2026. május 19., kedd - Ivó, Milán

Archívum

Õsszel a parlament elé kerülhet az e-közszolgáltatásokról szóló törvény

2008-05-23 477

Õsszel a kabinet, majd a parlament elé kerülhet az elektronikus közszolgáltatá­sokról szóló törvény – mondta Baja Ferenc informatikai kormánybiztos, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára az Internethajón.„Az előterjesztés első változata elkészült, nyáron már a szakmai-társadalmi vitát is lefolytathatják.

Minden szereplő számára egyértelmûvé kell tenni, milyen garanciák védik és milyen kötelezettségei vannak” – mondta Baja Ferenc.A kormányzat felfogása szerint nem az informatikai ágazat szereplőit kell támogatni, hanem annak az elektronikus gazdaságnak a megteremtését, amely megbízásokat ad majd ezeknek a cégeknek; a terület egységes, az informatikai szempontokat messzemenően figyelembe vevő, konszenzuson alapuló szabályozását nevezte kívánatosnak.

A digitális írástudás fejlesztésével kapcsolatban megjegyezte, „nevelnünk kell a felhasználókat“, akár az ügyfélkapuk bevezetésével, akár olyan oktatási együttmûködésekkel, amelyekben civil szervezeteket vonnak be az informatikai ismeretek terjesztésébe.

Eseti bizottság alakul

Márfai Péter, az Országgyûlés informatikai albizottságának szocialista elnöke ezzel összefüggésben elmondta: a közeljövőben megalakul egy ötpárti támogatást élvező eseti bizottság is azzal a céllal, hogy a civil szféra és a gazdasági szereplők bevonásával 2010-ig hárommillióra emelkedjen az elektronikus közszolgáltatá­sokat igénybe vevő állampolgárok szá­ma.

Az önkormányzatoknak ebben jelentős lemaradást kell behozniuk – fejtette ki Jauernik István, az Önkormányzati Minisztérium államtitkára.

Csökkennek az árak

A távközlés, ezen belül az internet „a magyar gazdaság egészében még mindig egy oázis“ – mondta Pataki Dániel, a Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) elnöke, megjegyezve: e szolgáltatások árindexe évek óta csökken, valamint eltûnnek azok a szûk keresztmetszetek, amelyek korábban gátolták a szélessávú internet terjedését.

A térségbeli OECD-tagállamok közül a magyarországinál csak a cseh lakosságnak fér nagyobb hányada hozzá a világhálóhoz, az ottani közlések azonban tartalmaznak egy ötszázalékos, becslésen alapuló Wifi-felhasználói hányadot – mondta.

Eközben hazánkban a lakosság 14 százaléka netezik szélessávú eléréssel, míg az unió új tagállamaiban – Romániát és Bulgáriát nem számítva – 10,5 százalékos ez az arány – sorolta, a helyzetet úgy értékelve, hogy „a régióban a vezető szerepünket megtartottuk“ az internet használatában.

Követik a magyar szabályozást

Magyarországon a jogszabályok magas színvonalon biztosítják az elektronikus információszabadság követelményeit – mondta el Szabó Máté Dániel, az Eötvös Károly Közpolitikai Intézet igazgatója – olyannyira, hogy több nyugat-európai ország követi a magyar szabályozást.

Paál Péter, az IBM Magyarország vezérigazgatója szerint Magyarország versenyképessége úgy növelhető, ha magát az államigazgatást is versenyképessé tesszük, ez pedig az elektronikus közigazgatás bevezetésével érhető el. Hozzátette: a jelenlegi gazdasági környezet nem kedvez a fejlődésnek, az adórendszer átalakítása nélkül nem fejlődik az ország.

(Forrás: www.jogiforum.hu)

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Május 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

Elindult a karbonverseny az építőiparban

Elindult a karbonverseny az építőiparban

More details
A Colliers új tulajdonosi partnerekkel erősíti vezetését Magyarországon

A Colliers új tulajdonosi partnerekkel erősíti vezetését Magyarországon

More details
Kivárnak a vevők Budapest két népszerű kerületében is, egyre nőnek az alkuk

Kivárnak a vevők Budapest két népszerű kerületében is, egyre nőnek az alkuk

More details
Ami nem öl meg, exportképessé tesz: a magyar e-kereskedelem paradoxona

Ami nem öl meg, exportképessé tesz: a magyar e-kereskedelem paradoxona

More details
AgroFood konferencia, 2026. május 19.

AgroFood konferencia, 2026. május 19.

More details
Automotive Summit, 2025. május 20.

Automotive Summit, 2025. május 20.

More details
ESG Summit, 2026. május 20.

ESG Summit, 2026. május 20.

More details
AI in Energy, 2026. május 27.

AI in Energy, 2026. május 27.

More details
AUTOMOTIVE HUNGARY, 2026. május 18-21.

AUTOMOTIVE HUNGARY, 2026. május 18-21.

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője