2026. május 21., csütörtök - Konstantin

A hétvégén mutattuk be azt az elit társasházat a Várban, ahol a lakáspiac mélypontján a piaci ár tízszereséért, 3,4 milliós négyzetméteráron kínáltak egy 600 négyzetméteres gigalakást, ami akkor az ország legdrágább lakásának számított. Azóta eltelt 7 év és a fővárosban mindenhol megtriplázódtak az árak, kivéve ebben a lakóházban, bemutattunk ugyanis egy aktuális hirdetést, ami alapján most 3,2 milliós négyzetméteráron lehet a társasházban lakáshoz jutni.

A digitális forradalom évtizedek óta zajlik, azonban eddig nem volt olyan kényszerítő erő, ami a piaci szereplők többségét valóban rászorította volna, hogy működésüket alapjaiban átgondolják, megváltoztassák. A többnyire pályázati pénzek hajtotta átalakulás használaton kívüli licenceket és eszközök szinte felesleges felhalmozását eredményezte, az ezekre épülő folyamatokat nem, vagy csak kis részben sikerült megváltoztatni.

Megéltük, hogy egyetlen vírus hogyan tette semmivé világszerte a pénz, a fogyasztás, a vagyonfelhalmozás fétisét. Ugye nem ott folytatjuk, ahol abbahagytuk a karanténos világ előtt? Nem akarunk ugyanoda visszajutni?

A járvány gazdasági hatásai eltérően érintették a kereskedelmi ingatlanpiac szegmenseit:

A Memoori legújabb tanulmánya (The Internet of Things in Smart Commercial Buildings 2020 to 2025) azt vizsgálja, hogy az elkövetkezendő öt évben hogyan fejlődik a dolgok internete piac az okos kereskedelemi épületekben. A vírus miatt némi megtorpanást jeleznek, de aztán beindul a gőzhenger.

Nem mondunk újat azzal, hogy az építőiparban az utóbbi évek együttes folyamatainak hatására rendkívül nagyot emelkedtek az árak.

Pest megyét most már a többi megyével azonosan kezelik, Budapest vonatkozásában május 18-tól léphetnek életbe az enyhítő döntések, ezekről még a héten döntenek.

A Covid-19 koronavírus miatt a német szövetségi kormány az egyes tartományokkal közösen azt a döntést hozta, hogy 2020. augusztus 31-ig minden nagyszabású rendezvényt betilt. Ez az érvényben lévő rendelet vonatkozhat az eredetileg augusztus 28-án megnyitni tervezett CARAVAN SALON 2020 vásárra is. A Messe Düsseldorf vásárvállalat a német Lakóautó-gyártók Szövetségével közösen   a vásárnyitás egy hetes elhalasztásáról döntött. A sajtó képviselőinek és a szakmai látogatóknak fenntartott vásárnap ezért szeptember 4. lesz, míg a nagyközönséget szeptember 5-13. között várja a CARAVAN SALON.

Eltűntek a nagy hétvégi bevásárlások, és egyre többen igyekeznek letudni a vásárlást egy helyen, az online rendelések pedig kilőttek a brit Tesco tapasztalatai szerint. A pánikvásárlásoknak köszönhetően a karácsonyi időszak legforgalmasabb napján megvásárolt árumennyiség került az emberek kosarába öt napon át, minden egyes napon. Bizonyos termékeket pedig olyan hamar elkapkodtak, hogy 7 hét forgalmát bonyolították 5-6 nap alatt a Tesco első embere szerint.

A kiskereskedelmi üzletek forgalomarányos bérleti díjai a járvány hatására mérséklődhetnek. Az irodák és az élelmiszerkereskedelemi egységek esetében ugyanakkor a bérleti díjak stagnálása várható – mondta a növekedés.hu-nak adott interjújában Pázmány Balázs, az Erste Alapkezelő Zrt. igazgatóságának elnöke.

Tipp

Időrendben

« Május 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

A duplájára emelt KIVA-korlátok új cégeket vonzhatnak be

A duplájára emelt KIVA-korlátok új cégeket vonzhatnak be

More details
Belvárosi Bor- és Pezsgő Fesztivál, 2026. május 20-25.

Belvárosi Bor- és Pezsgő Fesztivál, 2026. május 20-25.

More details
Pünkösdölés és Várjáték Hollókőn, 2026. május 24-25.

Pünkösdölés és Várjáték Hollókőn, 2026. május 24-25.

More details
Soproni Borünnep, 2026. május 22-24.

Soproni Borünnep, 2026. május 22-24.

More details
Szegedi Majális,2026. április 30. – május 3.

Szegedi Majális,2026. április 30. – május 3.

More details
Budapesti Nagy Sportágválasztó és Nagy Hangszerválasztó, 2026. május 29-30.

Budapesti Nagy Sportágválasztó és Nagy Hangszerválasztó, 2026. május 29-30.

More details
Teljesítésigazolás: kétmilliárd forintról döntött az MKIK szervezete

Teljesítésigazolás: kétmilliárd forintról döntött az MKIK szervezete

More details
Gourmet Fesztivál, 2026. június 4-7.

Gourmet Fesztivál, 2026. június 4-7.

More details
Idén újra MaReSz Event Touch - 3 in 1!

Idén újra MaReSz Event Touch - 3 in 1!

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője