2025. szeptember 13., szombat - Kornél

Archívum

A vasárnapi nyitva tartás korlátozására kérik Karácsony Gergelyt

2019-11-12 599

A Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezete (KDFSZ) levélben megkereste Karácsony Gergelyt, és azt kérte, hogy a főpolgármester fogalmazzon meg olyan ajánlást a budapesti kereskedelmi vállalatoknak, amelyben a vasárnapi nyitva tartás korlátozását kezdeményezi, írta kedden a Magyar Nemzet, amelyhez eljuttatták a levelet .

A cikk szerint a több mint 400 ezer ágazati munkavállalót képviselő szakszervezet azt szeretné, hogy

a 400 négyzetméternél nagyobb áruházakat működtető budapesti cégek 2020-tól vasárnaponként csak 14 óráig üzemeltessék boltjaikat

, és így a munkaerő gondokkal küzdő kereskedelemben a dolgozókat ne terheljék fölösleges túlórákkal. A vásárlások idejének hétvégi rövidítése a főváros környezetterhelését is csökkentheti - véli a szakszervezet.

"Ez az elképzelés illeszkedhet a főpolgármester úr által meghirdetett fővárosi programhoz, amely a közszféra cégeinél megtiltaná a dolgozók túlóráztatással történő kizsigerelését. Emellett ez a lépés megfelelne a meghirdetett klímavészhelyzeti állapot érdekében tett törekvéseinek is, amihez konkrét megoldást kínálunk a mindennapi életben szinte mindenki által igénybe vett kereskedelem területén"

– fogalmazott a Magyar Nemzetnek Bubenkó Csaba. Kijelentette, hogy hétfőnként tisztább levegőjű Budapestre ébredhetnének a helyiek, ha vasárnap korábban állnának le a nagy bevásárlóhelyek. A KDFSZ elnöke azt is mondta, hogy Karácsony Gergelyék a klíma védelmében hivatalba lépésük óta több olyan intézkedést helyeztek kilátásba, amelyek jóval nagyobb áldozatot kívánhatnak az egész nemzetgazdaságtól.

(Forrás: Magyar Nemzet, index.hu)

 

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Szeptember 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Erő, értékek, valódi nők – a Kallos Cosmetics nekik is szól, a sportban is

Erő, értékek, valódi nők – a Kallos Cosmetics nekik is szól, a sportban is

More details
1 milliárd forintot is kaphatnak a cégek energiatárolásra a Jedlik Ányos Energetikai Program által

1 milliárd forintot is kaphatnak a cégek energiatárolásra a Jedlik Ányos Energetikai Program által

More details
A MediaMarkt Békéscsabán is RS Bútorstúdióval erősít

A MediaMarkt Békéscsabán is RS Bútorstúdióval erősít

More details
A legnagyobb hazai üzleteit nyitotta meg a Zara és a Stradivarius

A legnagyobb hazai üzleteit nyitotta meg a Zara és a Stradivarius

More details
Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
SELVA Skybar x Aston Martin Budapest: ikonikus együttműködés Budapesten

SELVA Skybar x Aston Martin Budapest: ikonikus együttműködés Budapesten

More details
Lakásvásárlás önerő nélkül - nem könnyű, de lehetséges

Lakásvásárlás önerő nélkül - nem könnyű, de lehetséges

More details
Az ágazati sajátosságok alakítják a skandináv munkahelyi és ingatlanstratégiát

Az ágazati sajátosságok alakítják a skandináv munkahelyi és ingatlanstratégiát

More details
Románia szállodapiaca felülmúlta a várakozásokat 2025 első félévében

Románia szállodapiaca felülmúlta a várakozásokat 2025 első félévében

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője