2024. május 17., péntek - Paszkál
Megszületett az első bírósági döntés a Siemens megvesztegetési ügyében: a darmstadti törvényszék a német gépipari vállalat két korábbi vezetőjét találta bûnösnek megvesztegetésben, illetve ebben való segédkezésben. A korábban a Siemens erőmûvi részlegében vezető beosztásban lévő 63 éves Andreas Kley ...
A „Katasztrófavédelmi szak-szótár”, mint a szervezeti tanulás egyik eszköze elsődlegesen azt a célt szolgálja, hogy elérhetővé váljon a kölcsönös megértést elősegítő, a különböző szakterületek számára egyaránt hasznosítható fogalomrendszer. Második fontos célja a szakterületek fogalomrendszereinek folyamatos fejlődésével függ ...
Általános gyakorlat volt a csúszópénzfizetés a Siemensnél – derítette ki az ügyeket vizsgáló Debevoise & Plimpton. A nyomozásnál kiderült, hogy a korrupciós ügyek nem csak az eddig átvizsgált távközlési üzletágra terjedtek ki, és nem csak alkalmanként fizettek gyanús összegeket a megbízásokra. A Siemens 426 millió eurós ...
A kémprogramok a vírusoknál lényegesen nagyobb veszélyt jelentenek mind a vállalati, mind az otthoni számítógépekre, ráadásul sokszor az összes munkaállomáson zavartalanul tevékenykedhetnek. Antivírust ma már minden számítógépen találhatunk, de megfelelő kémprogram-védelemről még kevés cég gondoskodik, ezért az új ...
Ismét mûködik a Netacadémián a jelszóellenőrző program. Aki szeretné, ellenőrizheti, hogy mennyire biztonságos kombinációval védi számítógépes titkait a www.netacademia.hu/jelszoellenor szájton. A jelszavak átgondolása azért is hasznos lehet, mert egy közelmúltban publikált vizsgálat szerint még mindig a felhasználónév ismétlése ...
Ketten kórházba kerültek, és többen megbetegedtek, miután fertőzött ételből ettek egy múlt heti biztonságtechnikai konferencián Pécsett; a betegek nagy része rendőr és biztonsági szakember - közölte az ÁNTSZ pécsi kistérségi tiszti orvosa. "A rendezvényen közel százan vettek részt az ország több pontjáról, jelenleg ...
Közjavakkal visszaélés és korrupció miatt vádat emeltek Párizsban Christophe de Margerie, a Total francia olajtársaság vezérigazgatója ellen. Az 55 éves vállalatvezető ellen már korábban is eljárás indult az Olajat élelmiszerért ENSZ-program keretében iraki vezetőknek átutalt kenőpénzek ügyében. Ezúttal azonban egy iráni ügy miatt kell a ...
A Pécsi Ítélőtábla pénteken hozott jogerős határozatában helybenhagyta az E.On Dél-dunántúli Áramszolgáltató Zrt. egykori pénzügyi szakértőjének büntetését, akit korábban öt és fél év börtönre ítéltek, mert mintegy 128,4 millió forintot csalt el cégétől. A táblabíróság büntető tanácsa megváltoztatta az első fokon eljárt ...
Csütörtökön két további Siemens-vezetőt tartóztatott le a német rendőrség az egyre szélesebbé váló megvesztegetési botrányban. Vezető beosztású menedzserekről van szó, akik közül az egyiket most függesztettek fel, a másik már az ősszel elhagyta a céget. Eddig a botrány legmagasabb beosztású gyanúsítottja Johannes Feldmayer
A nemzetközileg is aktív cégeknek csaknem a fele veszített el már üzletet az elmúlt öt évben amiatt, hogy versenytársai kenőpénzeket használtak - derül ki a Control Risks csoport által készített legújabb tanulmányból. A londoni központú tanácsadó cég hét ország 350 vállalatának megkérdezésén alapuló felmérése szerint az elmúlt ...
A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) szerdán elrendelte a nyomozást az autóreklámokkal foglalkozó IL Ferro Kft. ügyében - közölte a rendőrség sajtóügyeletese az MTI érdeklődésére. Kormos Endre elmondta: a BRFK csalás megalapozott gyanúja miatt rendelte el a nyomozást ismeretlen tettes ellen. A nyomozásba igazságügyi ...
Szigorú szabályok betartása mellett az Európai Parlament támogatja, hogy az EU-ban közlekedő repülőgépekre fegyveres légi marsallok is felszállhassanak. A polgári légi közlekedés biztonságának növelését célzó uniós jogszabályjavaslatot a héten fogadta el második olvasatban a képviselő-testület plenáris ülése. Az EP jelentése ...
Atomtámadással felérő robbantással búcsúztatná Tony Blairt az iraki al-Kaida. A brit hírszerzők értesülései szerint a terroristák "Hirosimát és Nagaszakit idéző" támadásra készülnek. A hírszerzők szerint az al-Kaidának most már tényleg támadnia kell, ha nem akarja elveszíteni hitelét. "Nagyszabású" terrortámadást tervez a "római trón" ...
Majdnem 500 terrorakció, vagy ilyen jellegû kísérlet történt tavaly az Európai Unióban - hozta nyilvánosságra kedden Brüsszelben az Europol. Az európai uniós rendőrségek együttmûködését koordináló szervezet először készített átfogó jelentést a terrorizmussal kapcsolatban. Eszerint 2006-ban összesen 498 terrorakció, vagy ...
2024. május 16-26. között huszonnyolcadik alkalommal rendezik…
A Schaeffler szombathelyi telephelyén évről évre újabb…
2024. május 18-án rendezik meg a Bogácsi…
Alig fél emberöltővel azután, hogy a digitalizáción…
Harminc ötcsillagos szállodát húztak fel a karibi…
Rock, pop, jazz, elektronikus zene Magyarország egyik…
2024. május 17-20. között huszonkettedik alkalommal rendezik…