2026. április 8., szerda - Dénes

Õrizetbe vették a Gripeneket forgalmazó cégvezért

2008-05-19 875

Pár órára őrizetbe vették, majd elengedték a texasi Houston repülőterén az amerikai hatóságok a Gripen harci repülőgépek értékesítésében is érdekelt brit BAE Systems vezérigazgatóját. A brit lapok már évek óta cikkeznek arról, hogy a cég több milliárdot költött annak érdekében, hogy biztosítsák a szaúdi megrendeléseket.

Korrupciós gyanú miatt őrizetbe vették egy időre a Gripen harci repülőgépek értékesítésében is érdekelt brit BAE Systems - a legnagyobb európai hadiipari csoport - vezérigazgatóját és egy másik magas rangú vezetőjét. Mike Turner vezérigazgatót és meg nem nevezett igazgatótársát az amerikai hatóságok vették őrizetbe a texasi Houston repülőterén, majd több órás kihallgatás után elengedték őket.

Az amerikai hatóságok és a BBC egybehangzó beszámolói szerint lefoglalták a két BAE-vezető laptopját és egyéb elektronikus adathordozó készülékeiket, a náluk talált papírokról pedig másolatokat készítettek. A The Sunday Telegraph szerint az amerikai hatóságok a BAE Systems Amerikában dolgozó több vezető tisztviselőjének lakásán is házkutatásokat hajtottak végre a két brit igazgató őrizetbe vételével egy időben.

A BAE Systems két évtizede, még Margaret Thatcher konzervatív kormánya idején elnyerte a brit hadiipar eddigi legnagyobb megrendelését, egy 20 milliárd fontos (6200 milliárd forintos), elsősorban katonai gépekre szóló szaúdi szállítási és szolgáltatási szerződést. A brit sajtó azonban már négy éve értesüléseket közölt arról, hogy a BAE Systems 1989 és 2002 között több tízmillió fontot költött a rijádi udvar befolyásos tagjainak megajándékozására az üzlet megtartása érdekében.

(Forrás: www.origo.hu)

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Tipp

Időrendben

« Április 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30      

Tartalom galéria

Lakásárak 2026-ban: mi áll valójában a drágulás mögött?

Lakásárak 2026-ban: mi áll valójában a drágulás mögött?

More details
Új exportplatform indul a Kamara stratégiai támogatásával

Új exportplatform indul a Kamara stratégiai támogatásával

More details
Lakásvásárlás: így válasszunk megfelelő méretet és elrendezést!

Lakásvásárlás: így válasszunk megfelelő méretet és elrendezést!

More details
Ha menni kell – magyar vállalkozók hazaköltözése Dubajból az adótanácsadó szemével

Ha menni kell – magyar vállalkozók hazaköltözése Dubajból az adótanácsadó szemével

More details
Grúzia az év legbiztonságosabb slágerúticélja!

Grúzia az év legbiztonságosabb slágerúticélja!

More details
A Hormuzi-szoros lezárása még az online rendeléseket is drágíthatja

A Hormuzi-szoros lezárása még az online rendeléseket is drágíthatja

More details
Kevesebb szövegből ad pontosabb választ az AI?

Kevesebb szövegből ad pontosabb választ az AI?

More details
AI BUSINESS konferencia, 2026. április 22.

AI BUSINESS konferencia, 2026. április 22.

More details
Green Future Conference, 2026. április 23.

Green Future Conference, 2026. április 23.

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője