a pozícióját a hazai és a regionális fuvarozási és raktározási piacon. A Prologis-szal kötött bérleti szerződés a Clear Lease® modell keretében jött létre.
A GARTNER logisztikai szolgáltatásokat nyújt, melyek kiterjednek a közúti és intermodális fuvarozásra, a raktározásra, valamint a komplex ellátási láncokra szabott integrált megoldásokra. A Magyarországon több, mint 1000 főt foglalkoztató és közel 50 milliárd forint árbevételű vállalat már régóta jelen volt a Prologis Park Budapest-Gyálban. A szerződéses tárgyalásokat ügynökségként a 108 Real Estate segítette.
Gyorsan kellett cselekednünk ennél a projektnél, hogy olyan raktárterületet biztosítsunk, amelyben a működés hatékony és gyors bővítésére van lehetőség. Mivel korábbi tevékenységünk miatt már jól ismertük a gyáli parkot, magabiztosan tudtunk dönteni. A stratégiai elhelyezkedés, a Prologis rugalmas hozzáállása és a Clear Lease® által biztosított kiszámítható költségek együttesen erős alapot teremtenek ahhoz, hogy megbízható szolgáltatást nyújtsunk ügyfeleinknek”
– mondta Pethő Bence, a GARTNER Intertrans Hungaria ügyvezető igazgatója.
A Clear Lease® a Prologis egyszerűsített bérleti modellje, amelyben az ügyfelek fix szolgáltatási díjat fizetnek, amely fedezi az épület és a terület üzemeltetési költségeit. A költségek a bérleti időszak teljes időtartamára rögzítettek, így nagyobb kiszámíthatóságot biztosítanak az ügyfeleknek, és védelmet nyújtanak a váratlan költségnövekedésekkel vagy év végi korrekciókkal szemben.
„Ennél a projektnél három tényező volt meghatározó: a stratégiai elhelyezkedés, az épület minősége és az, hogy a bővülésre vonatkozó igényt rendkívül rövid határidővel kellett biztosítanunk. Budapest-Gyál logisztikai parkunkban rendelkezésre állt a megfelelő terület, és a projekt szoros időkeretén belül valamennyi bérleti formalitást is sikeresen lezártunk, így a GARTNER késedelem nélkül tudott előrehaladni” – mondta Hunyadi Zsuzsanna, a Prologis bérbeadásért és ügyfélelégedettségért felelős igazgatója.
Stratégiai elhelyezkedés a belföldi és nemzetközi logisztika számára
A Prologis Park Budapest-Gyál egy modern disztribúciós központ, amely öt épületből áll, összesen 152 000 négyzetméternyi raktár- és irodaterülettel. A terület Budapest belvárosától mintegy 18 kilométerre délkeletre, a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtértől pedig 17 kilométerre nyugatra található, az M5-ös autópálya és az M0–M5 csomópont közvetlen közelében. A Park hatékony elérést kínál Budapesthez, Magyarország országos autópálya-hálózatához, valamint a Szerbia és Románia irányába vezető nemzetközi szállítási útvonalakhoz, így ideális helyszín a belföldi és határokon átnyúló logisztikai tevékenységek számára.