Kaliforniában és Kanadában hasonló konfliktushelyzet alakult ki: miközben a Nestlé azt hangsúlyozza, hogy ők csak a közjó érdekében tevékenykednek, a helyiek szerint privatizálják az ivóvizet, nem törődve az ökológiai következményekkel.
A hetvenes években még Amerikában is csapvizet ittak az emberek szinte mindenhol, azóta azonban a céges marketing elérte, hogy a nagy többség a palackozott vizet tisztábbnak és egészségesebbnek gondolja, és az olcsó csapból folyó víz helyett a drágán árusított palackosat vegye meg. Pedig az többnyire semmivel sem jobb minőségű, és mégis: 2017-ben az USA-ban már több palackos vizet vásároltak az emberek, mint amennyi üdítőitalt.
A Nestlé vizes részlege tavaly 7,8 milliárd dolláros forgalmat bonyolított le, miközben Amerikában például nagyon sok helyen szinte vagy teljesen ingyen veszik ki a forrásvizet a földből. Ez a helyzet például a kaliforniai Strawberry Creek forrásainál: a Los Angeles közelében lévő források tulajdonjogával kapcsolatban évek óta megy a harc a svájci multi, a környezetvédő csoportok és a helyi hatóságok között. A túlzott vízkivitel miatt a felszíni vízfolyások gyakorlatilag kiszáradtak, ami miatt az erdészeti hatóságok is a Nestlét okolják. A vállalat tagadja a vádakat, szerintük ők figyelembe veszik a környezeti szakértők álláspontját, és különben is: a vízkiviteli és kereskedelmi rendszereik állásokat hoznak létre, és a helyi közösségeket szolgálják.
A Nestlé jó néhány hasonló helyi küzdelmet folytat a világ különböző részein. Ellenfeleik szerint kihasználják a helyiek kiszolgáltatottságát, akik nem engedhetik meg maguknak, hogy hosszabb távú környezeti folyamatokkal törődjenek, amikor állásokról van szó. A Nestlé ezen kívül olyan önkéntes támogatásokkal igyekszik megnyerni a döntéshozók jóindulatát, mint a helyi cserkészcsapat vagy egy iskolai sportklub támogatása - a vállalati költségvetés szempontjából csekély összegért szereznek újabb engedélyeket.
A Nestlé hosszú távú stratégiája sokak szerint az, hogy a természetes vizeket ingyenesen vagy potom összegért kisajátítják, a palackozott vizet pedig utána jelentős haszonnal eladják. Az alapkérdés, hogy a víz piaci termékké tehető-e a helyiek akarata ellenére, vagy a vízhez való hozzáférés alapvető emberi jog.
Ennek kapcsán a Nestlé elnök-vezérigazgatójának volt egy PR-szempontból is borzalmas megszólalása néhány éve: Peter Brabeck akkor azt mondta, hogy a víz, mint emberi jog egy szélsőséges megközelítés, a víz kereskedelmi termék, aminek piaci értékkel kell rendelkeznie. A kritikák után finomított az álláspontján, azt mondta, hogy egy meghatározott mennyiség, mondjuk napi 25 liter valóban emberi jog, de ezen felül mindenkinek jobb, ha a vízért fizetni kell. Piacpárti érve szerint a víz egyre inkább szűkös termék lesz, a vízpazarlást pedig csak úgy lehet megakadályozni, ha fizetni kell érte.
Hogy a fokozódó vízhiány miatt a túlzott használatot vissza kell szorítani, nem kérdés, de mások szerint erre nem feltétlenül egy jelentős saját hasznot termelő multi a legalkalmasabb, inkább állami vagy helyi közösségi hatáskörben kell foglalkozni a kérdéssel. Ahol iható a csapvíz, az ivóvízproblémára különösen nem a víz bepalackozása lenne a megoldás, hiszen a lokális környezeti problémákon és az anyagi hozzáférésen kívül az egy alapvető globális krízist is eredményez: a Nestlé jelenleg a világ második legnagyobb műanyagszennyezője, még az elvileg újrafeldolgozható PET-palackok többségét sem hasznosítják újra a gyakorlatban.
A műanyagkrízis miatt a gyártók és a Nestléhez hasonló nagy felhasználók imázsa az utóbbi két évben sokat sérült, emiatt a svájci központú cég is kommunikációs kampányba kezdett az utóbbi időben. Azt ígérik, hogy különféle új technológiákkal néhány éven belül teljesen beszüntetik az egyszer használatos műanyagok használatát. Független elemzők és környezetvédő csoportok szerint azonban ez egyelőre csak bizonytalan ígéret, a technológia nem tart ott, hogy belátható időn belül nagy volumenben valóban ki lehessen ezeket váltani.
(Forrás: index.hu)
