2026. június 9., kedd - Félix

Archívum

Eltörölték a parkolási díjat az egész országban

2008-03-17 417
A HavariaPress úgy tudja, hogy a szomszéd államban két alkotmánybírósági döntés és egy törvénymódosítás alapján múlt év végétől tilos parkolási díjat szedni a városok közterületein. A szlovák alkotmánybíróság még évekkel ezelőtt határozott úgyhogy alkotmányellenesnek hirdeti ki a parkolódíjak ...

... szedését minden olyan esetben, amikor nem nyújtanak érte ellenszolgáltatást - elsősorban a jármûvek őrzését. Az alkotmánybírák úgy foglaltak állást, hogy a települések csak kétféleképpen juthatnak jövedelemhez a polgáraiktól, illetékek és adók útján, ám az illetékekért ellenszolgáltatást kell nyújtani.

A települések közül többen ezidáig úgy tértek ki az alkotmánybírósági döntés végrehajtása alól, hogy a parkolódíjat a helyi adók közé sorolták be. Ezt a rést azonban egy tavaly év végi törvénymódosítással igyekeztek eltüntetni, eszerint 2007. decembertől nem szerepelhet a parkolási díj a helyi adók között, vagyis a szlovák településeken immár nem lehet parkolási díjat fizettetni ellenszolgáltatás nélkül. A hírügynökség információi szerint egy törvényi kiskaput azért meghagytak a szlovák törvényhozók - amit néhány szlovák városban ki is használnak -, eszerint jogszerû lehet a parkolódíj, ha a város kiadja bérbe a területet, és a bérlő szedi a parkolási díjat.

(Forrás: www.hirado.hu)

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Június 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Az AI nem tesz különbséget zseni és szélhámos között

Az AI nem tesz különbséget zseni és szélhámos között

More details
Ilyen lesz 2035-re minden második modern raktár!

Ilyen lesz 2035-re minden második modern raktár!

More details
Több mint egymillió turista egy ezerfős városban: Alaszka lett a világ új luxus-álomúticélja

Több mint egymillió turista egy ezerfős városban: Alaszka lett a világ új luxus-álomúticélja

More details
A chiphiány után felértékelődtek a magyar célgépek

A chiphiány után felértékelődtek a magyar célgépek

More details
Egyre több magyar váltana szakmát, összeállt két nagy tanfolyamos oldal

Egyre több magyar váltana szakmát, összeállt két nagy tanfolyamos oldal

More details
China Brand Fair, 2026. június 18-20.

China Brand Fair, 2026. június 18-20.

More details
Ujjé a Ligetben! – Rosalia Borpiknik, 2026. június 7-ig

Ujjé a Ligetben! – Rosalia Borpiknik, 2026. június 7-ig

More details
VárkertFeszt, 2026. június 7-ig

VárkertFeszt, 2026. június 7-ig

More details

"Vágtass ki" a Hortobágyi Lovasnapokra 2026. június 7-ig

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője