2026. január 14., szerda - Bódog

Sok a szigorítás a béren kívüli juttatásoknál

2007-01-10 1464

A béren kívüli juttatások fontos szerephez juthatnak idén a hr-esek eszköztárában és nem csupán amiatt, mert a cafeteria-rendszereket egyre szélesebb körben használják a cégeknél. A 2007-től érvényes munkaadói közterhek megugrása miatt ugyanis - a béremelés helyett - valószínû ez lesz a legnépszerûbb motiválási forma.

Az mfor.hu összeállítása áttekintést ad a közelmúltbeli és a január elsejétől érvényes változtatásokról. Alapos fejtörést okozhatott a vállalatvezetők és a hr-szakemberek számára, hogy a tavaly év eleji enyhítés után két lépcsőben (szeptember elejétől, valamint 2007 januárjától) ismét szigorodott a nem pénzbeli juttatások adóvonzata. Az érintettség természetesen attól függ, hogy az adott vállalati étlap milyen elemekből áll. Szerencsés esetben ugyanis tavaly még meg sem érezték a vállalatok a cafeteriát sújtó szigorításokat.

Az érintetteket leginkább a 2006 szeptemberében hatályba lépett változások zavarták meg, mivel a nem pénzbeni juttatási-keretet mindig év elején határozzák meg (egy dolgozóra átlag 225 ezer forint jut évente). A lapunknak nyilatkozó szakemberek szerint ezért több helyen szoftverfejlesztést kellett végrehajtani, illetve újra át kellett gondolni a juttatási-rendszert, nehogy az új szabályok hátrányosan érintsék azokat, akik még nem használták fel addig a kedvezményeket.

Marad a 400 ezer forintos limit

A legfontosabb változás az, hogy megmaradt a 400 ezer forintos adómentesen adható természetbeni juttatások limitje. Többet kell viszont adózni a keretösszeg átlépése után: az eddigi 44 százalék helyett ugyanis idén már 54 százalékos lesz az elvonás.

Ennek az az oka, hogy az alternatív juttatások után éppen így növekszik (pontosabban szeptembertől eképpen növekedett) az szja mértéke. Ráadásul a 10 százalékkal növelt tétel után a 29 százalékos tb- és 3 százalékos munkáltatói járulékot továbbra is meg kell fizetni. Összességében tehát az adómentes határ átlépése esetén több, mint 10 százalék közterhet kell leróni. A korlátozott, azaz a járulékmentes körbe az eddigi kilenc helyett idén már csak nyolc juttatás marad, mivel év végével megszûnik az alkalmazottaknak adható kétezer forint értékû adómentes bankszámlaköltség-térítés.

Szûkül az önkéntes pénztári befizetések utáni adókedvezmény

A legnagyobb érvágás az önkéntes pénztári munkáltatói hozzájárulásoknál január 1-jétől hatályba lépő passzus. Az elmúlt évben ugyanis az önkéntes kölcsönös nyugdíjpénztárba történő munkáltatói befizetés havonta a minimálbér mértékéig (azaz 62500 forint) volt adómentes, csakúgy, mint az egészség- vagy az önsegélyező pénztári hozzájárulás. Eképpen ha a nyugdíjpénztár mellett utóbbi két jogcímre is történt befizetés, az összeg a minimálbér 130 százalékáig mentes volt a külön járulékfizetés alól.

Mostantól viszont nyugdíjpénztári hozzájárulás esetén már csak a minimálbér feléig (az időközben emelkedett minimálbér miatt már havi 32 750 forintig) lesz adómentes. A másik két esetben pedig a megváltozott minimálbér csupán 20 százalékáig lehet mentesülni az szja-fizetés alól. Így tehát az eddigi 130 százalékos limit majdnem a felére, azaz 70 százalékra apad.

(Forrás: www.mfor.hu)

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Tipp

Időrendben

« Január 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
      1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31  

Tartalom galéria

Eurocine filmipari szakkiállítás, 2026. május 8-9.

Eurocine filmipari szakkiállítás, 2026. május 8-9.

More details
A Martley Capital eladta budaörsi irodaházát

A Martley Capital eladta budaörsi irodaházát

More details
Adj új életet a régi kütyüknek! - a 2025-ös „Passzold vissza, Tesó!” kampány eredményei

Adj új életet a régi kütyüknek! - a 2025-ös „Passzold vissza, Tesó!” kampány eredményei

More details
Bérletidíj-emelkedésre és stabil keresletre számítanak a román kereskedelmi ingatlanpiacon

Bérletidíj-emelkedésre és stabil keresletre számítanak a román kereskedelmi ingatlanpiacon

More details
AIBUSINESS konferencia, 2026. április 22.

AIBUSINESS konferencia, 2026. április 22.

More details
Hatósági ellenőrzések, bírságolások - Terézvárosban életbe lépett az Airbnb-tilalom

Hatósági ellenőrzések, bírságolások - Terézvárosban életbe lépett az Airbnb-tilalom

More details
Lakásvásárlás 2026-tól: mikor kell csak az értékkülönbözet után illetéket fizetni?

Lakásvásárlás 2026-tól: mikor kell csak az értékkülönbözet után illetéket fizetni?

More details
Plakátkampányokkal nem lehet milliárdosokat meggyőzni

Plakátkampányokkal nem lehet milliárdosokat meggyőzni

More details
Budaörsi Sportbál, 2026. január 17.

Budaörsi Sportbál, 2026. január 17.

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője