2026. május 21., csütörtök - Konstantin

Nem tudták kihasználni a gazdasági mentőcsomagokat a bevásárlóutcák kereskedői, derült ki a Bevásárlóutca menedzsment (BUM) aktuális felméréséből. A kereskedők összefogásával és érdekképviseletével foglalkozó menedzsmentcég azt tapasztalja, hogy míg Bécsben túlélnek, Budapesten továbbra is csődközeli helyzetben vannak a bevásárlóutcák, a legtöbb vállalkozás nem tudja igénybe venni az ígért támogatásokat.

500 főt engednek be csak egyszerre, el kell takarni az arcot, kétméteres távolságot kell betartani, és az érintésmentes fizetést preferálják.

Nemrég kijött a Budapest Research Forum irodapiaci jelentése 2020 első negyedévéről, amely még szinte alig mutat valamit a koronavírus-járvány hatásairól. Az adatokról és a jövőbeni változásokról kérdeztük Kovács Melindát, a Colliers International iroda bérbeadási csapatának bérbeadó képviseleti igazgatóját.

Az élelmiszer-kiskereskedelemben a járvány megjelenése, illetve a veszélyhelyzeti korlátozások márciusi bevezetése óta minden összekuszálódott. Ezen a piacon gyakran még normál üzemmenet mellett is nehéz pontosan látni a trendeket, most azonban szinte lehetetlenné vált.

A rendszerváltás előtt alapított Griff Collection az egyik legpatinásabb magyar divatruházati cég, a koronavírus miatt azonban korábban soha nem tapasztalt nehézségei adódtak. Kilenc üzletük közül négy már biztosan nem fog újra kinyitni, az elmúlt hetekben pedig a webshopos megrendelések teljesítése sem megy gördülékenyen.

A Griff Collection 9 üzlete közül négy már biztosan zárva marad. 80 alkalmazottjuk közül 70-nek megszűnt a munkaviszonya, a többieknek csökkentették a fizetésüket. Az egyik legpatinásabb magyar divatruházati cég számára soha nem tapasztalt nehézségek adódtak. A rendszerváltás előtt alapított Griff Collection kilenc üzlete közül négy már biztosan nem fog újra nyitni a járványhelyzet után, az elmúlt hetekben pedig a webshopos rendelésekkel is probléma van – írja a G7.

A jelenlegi járványhelyzetnek mint a legtöbb ágazatban, úgy az ingatlanpiacon is sok vesztese van, kevesebb szó esik azonban arról, hogy kik lehetnek azok az ingatlanpiaci szereplők, akik nemhogy veszteség nélkül, de üzleti tevékenységükre nézve egyenesen pozitívan jöhetnek ki mindebből.

Szimbolikus esemény történt ma, újraindult a gyártás a legnagyobb európai autógyárban, a több mint 6 négyzetkilométeren elterülő, több mint 60 ezer dolgozónak munkát adó wolfsburgi Volkswagen-üzemben. De nem csak a Volkswagennél, hanem más gyártóknál is fokozatosan, részlegesen, de elindul a gyártás a következő napokban. Összegyűjtöttük, milyen lépésekkel nyitnak ki újra az autógyártók Európában.

Közeleg Az Év Irodája verseny áprilisi online díjátadója. A szervezők rengeteget készültek az elmúlt fél évben az eseményre. Valami egészen egyedit szerettek volna alkotni, azonban az élet közbeszólt. A rendkívüli helyzetre való tekintettel az élő rendezvény helyett idén online közvetítik a történéseket. A győztesek kihirdetését díjmentesen követhetjük 2020. április 30-án 18:00-kor, amennyiben előzetesen regisztrálunk.

Csökkenő költségek és sokkal több információ a helyes döntések meghozatalához – többek között ezekkel az előnyökkel jár egy épületüzemeltetési rendszer felújítása, illetve az épületautomatizálási megoldások alkalmazása.

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Május 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

A duplájára emelt KIVA-korlátok új cégeket vonzhatnak be

A duplájára emelt KIVA-korlátok új cégeket vonzhatnak be

More details
Belvárosi Bor- és Pezsgő Fesztivál, 2026. május 20-25.

Belvárosi Bor- és Pezsgő Fesztivál, 2026. május 20-25.

More details
Pünkösdölés és Várjáték Hollókőn, 2026. május 24-25.

Pünkösdölés és Várjáték Hollókőn, 2026. május 24-25.

More details
Soproni Borünnep, 2026. május 22-24.

Soproni Borünnep, 2026. május 22-24.

More details
Szegedi Majális,2026. április 30. – május 3.

Szegedi Majális,2026. április 30. – május 3.

More details
Budapesti Nagy Sportágválasztó és Nagy Hangszerválasztó, 2026. május 29-30.

Budapesti Nagy Sportágválasztó és Nagy Hangszerválasztó, 2026. május 29-30.

More details
Teljesítésigazolás: kétmilliárd forintról döntött az MKIK szervezete

Teljesítésigazolás: kétmilliárd forintról döntött az MKIK szervezete

More details
Gourmet Fesztivál, 2026. június 4-7.

Gourmet Fesztivál, 2026. június 4-7.

More details
Idén újra MaReSz Event Touch - 3 in 1!

Idén újra MaReSz Event Touch - 3 in 1!

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője