A csövekben először víz volt, de Dunlop gyorsan rájött, hogy ha levegővel tölti fel a csöveket, akkor sokkal rugalmasabban viselkednek. Romantikus verzióban így hangzik a légtömlős gumiabroncs teremtéstörténete, ám az invenciózus skót 1887-es felfedezését jócskán megelőzte az utókor számára kevésbé ismerősen csengő Robert William Thomson próbálkozása. Az ő prototípusa azonban gyorsan feledésbe merült, pedig neki már negyven évvel korábban eszébe jutott, hogy levegővel kellene megtölteni az abroncsot.

Mindketten Charles Goodyear örökségének gyenge pontjára reflektáltak. Az amerikai vegyész és mérnök találta fel a gumigyártás alapját jelentő vulkanizálást, ezt követően pedig gyorsan megjelentek az első tömörgumi kerekek. Ezek értelemszerűen levegőmentesek voltak, azonban nagy hibájuk volt, hogy nem túl sokat csillapítottak az akkortájt még a mainál is rázósabb utak egyenetlenségéből.

A Thomson–Dunlop-találmány előnyeit a mai napig milliárdnyi autós élvezi, az iparág legnagyobb gyártói mégis egyre határozottabban állítják, hogy vissza kellene térni a levegőmentes abroncsokhoz. A pneumatikus gumiknak ugyanis akad egy nagy hátrányuk is amellett, hogy kényelmesebbé teszik a közlekedést: az abroncsokba zárt levegő előbb-utóbb szivárogni kezd. Rosszabb esetben a folyamat nagyon rövid idő alatt megy végbe, a durrdefekt pedig nemcsak kényelmetlenségeket okoz, hanem balesetvesztélyt is.

Légtelen történet

A közlekedésbiztonság javításán gondolkodó mérnökök ezt már régóta nem nézik jó szemmel. A nagyközönség először a hetvenes években hallhatott a levegőmentes kerekekről. Ekkor tűnt fel a színen az 1956-ban az Egyesült Államokba emigrált Pavlics Ferenc nevével fémjelzett különleges holdjáró terve, melyre a Földön használt autók gumiabroncsaitól merőben eltérő kerekek kerültek. A NASA-nak beszállító General Motorsnál (GM) dolgozó magyar származású gépészmérnök vezetésével acélszalagokra épülő, cinkkel bevont rugalmas hálószerkezetből készítették a négy darab villanymotorral meghajtott Lunar Roving Vehicle kerekeit.

A közutakra évtizedeken át semmi nem szivárgott át az innovációból, csak 2005-ben törte meg a csendet a Michelin a Tweel névre keresztelt levegőmentes gumiabroncs bemutatásával. Ez az oldalról átlátszó, egyedi szerkezetű gumikerék manapság is igen futurisztikusnak hat, másfél évtizede még furcsábban méregették, de végül nem emiatt nem terjedt el. Nagyobb gond volt vele, hogy csak kis sebesség mellett lehetett használni, óránként 80 kilométeres tempó felett már jelentős vibrációt produkált. Az is negatívuma, hogy viszonylag szerény mértékben lehet csak terhelni, így végül csupán szűk körben, rakodógépeken és fűnyírókon kezdték alkalmazni.

Az elmúlt évek a látványos koncepciókról szóltak, 2011-ben a Bridgestone, 2013-ban a Hankook, 2017-ben pedig a Toyota rukkolt elő a sci-fi filmekben látható jövőautós gumikhoz hasonló abroncsokkal. Ezek közös vonása, hogy ma még nem többek puszta ígéreteknél. Egyelőre a Michelin és a GM által a minap leleplezett Uptis is csak egy koncepció, de talán ez jár a legközelebb ahhoz, hogy néhány év múlva a kereskedelmi forgalomban is felbukkanjon.

Olvass tovább: Légtelen történet: forradalmat hozhat a kerék újrafeltalálása