2026. május 18., hétfő - Erik

A virtuális térbe költözött az egyik legnagyobb brit mobiltelefonos gyűjtemény, amelyben egészen 1984-ig visszamenőleg gyártott mobilokat találhat az érdeklődő.

A kamatemelések miatt sokan próbálják előbbre hozni ingatlanvásárlásaikat, ugyanakkor a kínálat régen nem látott mélységbe ereszkedett. Mit hoz az év vége az ingatlanpiacon? És hogyan indul a következő év?

Az irodapiacon és a logisztikai szegmensben is jöttek létre új bérleti tranzakciók novemberben, de leginkább a raktárak után volt nagy az érdeklődés.

Az őszi OfficeUP és a HRFest közös rendezvényén találkozhattak az irodapiac szereplői és a munkavállalói igényeket ismerő HR szakemberek, hogy egymás tapasztalataira építve hatékony megoldásokat dolgozzanak ki a munkavállalói élmény fejlesztésére. Ezzel a céllal ültek egy asztalhoz a 2020-as Az Év Irodája verseny legjobbjai is.

Nagy utat jártak be az antigén tesztek a pandémiás védekezés eszköztárában 2020 tavasza óta. Kezdetben az egészségügyi szakma és egyes szakértők is lebecsülték a jelentőségüket, ami egyrészt az első antigén tesztek valóban korlátozott analitikai képességeivel, másrészt még a korábban az antitest teszteknél tapasztalt minőségi problémákkal volt összefüggésbe hozható.

Nagyon jó ugyan a fővárosban élni, de az összképen határozottan ront a megfizethetőség és a bűnözés – derül ki a Takarék Index elemzéséből. Az úgynevezett élhetőségi rangsorban dobogós helyre futott be Pilisvörösvár és Mór. Az oktatásban Győr, az egészségügyben Gyula, a munkaerőpiac alapján pedig Dunakeszi követi Budapestet.

A szavazás már elindult, december 6-ig lehet választani a 22 fős mezőnyből.12 női és 10 férfi ügyfélszolgálatost választott a zsűri, mostantól a közönség dönthet róla, kik legyenek 2021-ben az ország legszebb hangú ügyfélszolgálatosai. Indul a szavazás a Contact Center Hangszépségversenyen, a szavazatokadecember 6. éjfélig várják.

December elsejéig lehet jelentkezni a PROGmasters ingyenes, kéthónapos képzésére, a végzettek garantáltan álláshoz jutnak alkalmazás üzemeltetőként - közölte a cég.

Gedai Borbálával, a Real Estate Awards zsűrielnökével, a Real Estate Concept ügyvezető partnerével beszélgettünk az idei verseny kilátásairól, az ingatlanpiac helyzetéről a pandémiás időszakban, és az új kategóriáról, Az Év Ingatlanpiaci Tranzakciójáról. Egy biztos, idén is izgalmas versenyre lesz kilátás, hiszen a járvány ellenére a magyar ingatlanszektor 2021-ben is jelentős teljesítményt tett le az asztalra.

Átadták Az Év Családbarát Vállalata díjakat november 26-án a Három Királyfi, Három Királylány Alapítvány szervezésében Budapesten. Az idén 39 vállalat kapott családbarát címet, közülük hárman fődíjat, öten különdíjat érdemeltek ki.

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Május 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

Ami nem öl meg, exportképessé tesz: a magyar e-kereskedelem paradoxona

Ami nem öl meg, exportképessé tesz: a magyar e-kereskedelem paradoxona

More details
AgroFood konferencia, 2026. május 19.

AgroFood konferencia, 2026. május 19.

More details
Automotive Summit, 2025. május 20.

Automotive Summit, 2025. május 20.

More details
ESG Summit, 2026. május 20.

ESG Summit, 2026. május 20.

More details
AI in Energy, 2026. május 27.

AI in Energy, 2026. május 27.

More details
AUTOMOTIVE HUNGARY, 2026. május 18-21.

AUTOMOTIVE HUNGARY, 2026. május 18-21.

More details
MACH-TECH és IPAR NAPJAI, 2026. május 18-21.

MACH-TECH és IPAR NAPJAI, 2026. május 18-21.

More details
Több tíz millió forintot dob ki évente az ablakon a cégek többsége

Több tíz millió forintot dob ki évente az ablakon a cégek többsége

More details
Múzeumok Majálisa, 2026. május 16-17.

Múzeumok Majálisa, 2026. május 16-17.

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője