2026. június 13., szombat - Antal, Anett

Lakóingatlan

Tényleg 3 millió forintos négyzetméterárak vannak a Balatonnál?

2024-05-13 726

Az elmúlt hetekben körbejárta a sajtót egy hír, miszerint a 3 millió forintot is elérhetik egyes Balaton-parti lakásfejlesztések négyzetméterárai. Az elsőre megdöbbentőnek tűnő szám hallatán kíváncsiak lettünk, hogy valóban ennyire megdrágult-e a balatoni lakáspiac, így az új és a használt lakások aktuális kínálati árai mellett a tavaly gazdát cserélt lakások és házak árait is összehasonlítottuk.

A Balaton évek óta a lakásfejlesztők egyik kiemelt célterülete, ahol a kisebb településeken is előfordul, hogy egyik évről a másikra több száz új lakás épül fel. Mivel ezen fejlesztések többsége a tópart közelében valósul meg, ezért a lakások árcédulája is ahhoz igazodik.

Hogy a lehető legpontosabb képet kapjuk, az Eltinga Balatoni Lakáspiaci Riportja alapján összegyűjtöttük, hogy az egyes tó körüli településeken hol, mennyi új lakás áll építés vagy tervezés alatt és ezek mennyibe kerülnek. Ezt követően az OTP és az ingatlan.com szakértőit is megkérdeztük, valamint a KSH legfrissebb tranzakciós adatait és a használt lakások kínálatát is megvizsgáltuk.

A teljes cikk: Tényleg 3 millió forintos négyzetméterárak vannak a Balatonnál?

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Június 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Apák napja a Skanzenben 2026 Szentendre

Apák napja a Skanzenben 2026 Szentendre

More details
Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

More details
A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

More details
Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

More details
Valakinek hiányzik az autója – és lehet, hogy épp ott áll egy parkolóban

Valakinek hiányzik az autója – és lehet, hogy épp ott áll egy parkolóban

More details
Debrecziner Gourmet Fesztivál, 2026. június 12-14.

Debrecziner Gourmet Fesztivál, 2026. június 12-14.

More details
Levendulaszüret Kőröshegyen

Levendulaszüret Kőröshegyen

More details
Experience economy formálhatja át a belvárosi pincehelyiségek piacát

Experience economy formálhatja át a belvárosi pincehelyiségek piacát

More details
Hamisítás: az EU-ban a dizájn határozza meg a fogyasztók választását

Hamisítás: az EU-ban a dizájn határozza meg a fogyasztók választását

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője