2026. április 29., szerda - Péter

Archívum

Öt év alatt öt új technológia megváltoztatja az életmódunkat

2007-01-11 432

Az IBM kutatói és tudósai öt területen jósolnak olyan jelentős változásokat az elkövetkező fél évtizedben, ahol a technológia fejlődése lényegesen megváltoztathatja életmódunkat. Az egészségügy egyes szolgáltatásai a távolból is elérhetővé válnak. Krónikus egészségügyi problémákkal, például cukorbetegséggel, szív-,

vese-, illetve keringési problémákkal küzdő emberek milliói számára lesz adott a lehetőség egészségi állapotuk automatikus megfigyelésére, miközben napi teendőiket végzik. A jövőben a mûszergyártók és az egészségügyben dolgozó szakemberek távolról követik nyomon a páciens állapotát az otthon telepített vagy a betegen elhelyezett mûszerekkel. E fejlesztések révén maga a páciens is jobban figyelemmel tudja majd követni egészségi állapotának változásait, és az orvos számára is nagy segítséget jelent, hogy a beteget tartózkodási helyétől függetlenül folyamatos megelőző jellegû egészségügyi ellátásban részesítheti. Az egészségügyi távellátás területén végbemenő hardver- és szoftverfejlesztések 2012-ig a fogyasztókkal kapcsolatos vállalati innováció elsőszámú forrásai lesznek.

Mobiltelefonjaink tudni fogják, hogy mit szeretnénk

Az elérhetőségről informáló fejlett technológia révén a mobiltelefonok és a PDA-k nemcsak automatikusan észlelik felhasználóik tartózkodási helyét, de preferenciáikat is megtanulják, ha az előfizető ezt igényli. Ekkor telefonunk tudni fog róla, ha az osztályteremben tartózkodunk vagy éppen egy értekezleten ülünk, így a befutó hívásokat automatikusan a hangpostába irányítja. De kedvenc pizzériánkat is értesíti, amikor hazafelé tartunk, s az üzlet – mert törzsvásárlók vagyunk vagy azzá válhatunk – meglephet egy elvitelre csak nekünk készített, különlegesen kedvező árú adaggal.

A valós idejû fordítás a mindennapok gyakorlatává válik

A globalizáció térhódításával olyan alapvető emberi tényezőknek is figyelmet kell szentelni, mint a nyelvi sokszínûség. A beszédértelmező fejlesztések már ma is lehetővé teszik a médiatársaságok számára, hogy a kínai vagy arab nyelvû hírmûsorokat a web-en keresztül angolul kövessék, hogy a PDA eszközöket használó utazók a menüket japánra fordítsák, vagy észak-amerikai orvosok spanyolul kommunikáljanak pácienseikkel. A valós idejû fordításról gondoskodó technológiák és szolgáltatások beépülnek a mobiltelefonokba, a különféle kézi készülékekbe, és a gépkocsiban is elhelyezhetők lesznek. E szolgáltatások az üzleti élet és a társadalom minden területén elérhetővé válnak, és segítenek a nyelvi korlátok lebontásában.

Megjelenik a háromdimenziós internet

Az olyan népszerû online játékok, mint a Second Life és a World of Warcraft lassanként átalakul háromdimenziós internet-szolgáltatássá. Ezt a fejlődési vonalat követve az internet idővel térbelivé válik, s az online világban bejárhatjuk a szupermarketek, könyvesboltok és DVD-boltok pultsorait, ráadásul mindebben virtuális kiszolgáló-személyzet is segíteni fog bennünket. A háromdimenziós internet új oktatási formák létrejöttét is lehetővé teszi, teret nyit a internetes orvosi konzultációknak, megteremti a fogyasztó tapasztalatszerzésének feltételeit, és alapjaiban változtatja meg a kapcsolattartás mikéntjét barátainkkal, családi körben, a tanárral, a kedvenc vegyesboltunkkal, és még folytathatnánk a sort.

Vizet tisztítunk nanotechnológiával

A nanotechnológia – vagyis annak lehetősége, hogy egyes atomok és molekulák átrendezésével újabb apró szerkezeteket hozzunk létre – már eddig is óriási hatást gyakorolt a mikroprocesszorok fejlődésére. Ennek köszönhető, hogy a különféle elektronikai termékek, például a személyi számítógépek vagy a mobiltelefonok egyre kisebbek, jobbak, ugyanakkor olcsóbbak. Az elkövetkezendő években a nanotechnológiát minden bizonnyal a víztisztításban is hasznosítják majd. Ez hozzájárulhat az ökológiai szempontok érvényesüléséhez és a természeti erőforrások megóvásához, továbbá segíthet abban, hogy a Föld iható vízkészleteinek egyre nagyobb méreteket öltő hiánya orvosolható legyen. Az informatika, a fizika és az anyagtudomány ugyancsak komoly eredményeket ér majd el néhány egyéb területen, például a fejlett vízgazdálkodási modellek kidolgozása és a napenergia-rendszerek továbbfejlesztése terén.

(Forrás: www.hvg.hu)

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Tipp

Időrendben

« Április 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30      

Tartalom galéria

A prémium és jó állapotú ingatlanok kerültek most a vevők célkeresztjébe

A prémium és jó állapotú ingatlanok kerültek most a vevők célkeresztjébe

More details
BorsodChem:

BorsodChem: "Komoly feladat megszerettetni a kémiát"

More details
Egy feltört Google- vagy Meta-fiók ma akár csődbe is vihet egy céget

Egy feltört Google- vagy Meta-fiók ma akár csődbe is vihet egy céget

More details
Érkeznek a tudatos vásárlást segítő digitális élmények

Érkeznek a tudatos vásárlást segítő digitális élmények

More details
Túlélési stratégia közel 100 millió év tapasztalatával

Túlélési stratégia közel 100 millió év tapasztalatával

More details
A rugalmas munkavégzés és a munkahelyi élmény alakítja az irodapiacot

A rugalmas munkavégzés és a munkahelyi élmény alakítja az irodapiacot

More details
We Love Budapest Piknik, 2026. május 1.

We Love Budapest Piknik, 2026. május 1.

More details
Edukációs hőszigetelési „mini showt” indít a Mapei

Edukációs hőszigetelési „mini showt” indít a Mapei

More details
Új nyári desztináció születik a Balaton felett: egyedülálló kutyás élménypark nyílik Eplényben

Új nyári desztináció születik a Balaton felett: egyedülálló kutyás élménypark nyílik Eplényben

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője