2026. június 9., kedd - Félix

Tegnap este újra élő közönség előtt, ünnepélyes keretek között osztották ki a FIABCI Hungary Magyar Ingatlanfejlesztési Nívódíj Pályázat díjazottjait. A győztes projektek a FIABCI World Prix d’Excellence nemzetközi megmérettetésén is esélyesek, amelyre január végéig van lehetőség pályázni.Építészfórum is részt vett – kiosztott több különdíjat is, amelyekből szintén 12  elismert alkotás részesülhetett idén. A verseny legkiemelkedőbb elismerése a FIABCI Hungary I., II., és III. díja, a pályázat nyertesei pedig jogosultak hazánkat képviselni a World Street Journal által támogatott FIABCI World Prix d’Excellence nemzetközi nívódíj versenyen is. 

A járművek bérlésének trendje a TSL ágazatban a következő évben jelentősebbé válhat. Majdnem a cégek fele nyilatkozott, hogy élni a tehergépjárművek bérlésével a következő 3 évben – derül ki a kutatásokból, amelyet az Európai Lízingalap végzett.

Az évente gyártott 60 milliárd darab legókockából több száz millió már nem gyerekekhez kerül, hanem a tőzsdére. Ebben a növekvő üzletben egy kis budapesti cég is egyre nagyobb szerepet kap.

A kisebb-nagyobb elektronikai eszközök nem véletlenül az ünnepek sztárjai: egyrészt valóban hasznos ajándékok, másrészt a karácsony az az ünnep, amikor nagyobb értékű termékekre is hajlandóak vagyunk költeni. Az Euronics megvizsgálta, mik voltak a legkeresettebb termékek tavaly karácsonykor és elárulja, várhatóan milyen termékek kerülnek majd idén a legtöbb fa alá.

Milyen energiával fűtünk, mi biztosítja a higiéniai szempontból is tiszta levegőt és mennyi vízre van szükségünk? Az energiaszűke, a világjárvány és klímaváltozás tükrében ezek minden eddiginél égetőbb kérdések. A megoldásokat az ISH szakvásár kiállítói vonultatják fel 2023. március 13-17. között Frankfurtban.

A BMW akkumulátor-összeszerelő üzemet is létrehoz épülő debreceni gyárában, a projekt összértéke így eléri a 800 milliárd forintot, és ezzel Magyarország történetének harmadik legnagyobb zöldmezős beruházása lesz - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

A magyar háztartások 53 százaléka kizárólag az energiafogyasztás csökkentésével próbál lefaragni a költségeiből, 41 százalék ugyanakkor felújítást tervez a rezsi csökkentése érdekében, és az energetikai korszerűsítéshez 24 százalék hitelt is felvenne – derült ki a Magyar Bankholding megbízásából készített friss, reprezentatív kutatásból.

A Twitter lángokban. A Facebook zuhan. Mindenki TikTok akar lenni.Egy kegyetlen világjárvány és egy kegyetlen háború és gazdasági válság után és közben felüdülés egy olyan összeomlás, amit kicsit már mind vártunk. A szakértő vélemények megoszlanak, van, aki szerint az internetes média legbefolyásosabb ágává fejlődött közösségi média egyre mélyülő válsága átmeneti, de van olyan, aki szerint érdemes optimistának lenni és kimondani, hogy itt a vég. Új idők váltják a régit. De mi következik?

A családok otthonfelújítási programja lassan a végéhez ér. Országosan több tízezer igénylést nyújtottak be, melyből ingatlanjaikat újították fel a családok. Kíváncsiak voltunk arra, az elmúlt években mennyivel emelkedtek az építőanyagok árai, ezért felkerestük az Építő, Fa, és Építőanyagipari Dolgozók Szakszervezeteinek szövetségét, valamint pénzintézeteket, hogy megtudjuk, milyen beruházásokat valósítottak meg a támogatásból.

Átfogó fejlesztés keretében bővíti és újítja meg a Marosvásárhelyen található plázáját az Indotek Group. Hazánk egyik vezető, kiemelkedő ingatlanportfólióval rendelkező befektetési csoportja, az Indotek Group külföldi plázaportfóliójára is kiterjeszti a facelift programját, amelynek értelmében megújul a Romániában található és közel 50 ezer négyzetméternyi területen elhelyezkedő Promenada Mall. A cégcsoport a marosvásárhelyi bevásárlóközpont korszerűsítését két ütemben valósítja meg.

Tipp

Időrendben

« Június 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Több mint 400 négyzetméteren bővült a Millennium Gardens szolgáltatási kínálata

Több mint 400 négyzetméteren bővült a Millennium Gardens szolgáltatási kínálata

More details
Az adatbiztonság és az AI-governance a következő nagy vállalati kérdés

Az adatbiztonság és az AI-governance a következő nagy vállalati kérdés

More details
Már nem a testépítők költik a legtöbbet étrend-kiegészítőkre

Már nem a testépítők költik a legtöbbet étrend-kiegészítőkre

More details
97. Ünnepi Könyvhét, 2026. június 11-14.

97. Ünnepi Könyvhét, 2026. június 11-14.

More details
Villámtempóban terjed a BNPL, két év alatt ötszörösére nőtt a magyar piac

Villámtempóban terjed a BNPL, két év alatt ötszörösére nőtt a magyar piac

More details
Egyszerre akadt meg a garzonok és nagylakások piaca Budapesten

Egyszerre akadt meg a garzonok és nagylakások piaca Budapesten

More details
BrauBeviale Nürnbergben, 2026. november 10-12.

BrauBeviale Nürnbergben, 2026. november 10-12.

More details
Az AI nem tesz különbséget zseni és szélhámos között

Az AI nem tesz különbséget zseni és szélhámos között

More details
Ilyen lesz 2035-re minden második modern raktár!

Ilyen lesz 2035-re minden második modern raktár!

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője