2026. május 19., kedd - Ivó, Milán
A várható rekordtermés a mezőgazdaságban komolyan javíthatja Magyarország gazdasági kilátásait a második félévben. Az mfor.hu által megkérdezett két elemző, Karsai Gábor (GKI) és Kondrát Zsolt (MKB) már korábban is az optimistábbak közé tartozott, és most mindketten úgy vélik, hogy a GDP növekedése...
Mivel a tegnapi tárgyaláson megállapodás közeli helyzet alakult ki a szakszervezetek és a cégvezetés között, elmaradhat a május 27-től meghirdetett többnapos BKV-sztrájk - írj a Magyar Nemzet.
Egyelőre nem tudni, ki volt az a fiatalember, aki tojásokkal dobálta meg Steve Ballmert, a Microsoft vezérigazgatóját hétfőn, a Budapesti Corvinus Egyetemen előadása kezdetén. Az egyetem feljelentést tesz. Az Informatikai Érdekegyeztető Fórum kedden megkövette a vállalat vezetőjét a történtek miatt.
Évente 140 millió font közpénz "lopás" vagy túlfizetés következtében kerül felhasználásra, Angliában, és a hatóságok nem tesznek eleget ennek az anomáliának a felszámolására. Ez tûnik ki a számvevőszéki bizottság kétévente készített jelentéséből, amely szerint ez az összeg 26 százalékkal nőtt a 2004/2005-ös jelentés óta.
A márciusban véget ért üzleti évben a várakozásokat felülmúló mértékben nőtt a legnagyobb brit ruházati kiskereskedelmi üzletlánc, a Marks and Spencer (M&S) adózás előtti nyeresége és tíz éve óta először elérte, sőt kissé meghaladta az egymilliárd fontot - írja a Napi Gazdaság.
Megépülhet a Szegedet Makóval összekötő autópálya. Az M43-as kivitelezőit már kiválasztották. A sztráda és a hozzá tartozó Tisza-híd átadását 2010 augusztusára tervezik.Négy részben, négy különböző kivitelezőcsoportra bízza a Szegedet észak felöl elkerülő M43-as megépítését a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.
A spanyol rendőrség letartóztatott öt hackert, akik a világháló legaktívabb betörői közé számítottak. A delikvenseket - köztük két 16 évest - azzal vádolják, hogy kormányweboldalakat zavartak be Amerikában, Ázsiában és Latin-Amerikában. A rendőrség beszámolója szerint az ötfős csoport sosem ...
Ma délután folytatódik az egyeztetés a Budapesti Közlekedési Vállalat (BKV) vezetősége és a sztrájkbizottság tagjai között. A sztrájkbizottság a legutóbbi, múlt hét csütörtöki tárgyaláson megállapodás-tervezetet nyújtott át a cég menedzsmentjének. Várhatóan a mai egyeztetésen...
A nők foglalkoztatásának elősegítése az egyik vezérfonala Szûcs Erika újdonsült munkaügyi és szociális miniszter programjának. A gyengébb nem foglalkoztatottsága és kereseti színvonala ugyanis még mindig messze elmarad a férfiakétól - olvasható a Világgazdaság honlapján. A munkaképes korú, 15–64 év közötti nőknek alig több...
Tojással dobálta meg egy fiatalember Steven Ballmert, a Microsoft vezérigazgatóját Budapesten a Corvinus Egyetemen - a szoftveróriás vezetője a Te változtatod meg a világot címû előadását tartotta éppen.Steven Ballmer azt követően kezdte el beszédét, hogy átvette a Corvinus Egyetem díszpolgári címét.
Pár órára őrizetbe vették, majd elengedték a texasi Houston repülőterén az amerikai hatóságok a Gripen harci repülőgépek értékesítésében is érdekelt brit BAE Systems vezérigazgatóját. A brit lapok már évek óta cikkeznek arról, hogy a cég több milliárdot költött annak érdekében, hogy biztosítsák a szaúdi megrendeléseket.
Újjáéledhet az európai szabadalom ügye, ha a tagállamoknak sikerül kompromisszumot kötniük néhány eddig megoldhatatlannak látszó kérdésben.Az európai gazdaság számára továbbra is jelentős versenyhátrányt jelent az egységes szabadalmi rendszer hiánya. A tagállami szinten tagolt szabadalmi jogi...
Új típusú adatlopás terjed az interneten. A rosszindulatú hackerek az IP-alapú (VoIP) telefonelőfizetések adatait feltörve, a felhasználók jelszavaival kereskednek a hálón. A BBC értesülései szerint a VoIP-eszközöket gyártó Newport Networks által végzett vizsgálat azt mutatta, hogy az IP-telefonos jelszavak és...
A kellemetlen munkahelyi környezet, a nem segítőkész, idegesítő munkatársak, igazságtalanul ítélkező főnök, a lebecsültség érzése jelentősen fokozza a koszorúérbetegség, a szívinfarktus kockázatát - állítja egy brit kutatócsoport, amelynek londoni hivatalnokokon végzett, többéves vizsgálatának eredményeit közölte...
Az IPAR NAPJAI és MACH-TECH kiállítás-együttes egy…
Az államilag támogatott napközis táborok megszűnésével idén…
A bukaresti modern irodaállomány bérbeadási aktivitása 14…








