2026. május 21., csütörtök - Konstantin

Több mint 3000 órát dolgoztak összesen a kihívásokon a JunctionX Budapest résztvevői. Magyarország legnagyobb hackathonján 80 csapat mérte össze tudását, hogy kiderüljön melyik csapat méltó az 1 millió forintos fődíjra és ezzel együtt melyikük nyeri el a lehetőséget, hogy az eredeti Junction hackathonon is részt vegyen Helsinkiben.

Néhány nappal a hivatalos megnyitó előtt az aréna, a játéktér és a lelátó fölött is végigrepülhetünk, de az öltözőkbe is betekinthetünk.

Az ingatlanpiaci befektetések, legyen az hotel, iroda vagy kereskedelmi ingatlan, többnyire stabil, kiszámítható befektetésnek minősülnek. Ezek kockázata azonban együtt mozog a gazdasági ciklusokkal - felülteljesítenek konjunktúra idején, de áruk csökkenhet a válság időszakában. Az ingatlanszektornak is vannak azonban speciális területei, melyek kevésbé kitettek a gazdasági ciklusnak.

Éppen tíz évvel ezelőtt avatták volna fel a Balatonringet. A magyar gyorsasági motorsport-pálya terve azonban akkor megfeneklett - most viszont újra felmelegítették. A kormányzati elképzelések szerint ezúttal a beruházást inkább a Nyírségben valósítják meg. A megtérülés, ahogy akkor, úgy most is kérdéses - írja a napi.hu.

A Trinova Real Estate sikeresen lezárta a Spectrum Building irodaház megvásárlását a Futureal-csoport megbízásából. A glasgow-i tranzakció meghatározó állomás a Futureal nyugat-európai terjeszkedésében.

A Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezete (KDFSZ) levélben megkereste Karácsony Gergelyt, és azt kérte, hogy a főpolgármester fogalmazzon meg olyan ajánlást a budapesti kereskedelmi vállalatoknak, amelyben a vasárnapi nyitva tartás korlátozását kezdeményezi, írta kedden a Magyar Nemzet, amelyhez eljuttatták a levelet .

A kutyabarát filozófia terjedésének köszönhetően Az Év Kutyabarát helye kampány évről évre egyre sikeresebb. Az idei, immár hatodik kampányra 11 kategóriában 127 regisztráció érkezett, és tavalyhoz hasonlóan most is a munkahely kategória volt a legnépszerűbb, és szerkesztőségünk, valamint a Kreatív is adott át különdíjat.

A legjobb iroda címet nyerte a WING által fejlesztett Telekom székház a Magyar Ingatlanfejlesztési Nívódíj pályázaton. A WING Zrt. tulajdonában álló és a vállalat fejlesztésében megvalósult, Budapest arculatát is meghatározó épület az „Iroda kategória” I. helyezettje lett a november 8-án 21. alkalommal megrendezett Magyar Ingatlanfejlesztési Nívódíj pályázat díjátadó gáláján. A független magyar és nemzetközi szakemberekből álló bizottság idén a Gerbeaud-ház Átrium termében adta át a díjakat.

Az első 9 hónap számai messze elmaradtak az egy évvel korábbi azonos időszakban mérttől, olvasható az EBI Építésaktivitási Jelentésében. A lakásépítések visszaestek, az irodaházak és az ipari ingatlanok piaca azonban jól teljesít. A lakásátadások csúcsra járnak.

Idén 1200 milliárd forintot költhetnek a magyarok karácsonykor, ami rekordot jelent - mondta Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára az M1 aktuális csatornán.

Tipp

Időrendben

« Május 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

Pünkösdi Örökség Ünnep a Skanzenben, 2026. május 24-25.

Pünkösdi Örökség Ünnep a Skanzenben, 2026. május 24-25.

More details
Pünkösdi Sokadalom a Sóstói Múzeumfaluban, 2026. május 24-25.

Pünkösdi Sokadalom a Sóstói Múzeumfaluban, 2026. május 24-25.

More details
Új tehetségeket keres az LG: startol a Tech-re Kész! Tartalomgyártó Akadémia

Új tehetségeket keres az LG: startol a Tech-re Kész! Tartalomgyártó Akadémia

More details
Bosch: az MI-alapú utasbiztonságtól az önvezető autózásig

Bosch: az MI-alapú utasbiztonságtól az önvezető autózásig

More details
Új szakmai díjjal ismeri el a felnőttképző intézményeket az MKIK

Új szakmai díjjal ismeri el a felnőttképző intézményeket az MKIK

More details
Balatonra költözik fagyijával az év cukrásza

Balatonra költözik fagyijával az év cukrásza

More details
Tízszeres Superbrands díjazott a DDC – ismét a vezető márkák között

Tízszeres Superbrands díjazott a DDC – ismét a vezető márkák között

More details
A WING nyerte el az OTP Üzleti Kiválóságért Díjat 2026-ban a Nemzetközi terjeszkedés kategóriában

A WING nyerte el az OTP Üzleti Kiválóságért Díjat 2026-ban a Nemzetközi terjeszkedés kategóriában

More details
A duplájára emelt KIVA-korlátok új cégeket vonzhatnak be

A duplájára emelt KIVA-korlátok új cégeket vonzhatnak be

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője