2026. május 22., péntek - Júlia, Rita

Több millió ember személyes adatait lopták el hekkerek a bolgár adóhivataltól, a hatóságok orosz szálat gyanítanak a háttérben. Bojko Boriszov bolgár miniszterelnök kedden rendkívüli ülést hívott össze a támadás nemzetbiztonsági kockázatának értékelésére – írja az MTI.

Olyan biztonsági hibát fedezett fel az Instagramban egy kutató, amellyel bárkinek a fiókja fölött könnyedén át lehetett volna venni az irányítást. Miután jelezte a hibát, a cég azt javította, így a veszély elhárult – írja a SecurityAffairs.

Rengetegen kipróbálták az elmúlt hónapokban a Facebookon a közösségi portáltól független, orosz fejlesztők által összerakott FaceApp alkalmazást, amellyel a saját arcképünkből állíthatjuk elő önmagunk idősebb, fiatalabb, vagy éppen más nemű változatát.

Okkal kapálóztak ellene a németek, erős versenytársa lesz a környéken a Deutsche Telekomnak, miután a Vodafone megveheti a Liberty Global cseh, román, német és magyar érdekeltségeit. Ez nálunk a UPC-t jelenti, ami által a Vodafone egyebek mellett egyszerre fog tudni mobilt, internetet és tévét adni a magyaroknak is.

A tervek szerint 2020 második negyedévében már emberekbe is beültetnénk azokat a szenzorokat, amivel a Parkinson-kórt és az epilepsziát is gyógyítanák. Igencsak felcsigázta a rajongóit és a tudományos élet szereplőit Elon Musk, amikor néhány napja egy nagyszabású bejelentésről kezdett el beszélni a Neuralink nevű cégével elért eredményéről. Bár ezt a vállalkozását kevesebben ismerik, mint a SpaceX-et vagy a Teslát, a jelentősége legalább akkora, a vizionárius ugyanis az emberi agy és a gép közvetlen kapcsolódásának lehetőségét vizsgálja.

A drónok üzemeltetése, amely eddig csak kevéssé képezte jogi szabályozás tárgyát, súlyos biztonsági és adatvédelmi aggályok forrásává vált egész Európában. A múlt hónapban azonban az Európai Repülésbiztonsági Ügynökség (EASA) két közösségi szintű, drónokkal kapcsolatos szabályozást hirdetett ki, amelyek 2020. július 1-jétől válnak alkalmazandóvá. A Taylor Wessing Budapest szakértői összefoglalták, milyen változásokkal kell számolniuk a drónokat üzemeltető cégeknek és magánszemélyeknek az elkövetkezendő egy évben.

Európai vezetők részvételével tartották meg a katonai díszszemlét Párizsban vasárnap a francia nemzeti ünnepen, a Bastille 1789-es ostromának tiszteletére. A katonai parádé az európai katonai együttműködés jegyében zajlott. Az európai katonai kezdeményezés Emmanuel Macron francia elnöktől indult, célja a rendkívüli hadi helyzetek, humanitárius válságok kezelése.

Július 16-án, nagyszabású rendezvényt tartott az emberi kommunikáció felturbózására létrehozott Neuralink cég, amely a vizionárius Elon Musk 2017 óta létező érdekeltsége. Hogy bejelentenek-e valamit, nem tudni, de a Twitteren azt írták: az elmúlt két év kutatási eredményei biztosan szóba kerülnek majd. Az eseményt az egész világon élőben sugározzák, ami csak izgalmasabbá teszi az egészet.

A IV. és XV. kerületben is megtorpant az elmúlt 2-3 hónapban az ingatlanpiac eddigi lendülete. A szakértő szerint ennek több oka is lehet, de alapvetően a kormány által meghirdetett családtámogatási lehetőségek miatti kivárás állhat a háttérben.

Több millió forintot is nyerhet az, aki új lakását a projekt indulásakor vásárolja meg – derül ki a LIVING friss elemzéséből. A 14 darab, száznál több lakásos budapesti beruházásra kiterjedő elemzés azt mutatja, hogy a lakások ára a terv fázistól az elkészülésükig átlagosan több mint 46 százalékkal emelkedett a vizsgált időszakban. Egy, a projekt elején kötött előszerződéssel, esetenként már 10-30 százalékos kezdőrészlet kifizetésével biztosíthatjuk magunknak az alacsonyabb árszintet.

Tipp

Időrendben

« Május 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

Pünkösdi Örökség Ünnep a Skanzenben, 2026. május 24-25.

Pünkösdi Örökség Ünnep a Skanzenben, 2026. május 24-25.

More details
Pünkösdi Sokadalom a Sóstói Múzeumfaluban, 2026. május 24-25.

Pünkösdi Sokadalom a Sóstói Múzeumfaluban, 2026. május 24-25.

More details
Új tehetségeket keres az LG: startol a Tech-re Kész! Tartalomgyártó Akadémia

Új tehetségeket keres az LG: startol a Tech-re Kész! Tartalomgyártó Akadémia

More details
Bosch: az MI-alapú utasbiztonságtól az önvezető autózásig

Bosch: az MI-alapú utasbiztonságtól az önvezető autózásig

More details
Új szakmai díjjal ismeri el a felnőttképző intézményeket az MKIK

Új szakmai díjjal ismeri el a felnőttképző intézményeket az MKIK

More details
Balatonra költözik fagyijával az év cukrásza

Balatonra költözik fagyijával az év cukrásza

More details
Tízszeres Superbrands díjazott a DDC – ismét a vezető márkák között

Tízszeres Superbrands díjazott a DDC – ismét a vezető márkák között

More details
A WING nyerte el az OTP Üzleti Kiválóságért Díjat 2026-ban a Nemzetközi terjeszkedés kategóriában

A WING nyerte el az OTP Üzleti Kiválóságért Díjat 2026-ban a Nemzetközi terjeszkedés kategóriában

More details
A duplájára emelt KIVA-korlátok új cégeket vonzhatnak be

A duplájára emelt KIVA-korlátok új cégeket vonzhatnak be

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője