2026. május 19., kedd - Ivó, Milán

Eltûnt kétezermilliárd forint a MÁV-nál

2008-02-22 832

Vizsgálja az Állami Számvevőszék, hogy a MÁV megfelelően gazdálkodott-e a kezelésében levő állami vagyonnal. A vasúttársaság 2000 milliárd forintos tőkevesztést szenvedett el – írta a Magyar Nemzet. A MÁV Zrt. vagyonvesztése 1993 és 2006 között mai árakon meghaladja a kétbillió, azaz kétezermilliárd forintot.

Ez az összeg a tőkepótló rendkívüli támogatások, illetve az elvesztett tőke összegeként értendő – mondta el Antal Dániel, a Magyar Vasúti Hivatal elnöke. Véleménye szerint már reménytelen kideríteni, hogy hova lett a pénz. A fejlesztési pénzek felhasználását a Vasúti Hivatal vizsgálja és a szervezés javításához is javaslatokat tesznek.

Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) tavaly októberben indított vizsgálatot arról, hogyan valósult meg a vasúti közlekedés korszerûsítése. Ennek során a számvevők azt vizsgálják, hogy a MÁV Zrt. a kezelésében lévő vagyonnal megfelelően gazdálkodott-e, illetve a vasút átszervezésére tett előkészületeknél miként vették figyelembe az Európai Unió követelményeit - emlékeztet a Magyar Nemzet.

Az ÁSZ jelentését májusban tárgyalja meg a számvevőszék elnöksége, ám a jelentés tartalmáról egyelőre semmit nem árulnak el – olvasható a lapban.  

(Forrás: www.fn.hu)

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Május 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

Kivárnak a vevők Budapest két népszerű kerületében is, egyre nőnek az alkuk

Kivárnak a vevők Budapest két népszerű kerületében is, egyre nőnek az alkuk

More details
Ami nem öl meg, exportképessé tesz: a magyar e-kereskedelem paradoxona

Ami nem öl meg, exportképessé tesz: a magyar e-kereskedelem paradoxona

More details
AgroFood konferencia, 2026. május 19.

AgroFood konferencia, 2026. május 19.

More details
Automotive Summit, 2025. május 20.

Automotive Summit, 2025. május 20.

More details
ESG Summit, 2026. május 20.

ESG Summit, 2026. május 20.

More details
AI in Energy, 2026. május 27.

AI in Energy, 2026. május 27.

More details
AUTOMOTIVE HUNGARY, 2026. május 18-21.

AUTOMOTIVE HUNGARY, 2026. május 18-21.

More details
MACH-TECH és IPAR NAPJAI, 2026. május 18-21.

MACH-TECH és IPAR NAPJAI, 2026. május 18-21.

More details
Több tíz millió forintot dob ki évente az ablakon a cégek többsége

Több tíz millió forintot dob ki évente az ablakon a cégek többsége

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője