2026. július 2., csütörtök - Ottó

Üzleti hírszerzés - hétfő, 13 május 2024

Magyarországon kiemelt jelentőségű a járműipar, amelyen belül a kormányzat deklarált célja, hogy az innováció és a fenntarthatóság jegyében egyre nagyobb teret nyerjen az elektromosautó-gyártás. Ehhez

Különös árazási feltételekkel és meglepő költségekkel találkozhatnak a turisták egyes hazai szállásadóknál. Ezért érdemes még a foglalás előtt tisztázni, hogy mit is tartalmaz

Az elmúlt hetekben körbejárta a sajtót egy hír, miszerint a 3 millió forintot is elérhetik egyes Balaton-parti lakásfejlesztések négyzetméterárai. Az elsőre megdöbbentőnek tűnő szám hallatán

Az előző hónaphoz képest áprilisban jelentősen lassult a drágulás üteme az országos és a fővárosi lakáspiacon az ingatlan.com lakásárindexe szerint. Balogh László elemző azt mondta

Lezárult az otthonfelújítási program felhívástervezetének társadalmi egyeztetése - közölte az Energiaügyi Minisztérium (EM) és a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) kedden az MTI-vel. A közlemény szerint kevesebb,

Európa-szerte számos helyen megbízhatóan működnek a távfelügyelet alatt álló boltok. Idén nyáron tervezik bevezetni Magyarországon az első távfelügyelet alatt álló boltokat – olvasható a

A népszerű üzlethálózat jelenleg 175 áruházzal áll a magyar vásárlók rendelkezésére és a borsodi megyeszékhelyen sem ez az első boltja, mégis sokan várták a csütörtök

Egyre látványosabban halad a kivitelező a Zugló by Bayer városnegyed munkálataival. Ahogy arról beszámoltunk, márciusban egyszerre három épület is elérte legmagasabb pontját a XIV. kerület

Görögországban 6,2 millió négyzetméternyi területet alakítanak át Európa legnagyobb intelligens városává. A görögországi Ellinikon projekt jelentős gazdasági előnyöket ígér, többek között milliárdos adóbevételeket és turisták

A Schaeffler szombathelyi telephelyén évről évre újabb beruházások és fejlesztések zajlanak. A Schaeffler Savaria Kft. célja a folyamatos növekedés, az ipari trendek változásainak és igényeinek

Tipp

Időrendben

« Május 2024 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

Tartalom galéria

Új bolti élmény születik: az élelmiszer-outlet után ázsiai pop-up koncepcióval kísérletezik a Breier Csoport

Új bolti élmény születik: az élelmiszer-outlet után ázsiai pop-up koncepcióval kísérletezik a Breier Csoport

More details
Jelentős érdeklődés övezi a logisztikai képzéseket

Jelentős érdeklődés övezi a logisztikai képzéseket

More details
Vagyonadó: egy kalap alá kerülhet a kivételezett ezer és az őket túlélő több tízezer vállalkozó

Vagyonadó: egy kalap alá kerülhet a kivételezett ezer és az őket túlélő több tízezer vállalkozó

More details
Fesztiválbolt és élményközpont: újabb három éven át Auchan lesz az EFOTT-on

Fesztiválbolt és élményközpont: újabb három éven át Auchan lesz az EFOTT-on

More details
Friss stratégiával, arculattal és új irodával lép szintet a DVM

Friss stratégiával, arculattal és új irodával lép szintet a DVM

More details
Az északi hűsölés az új nyári trend a magyar utazók körében

Az északi hűsölés az új nyári trend a magyar utazók körében

More details
Élethosszig tartó mozgás a „beach body” helyett

Élethosszig tartó mozgás a „beach body” helyett

More details
Gyógyvizes kutyás strandot terveznek Mezőkövesden

Gyógyvizes kutyás strandot terveznek Mezőkövesden

More details
Hadat üzent az építőipari csalóknak egy győri cég

Hadat üzent az építőipari csalóknak egy győri cég

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője