2026. május 22., péntek - Júlia, Rita

Sokáig egy kevéssé ismert elemzőcégnek számított csupán, majd a Facebookkal történt fiaskójuk miatt egy világ ismerhette meg a Cambridge Analytica nevét. Arról az elemzőcégről van szó, amelyről tavaly márciusban derült ki, hogy a közösségi oldal több millió regisztráltjának adatait szerezte meg és használta az engedélyük nélkül.

A nyári hónapok már nem hoznak már nagyobb rohamot az ingatlanpiacon. Az árak viszont egyelőre nem emelkednek tovább, miközben az értékesítési idők egyre hosszabbak.  Jelentős megtorpanásra került sor az elmúlt hónapokban a X. és XVII. kerületek ingatlanpiacán, melyet a CSOK-változásokkal kapcsolatos kivárás okozott. „

A dolgok jelenlegi állása szerint szeptember közepétől szigorúbbá, s ezért nehézkesebbé válik az ügyfelek azonosítása az elektronikus fizetéseknél. A bankok aggódnak, hogy nem tudnak időben felkészülni az új szabályok alkalmazására.

Befejezi magyarországi tevékenységét és legkésőbb augusztus végéig minden itthoni üzletét bezárja a Charles Vögele Hungaria Kereskedelmi Kft.- tudta meg a Világgazdaság. A 1955-ben alapított, ruházati cikkek értékesítésében érdekelt társaság minden más európai országban már korábban bezárta a boltjait. A fő gond az volt, hogy a svájci anyavállalat a Sempione Fashion tavaly május óta fizetési moratórium alatt áll, mivel a svájci helyi bíróság kimondta az átmeneti csődeljárás megindítását. Ennek lefolytatására legfeljebb négy hónap állt rendelkezésre, amelynek a végén felszámolási eljárást helyeztek kilátásba.

Egy évtizeden belül a technológiai fejlődés alaposan felforgathatja a városok közlekedését: jöhetnek a pilóta nélkül repülő, helyből fel- és leszálló légijárművek, az eVTOL-ok - írja az Origóhoz eljuttatott szakmai elemzésében a Deloitte. Bár elterjedésüket ma még több komoly probléma akadályozza, megjelenésük a légiiparban és a légiközlekedésben ahhoz hasonló forradalmi változásokat hozhat, amelyeket mostanság az autóiparban tapasztalhatunk.

Augusztus 7-én hivatalosan is kezdetét veszi a 27. Sziget Fesztivál, Európa egyik legnagyobb könnyűzenei és kulturális rendezvénye. Ennek apropóján megnéztük, hogy miként alakultak a napi, illetve hetijegyárak a kezdetektől 2019-ig. Az eredmény megdöbbentő: 1993-ban ugyanis 300 forint volt egy napijegy, idén azonban akció nélkül 26 900, egyes napokon pedig 28 900 forint.

Kedvező gazdasági klímában, ugyanakkor a Brexit, a geopolitikai feszültségek és a világgazdasági lassulás árnyékában kerül sor a magyar vállalatok pénzügyi és operatív vezetőinek egyik legnagyobb éves konferenciájára szeptember 12-én Budapesten, a Sofitel Hotelben. Idén már harmadik alkalommal rendezi meg Business and Finance Summit konferenciáját a Portfolio és a Credit Management Group, amelyen a nemzetközi szinten is elismert CFO of the year díj is átadásra kerül.

A térinformatika új útra viszi az ingatlanpiacot, költséghatékonyabbá teszi a fejlesztéseket, a felújításokat és az üzemeltetést. Olyan többdimenziós adatokat biztosít, amely más szintre emeli az elemzéseket. Erről beszélt Szabady Zsolt, a Datakart ügyvezető-tulajdonosa. Még mindig PropTech Hungary.

Ömlik a pénz az európai fintechszektorba: szűk öt év alatt közel 25 milliárd dollárt szívtak föl a kockázati tőkésektől a startupok. Az egyszerű, olcsó és látványos pénzügyi megoldásokkal támadó innovátorok viszont még nagyon messze vannak attól, hogy kicsavarják a bankok kezéből a hagyományos pénzügyi rendszer feletti irányítást, bár a legnagyobb európai fintech-startup kb. akkora, mint egy közép-európai regionális pénzintézet, a digitális innovátor "neobankok" pedig már 2-4 millió ügyfelet meg tudtak megszólítani pár éves működésük alatt.

Ha azt hinnénk, az SMS-ben kapott egyszeri kódokkal megvédték a számlánkat, nagyot tévedünk: egyre több olyan esetre derül fény, amikor informatikai rendszerek vagy emberek meghackelésével mégis illetéktelen kezekbe kerülnek a biztonsági kódok.

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Május 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

Pünkösdi Örökség Ünnep a Skanzenben, 2026. május 24-25.

Pünkösdi Örökség Ünnep a Skanzenben, 2026. május 24-25.

More details
Pünkösdi Sokadalom a Sóstói Múzeumfaluban, 2026. május 24-25.

Pünkösdi Sokadalom a Sóstói Múzeumfaluban, 2026. május 24-25.

More details
Új tehetségeket keres az LG: startol a Tech-re Kész! Tartalomgyártó Akadémia

Új tehetségeket keres az LG: startol a Tech-re Kész! Tartalomgyártó Akadémia

More details
Bosch: az MI-alapú utasbiztonságtól az önvezető autózásig

Bosch: az MI-alapú utasbiztonságtól az önvezető autózásig

More details
Új szakmai díjjal ismeri el a felnőttképző intézményeket az MKIK

Új szakmai díjjal ismeri el a felnőttképző intézményeket az MKIK

More details
Balatonra költözik fagyijával az év cukrásza

Balatonra költözik fagyijával az év cukrásza

More details
Tízszeres Superbrands díjazott a DDC – ismét a vezető márkák között

Tízszeres Superbrands díjazott a DDC – ismét a vezető márkák között

More details
A WING nyerte el az OTP Üzleti Kiválóságért Díjat 2026-ban a Nemzetközi terjeszkedés kategóriában

A WING nyerte el az OTP Üzleti Kiválóságért Díjat 2026-ban a Nemzetközi terjeszkedés kategóriában

More details
A duplájára emelt KIVA-korlátok új cégeket vonzhatnak be

A duplájára emelt KIVA-korlátok új cégeket vonzhatnak be

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője