2025. szeptember 14., vasárnap - Szeréna

Archívum

Bizonyították: a Cambridge Analyticának a Brexit-kampányban is benne volt a keze

2019-08-01 1133

Sokáig egy kevéssé ismert elemzőcégnek számított csupán, majd a Facebookkal történt fiaskójuk miatt egy világ ismerhette meg a Cambridge Analytica nevét. Arról az elemzőcégről van szó, amelyről tavaly márciusban derült ki, hogy a közösségi oldal több millió regisztráltjának adatait szerezte meg és használta az engedélyük nélkül.

A cég nem sokkal később ugyan bejelentette, hogy nem folytatja működését, még hónapokkal az ügy után is tudnak meglepetést okozni - az újabb epizódot a Brexit-kampány szolgáltatta, új bizonyítékok szerint ugyanis ebben is benne volt a kezük.

The Guardian írta meg, hogy sokatmondó emailek kerültek elő, melyeket a politikai elemzőcég váltott az EU-ból való brit kilépést kezdeményező UKIP párt illetékesei között. A leveleket Brittany Kaiser, a Cambridge Analytica volt vezetője hozta nyilvánosságra. Őt tavaly áprilisban a brit parlament bizottság egyszer már meghallgatta a (Facebookkal érintett) ügyről, most azonban újabb részletekkel szolgált. Ezek pedig egyértelműen arra utalnak, hogy az elemzőcégnek a Brexitet toló Leave.EU kampányhoz is köze volt.

A leveleket Kaiser már benyújtotta a brit DCMS (Department for Digital, Culture, Media and Sport) kormányügynökségnek.

Az, hogy a CA aktív szerepet játszott ebben is, tavaly óta forró téma Nagy-Britanniában, bizonyítani ugyanakkor nem tudták. Az újonnan kikerült emailek viszont megerősítik a korábbi feltételezéseket. (A brexit-párti Leave kampány körül amúgy sem volt minden rendben, az angol Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség tavaly novemberben nyomozást indított a kampányfőnökök ellen, ugyanis nem volt tiszta, honnan jön a projektbe forgatott pénz.)

Ha már az elemzőcég: az amerikai Szövetségi Kereskedelmi Bizottság sem hunyt szemet a Facebookkal történtek fölött, hatalmas, több mint 1462 milliárd forintnyi bírságot osztottak ki nekik. Ezzel szemben a britektől lényegesen kisebb büntetést kaptak, az ottani adatvédelmi hatóság ugyanis néhány tízmilliós csekkel elintézettnek tekintette a botrányt.

(Forrás: www.hvg.hu)

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Tipp

Időrendben

« Szeptember 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Erő, értékek, valódi nők – a Kallos Cosmetics nekik is szól, a sportban is

Erő, értékek, valódi nők – a Kallos Cosmetics nekik is szól, a sportban is

More details
1 milliárd forintot is kaphatnak a cégek energiatárolásra a Jedlik Ányos Energetikai Program által

1 milliárd forintot is kaphatnak a cégek energiatárolásra a Jedlik Ányos Energetikai Program által

More details
A MediaMarkt Békéscsabán is RS Bútorstúdióval erősít

A MediaMarkt Békéscsabán is RS Bútorstúdióval erősít

More details
A legnagyobb hazai üzleteit nyitotta meg a Zara és a Stradivarius

A legnagyobb hazai üzleteit nyitotta meg a Zara és a Stradivarius

More details
Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
SELVA Skybar x Aston Martin Budapest: ikonikus együttműködés Budapesten

SELVA Skybar x Aston Martin Budapest: ikonikus együttműködés Budapesten

More details
Lakásvásárlás önerő nélkül - nem könnyű, de lehetséges

Lakásvásárlás önerő nélkül - nem könnyű, de lehetséges

More details
Az ágazati sajátosságok alakítják a skandináv munkahelyi és ingatlanstratégiát

Az ágazati sajátosságok alakítják a skandináv munkahelyi és ingatlanstratégiát

More details
Románia szállodapiaca felülmúlta a várakozásokat 2025 első félévében

Románia szállodapiaca felülmúlta a várakozásokat 2025 első félévében

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője