2026. június 9., kedd - Félix

Archívum

A TriGranit meg sem rezdült a válság hatására

2008-05-29 411

Ugyanolyan ütemben folytatja fejlesztéseit a TriGranit, mint korábban, dinamizmusát nem vetette vissza a nemzetközi pénzpiacok felbolydulása – jelentette ki ma Bécsben a Real Vienna ingatlanbefektetési és -fejlesztési vásár alkalmából, az ingatlanfejlesztő társaság vezérigazgatója, Kibédi Varga Lóránt.

A cég erősségét bizonyítja, hogy szinte minden hónapra jut egy új, nemzetközi bankokkal megkötött finanszírozási megállapodás – hangsúlyozta a vezérigazgató. A részletekre kitérve elmondta, hogy cég stratégiai fókuszában álló közép- és kelet-európai ingatlanpiac lendülete szerinte töretlen, illetve a beruházási kereslet magas szintje a következő években is bizonyosan fennmarad.

Külön kitért Oroszországra, melynek kapcsán megjegyezte, hogy leggyorsabban növekvő piacát jelenti a cégnek, már csak mérete miatt is. Az első beruházásuk már beindult az országban, ez egy moszkvai üzletközpont megépítése, de annyi tervbe vett projektjük van ott, mely a társaság portfóliójának 40 százalékát köti majd le.

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Június 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Az AI nem tesz különbséget zseni és szélhámos között

Az AI nem tesz különbséget zseni és szélhámos között

More details
Ilyen lesz 2035-re minden második modern raktár!

Ilyen lesz 2035-re minden második modern raktár!

More details
Több mint egymillió turista egy ezerfős városban: Alaszka lett a világ új luxus-álomúticélja

Több mint egymillió turista egy ezerfős városban: Alaszka lett a világ új luxus-álomúticélja

More details
A chiphiány után felértékelődtek a magyar célgépek

A chiphiány után felértékelődtek a magyar célgépek

More details
Egyre több magyar váltana szakmát, összeállt két nagy tanfolyamos oldal

Egyre több magyar váltana szakmát, összeállt két nagy tanfolyamos oldal

More details
China Brand Fair, 2026. június 18-20.

China Brand Fair, 2026. június 18-20.

More details
Ujjé a Ligetben! – Rosalia Borpiknik, 2026. június 7-ig

Ujjé a Ligetben! – Rosalia Borpiknik, 2026. június 7-ig

More details
VárkertFeszt, 2026. június 7-ig

VárkertFeszt, 2026. június 7-ig

More details

"Vágtass ki" a Hortobágyi Lovasnapokra 2026. június 7-ig

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője