2026. január 12., hétfő - Ernő

Versenypiaci hírek

Változnak az árakciókra vonatkozó szabályok 2022-től

2021-09-21 929

Komoly változás következik a kereskedők életében: egy uniós irányelv módosítása után 2022. május 28-tól lényegesen szigorúbb szabályok vonatkoznak majd az árkedvezmények feltüntetésére vagyis a leértékelések és az árcsökkentések fogyasztói kommunikációjára.

A 2022 májusától érkező változások és azok céljai

Az új szabályok célja, hogy a fogyasztók mesterségesen, a promóciók előtt megemelt „eredeti” árakkal, majd valótlan százalékos kedvezményekkel való megtévesztését megakadályozza a következő módon. Az árcsökkentés bejelentésekor az új szabályok hatálybalépése után minden esetben meg kell jelölni az eladási ár mellett a korábbi (eredeti) árat is. Az eredeti ár a vállalkozás által alkalmazott azon árat jelenti, amely az árcsökkentés előtti meghatározott időszakban (minimum 30 nap) a legalacsonyabb volt. Amennyiben a termék 30 napnál rövidebb ideje van forgalomban, úgy 30 helyett minimum 15 nappal kell számolni. Kivételt kell alkalmazni ezen felül arra az esetre is, amikor a termék ára folyamatosan csökken (az ún. „progresszív árcsökkenés” esete, tehát például amikor először 20%, majd 50% kedvezmény jár és így tovább), akkor az eredeti ár az első árcsökkentés előtti utolsó ár. Ilyen esetekben tehát a 30 napos szabályt nem kell alkalmazni. Az új szabályok nem vonatkoznak majd a romlandó vagy minőségüket rövid ideig megőrző termékekre.

„Fontos megjegyezni, hogy az új szabályok, csak a megvételre kínált termékek (áruk) árcsökkentésére vonatkoznak. A termékek árcsökkentését az új szabályok szerint kell kommunikálni, történjen az eladás bármilyen értékesítési csatornán keresztül, akár online, akár a való életben (offline). Szolgáltatásnyújtással kapcsolatos árfeltüntetésre ugyanakkor az új szabályok nem vonatkoznak” – mondta el Priskin Boglárka, a CERHA HEMPEL versenyjogi szakértője.

Ezen túl a szigorítások csak olyan tájékoztatásokra vonatkoznak, amelyek egy konkrét, mérhető árcsökkenést hirdetnek, nem alkalmazandóak ugyanakkor például a „legjobb ár” szlogen használatára vagy a törzsvásárlói minőséghez kötött, az 1+1 vagy a második darab termékre járó 50% kedvezmények népszerűsítésére. Az ilyen kedvezmények fogyasztóvédelmi szempontú megfelelősége továbbra is a hatályos fogyasztóvédelmi szabályokrendelkezései szerint, esetről estre vizsgálandó.

A szabályozással kapcsolatban felmerülő kérdések és aggályok

Az új szabályok első olvasatra sem tűnnek egyszerűnek, a vállalkozásoknál pedig jogosan merülhetnek fel kérdések azzal kapcsolatban, hogy az eddigi árfeltüntetési gyakorlatukat hogyan érinti majd a jogszabályváltozás. Így például rögtön kérdésként merülhet fel, hogy jogszerű-e az, ha egy „sláger” terméket egy kereskedő egymást követő akciókban kíván szerepeltetni. Az új szabályok értelmében ugyanis úgy tűnik, nem lehet a Cyber Monday kampányban is akciósként hirdetni egy terméket, ha a pár nappal azt megelőzően kezdődő Black Friday akcióban már egy jelentős kedvezményt kínált a kereskedő. A Cyber Monday kampányban ugyanis már a Black Friday keretében alkalmazott ár lesz a referencia, hiszen az az ár tekinthető az akciót megelőző 30 nap „legalacsonyabb áranak”.

Szintén felmerülhet, hogy milyen hosszan lehet „akciósként” hirdetni egy terméket a kedvezményes árral anélkül, hogy az akciós ár ne minősüljön jellemző „eredeti” árnak. „Erre vonatkozóan az irányelv nem tartalmaz szabályokat, értelmezésünk szerint továbbra is az Fogyasztóvédelmi törvény és a GVH gyakorlata lesz irányadó e körben, érdemes tehát ezekre kiemelt figyelmet fordítani” – egészítette ki Pintér Anna, a CERHA HEMPEL szakértője.

Szintén nem világos, hogy az új jogszabály hatálya alá fognak-e tartozni az outlet áruházak ármegjelenítési gyakorlatai, ugyanis az ilyen jellegű boltok sajátossága az, hogy saját, a piaci átlag árszínvonalhoz képest olcsóbb áraik mellett az ajánlott fogyasztói árat, tehát nem saját árukat tüntetik fel referenciaként. Hasonló kérdést vet fel az ún. induló ár (,,launching price”) használata, amikor egy új terméket a fogalomba helyezése utáni rövid időszakban a népszerűsítés érdekében alacsonyabb áron tesznek elérhetővé, mint amin később hosszú időn keresztül értékesíteni tervezik. Megítélésünk szerint mindkét esetkör előnyös megoldás a fogyasztók részére, és a kedvezmények bemutatása az azokról szóló hasznos tájékoztatás a részükre, mégis kérdés, hogy a kereskedőknek az új szabályok alapján jövő májusától lesz-e lehetőségük ilyen típusú árfeltüntetésre.

A magyar hatóságok szerepe az árfeltüntetéssel kapcsolatban

Érdemes megjegyezni azt is, hogy a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) az elmúlt időszakban számos döntésében foglalkozott már az eredeti ár feltüntetésével kapcsolatos kérdésekkel. Az eMAG ügyben a GVH megállapította, hogy a társaság nem megfelelő gondossággal alakította ki és ellenőrizte az árfeltüntetési gyakorlatát, azaz nem tudta igazolni, ténylegesen alkalmazta-e az akciók során feltüntetett eredeti árakat. A hatóság a bírság csökkentése és a jövőbeni jogkövetés elősegítése végett elfogadta a vállalkozás azon vállalását, hogy az irányelv átültetését szolgáló Kormányrendelet szabályait magára nézve hamarabb alkalmazza, az eredeti árak és százalékos kedvezmények kommunikációjakor. Az ún. Hut” ügyben szintén arra jutott a GVH, hogy valótlanok a vállalkozás által meghirdetett százalékos kedvezmények, mert sok termék esetén nem azonosítható az alapár, melyhez képest a kedvezmény értelmet nyerne, vagy az alapárat a vállalkozás csak nagyon rövid ideig alkalmazta. Érdekessége az ügynek, hogy a GVH a Hut-nak az eMAG-éhoz hasonló, az árkommunikációs gyakorlatának irányelvvel összhangban történő módosításával kapcsolatos vállalásait nem találta elfogadhatónak. A Hivatal mindezt azzal indokolta, hogy álláspontja szerint e szabályokat belátható időn belül valamennyi vállalkozásnak végre kell majd hajtani, arra a piac szereplőinek egyébként is készülniük kell.

Az előrelátás és a felkészültség kiemelt szerepe

„Látható tehát, hogy érdemes tisztában lenni a jogszabályi változásokkal és felkészülni az árkedvezmény kommunikációjának 2022 májusától alkalmazandó követelményeire. A jövőben különösen figyelni kell a GVH elvárásaira, amely mellett a vállalkozások gyakorlatának természetesen továbbra is maradéktalanul meg kell felelniük a Fogyasztóvédelmi törvény. és a UCP irányelv rendelkezéseinek” – zárta gondolatait Priskin Boglárka.

I Forrás: Pro/Lawyer Consulting

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Január 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
      1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31  

Tartalom galéria

FERIEN Messe, 2026. január 15-18.

FERIEN Messe, 2026. január 15-18.

More details
GELATISSIMO Nemzetközi kézműves fagylalt szakvásár, 2026. február 7-11.

GELATISSIMO Nemzetközi kézműves fagylalt szakvásár, 2026. február 7-11.

More details
Business & Security konferencia, 2026. március 4.

Business & Security konferencia, 2026. március 4.

More details
A jövő gyárait formálja a Siemens és az NVIDIA együttműködése

A jövő gyárait formálja a Siemens és az NVIDIA együttműködése

More details
Az LG bemutatta a WALLPAPER TV-t

Az LG bemutatta a WALLPAPER TV-t

More details
Díjat hozott a magyar csapat által vezetett Varsovia campus

Díjat hozott a magyar csapat által vezetett Varsovia campus

More details
A DRFG belép a horvát piacra egy 40 millió eurós kiskereskedelmi akvizícióval

A DRFG belép a horvát piacra egy 40 millió eurós kiskereskedelmi akvizícióval

More details
Szlovákiai ingatlanbefektetések közel 1 milliárd eurón 2025-ben

Szlovákiai ingatlanbefektetések közel 1 milliárd eurón 2025-ben

More details
A biztonság az úttal való kapcsolatnál kezdődik

A biztonság az úttal való kapcsolatnál kezdődik

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője