2025. június 19., csütörtök - Gyárfás
Bár az eladó lakások iránt érdeklődők száma visszaesett a járványintézkedések szigorításáról szóló múlt csütörtöki és pénteki bejelentések után, de utána rövidesen javulás következett - derül ki az ingatlan.com legújabb elemzéséből.
A VGP, mint a logisztikai és félipari ingatlanokat fejlesztő vezető európai vállalkozás megkezdte az új VGP Park Győr Béta kivitelezési munkálatait. Ezzel egyidőben megkötötték az első bérleti szerződést is.
Két táborra szakadt az ország a hétvégén. Az egyik tábor hüledezve nézte, ahogy a másik tábor az IKEA (és más üzletek) előtt áll hosszú sorokban, hogy a koronavírus-járvány miatti kéthetes lezárás időszaka előtt még elmenjen bevásárolni.
A tavalyi, 2020-as évben, a nemzetközi tendenciáknak megfelelően itthon is csökkent a teljes irodabérleti tranzakciók volumene. Az év végére azonban érezhetővé vált, hogy a piacot érintő pozitív változás mentén 2021-ben elindulhat a visszarendeződés, igaz, már sokkal árnyaltabban, mint ahogyan az első félévben azt sok piaci szereplő jósolta
Folytatódik a nagyvállalati beruházási támogatási program az idén 25 milliárd forint kerettel, ha ennél nagyobb indokolt igény jelentkezne, a lehetőséget bővítik - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter pénteken, a West Hungária Bau Kft. paksi üzemének virtuális átadásán.
Az elmúlt hetekben ismét a figyelem középpontjába került a hölgyek önvédelmi lehetősége, többek között a közelmúltban történt HÉV-es támadás miatt.
A manufaktúra egy izgalmas, 3D-s, virtuális túrát szervez a nagyközönség számára, amely február 22-től lesz látható a társaság honlapján. A porcelán születésétől a festésen át, érdekes videofilmeket nézhetnek meg a látogatók, akik a termékekre kattintva érdekes információkhoz is juthatnak a 2021-es újdonságokról.
Vaszilij Petrenko és a Royal Philharmonic Orchestra, Kurtág György, Sir John Eliot Gardiner és az English Baroque Soloists & Monteverdi Choir, a Kelemen Kvartett, René Jacobs és a Kammerorchester Basel, a Makám...
Faragó Géza plakátművész munkái a titokzatos, botrányokkal és pletykákkal fűszerezett 20. századi budapesti éjszakai életet mutatják be. Márciustól az érdeklődők egy tavaszi sétával összekötve, ingyen megtekinthetik az alkotásokat egy szabadtéri kiállításon, a Várkert Bazár Déli panoráma teraszán.
Idén is 26 fiatal képzőművész pályaműveit vonultatja fel a Műcsarnokban a Derkovits Gyula képzőművészeti ösztöndíj ez évi nyerteseinek bemutatkozó kiállítása, amely péntektől virtuális sétán is bejárható.
Orbán Viktor magyar kormányfő egy évvel ezelőtt, 2020. március 4-én jelentette be, hogy hazánkban is megjelent a koronavírus. Az azóta eltelt 366 nap során mindent a kínai Vuhanból érkezett betegség határozott meg hazánkban.
Újra jön a MOZGÁS ÉJSZAKÁJA Budapesten és…
A logisztikai és szállítmányozási szektor vezető szereplője…
Megvenni, sőt bérelni is csak külön kormányzati…