2026. május 18., hétfő - Erik

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) Versenytanácsa 2006. december 21-én két külön versenyfelügyeleti eljárásban tartott tárgyalást, melyeken a következő határozatokat hozta. A Vj-114/2006. sz. ügyben a GVH megállapította, a Magyar Telekom Nyrt. a fogyasztói döntések tisztességtelen befolyásolására alkalmas magatartást ...

Januárban emelik szolgáltatásaik árát a bankok: drágább lesz a pénzkivét, s majd tíz 10 százalékkal többe kerülnek a fizetős tranzakciók is. A Napi Gazdaság az OTP-t és a CIB bankot kérdezte. Az idei év is számos banknál új kondíciókat hozott, és a módosítások döntő többsége aligha szolgál kellemes újévi köszöntőként. 

Több ezer potenciális reklámautó jelent meg néhány hónap alatt a piacon egy újfajta konstrukciónak köszönhetően. Egyelőre kérdéses, hogy van-e ekkora igény erre a hirdetési formára. Pesti Est hirdetés látható Suzuki Swiftje két oldalán, amiért havonta 50 ezer forintot kap Mogyoró, az egyik autós internetes fórum rendszeres ...

A világ legtekintélyesebb tudományos folyóirata, a Science idén is elkészítette az esztendő tíz legnagyobb tudományos eredményének sikerlistáját: az első helyre a hét legnagyobb matematikai probléma egyikének, a Poincaré-sejtésnek az igazolása került, amelyet egy orosz matematikus, Grigorij Perelman dolgozott ki több évig ...

Gyakorlatilag vége a minimálbér teljes adómentességének. Megszûnik számos adókedvezmény, nem érvényesíthető például a szellemi tevékenység, a felnőttképzés, a Sulinet-program és a január 1. után felvett lakáshitelek törlesztése esetén, írja a Magyar Hírlap. Mi változik még? Január elsejétől figyelniük kell az adóváltozásokra a ...

Az IBM kutatói és tudósai öt területen jósolnak olyan jelentős változásokat az elkövetkező fél évtizedben, ahol a technológia fejlődése lényegesen megváltoztathatja életmódunkat. Az egészségügy egyes szolgáltatásai a távolból is elérhetővé válnak. Krónikus egészségügyi problémákkal, például cukorbetegséggel, szív-,

Nem akart dolgozni menni, ezért emberrablási mesét talált ki hiányzása igazolásául egy 21 éves nő Bajorországban. A hölgy a szüleinek küldött SMS-sel tudatta, hogy elrabolták. A bajor rendőrség nagy erőkkel kezdett kutatni utána, ám már másnapra "magától" megkerült a nő, teljesen sértetlenül. Elmondása szerint elrablója ...

A béren kívüli juttatások fontos szerephez juthatnak idén a hr-esek eszköztárában és nem csupán amiatt, mert a cafeteria-rendszereket egyre szélesebb körben használják a cégeknél. A 2007-től érvényes munkaadói közterhek megugrása miatt ugyanis - a béremelés helyett - valószínû ez lesz a legnépszerûbb motiválási forma.

Az Amerikai Egyesült Államok kiadja Kanadának Myriam Bedard-t, a december 22-én embercsempészet vádjával letartóztatott, olimpiai bajnok sílövőt. Az 1994-es lillehammeri játékokon két aranyérmet szerző ex-versenyzőt azért vették őrizetbe, mert volt férje engedélye nélkül hagyta el Kanadát 12 éves lányukkal. A bírósági ...

A Maule M-7-es típusú légcsavaros gép kétszer is berepült a crawfordi légtérbe, miközben Bush és felesége a birtokon tartózkodott – közölte az amerikai légügyi hatóság (FAA). Az észak-amerikai légvédelmi parancsnokság (NORAD) azon nyomban két F-16-os vadászgépet küldött a térségbe. A pilóták fényjelzésekkel ...

Tartalom galéria

Ami nem öl meg, exportképessé tesz: a magyar e-kereskedelem paradoxona

Ami nem öl meg, exportképessé tesz: a magyar e-kereskedelem paradoxona

More details
AgroFood konferencia, 2026. május 19.

AgroFood konferencia, 2026. május 19.

More details
Automotive Summit, 2025. május 20.

Automotive Summit, 2025. május 20.

More details
ESG Summit, 2026. május 20.

ESG Summit, 2026. május 20.

More details
AI in Energy, 2026. május 27.

AI in Energy, 2026. május 27.

More details
AUTOMOTIVE HUNGARY, 2026. május 18-21.

AUTOMOTIVE HUNGARY, 2026. május 18-21.

More details
MACH-TECH és IPAR NAPJAI, 2026. május 18-21.

MACH-TECH és IPAR NAPJAI, 2026. május 18-21.

More details
Több tíz millió forintot dob ki évente az ablakon a cégek többsége

Több tíz millió forintot dob ki évente az ablakon a cégek többsége

More details
Múzeumok Majálisa, 2026. május 16-17.

Múzeumok Majálisa, 2026. május 16-17.

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője