2026. május 20., szerda - Bernát, Felícia

Hackerversenyt hirdetett a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat Nemzeti Kibervédelmi Intézete.

A 60 milliárd forint értékű beruházás keretében a gyártóüzemen túl egy tesztkörnyezetet is kialakítanak a Zalazone járműipari teszpályán. Palkovics László a ZalaZone Járműipari Tesztpályán tartott rendezvényen Benkő Tibor honvédelmi miniszterrel közösen jelentette be, hogy mintegy 60 milliárd forintos beruházással épül meg egy harcjárműveket gyártó üzem és 20 hektáros területen tesztpályát is kialakítanak mellé.

A résztvevő cégek kikapcsolódást, szakmai közösségépítést, valamint az egységet erősítő élményeket nyertek az Ikarus BSE sporttelepen. Hirdetés Október 10-én, szombaton a magyar építőipar hagyományteremtő programjaként rendezte meg a PromoSport Kft. Budapesten a Magasépítő Kupát.

Még lehetne is ráció abban, hogy a Mol megjelenik a Budapest Airport tulajdonosai között, ám úgy tűnik, a mostani tulajdonosok nemigen akarnak megválni a részesedésüktől. Persze, mindig van az az ajánlat, amire nehéz nemet mondani.

Csak nemrég futottak le az iskolakezdéssel kapcsolatos áruházi kampányok, ám már megjelentek a karácsonyi termékek az üzletek kínálatában. A vásárlók meglepődve fogadhatják az idejekorán begyűrűző ünnepi hangulatot, amely a járvány miatt az ősz második felében meghatározó lesz a lakossági fogyasztásban. Versenyfutásba kezdhet a hagyományos és az internetes kereskedelem.

Új bérlővel kötött hosszútávú bérleti szerződést a WING: az Infopark C épületének közel 650 négyzetméternyi irodaterületét adta bérbe a dán Nilfisknek. A megállapodásnak köszönhetően a takarítógépeket gyártó vállalat IT Innovációs és HR Szolgáltató Központja költözik majd be az irodaparkba, amelynek többségi tulajdonosa a WING.

Nagyot zuhant a második negyedévben a magyar gazdaság, viszont a 13,6 százalékos visszaesés ellenére még mindig van miben bízni: jó évet zárhatott a belföldi turizmus, és a magyarok ismét elkezdtek feltankolni bezinből, veszik a lakókocsikat, és vidéken néznek kertes házat. Azonban az, mit hoz a második hullám, kiszámíthatatlan. Tekintsünk vissza a nagy fordulatokra, és lássuk, mit hozhat még ez az év és 2021.

A koronavírus-járvány idején egyre többen online vásárolnak bútort otthonaikba, sokakat azonban kellemetlen meglepetés érhet, amikor megérkezik a rendelésük.

A Budapesti Ingatlan Tanácsadók Egyeztető Fóruma (BIEF, BRF) - melynek tagjai: CBRE, Colliers International, Cushman & Wakefield, Eston International, JLL és Robertson Hungary - ezúton közzéteszi 2020 harmadik negyedévére vonatkozó irodapiaci összegzését.

Idén adventkor nem rendezik meg az Európa tíz legszebb karácsonyi vására között jegyzett Vörösmarty térit a hagyományos formában - tudta meg a Napi.hu. A vendéglátósoknak alig két héttel korábban kiírt pályázatot hirtelen visszavonta a főváros.

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Május 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

A duplájára emelt KIVA-korlátok új cégeket vonzhatnak be

A duplájára emelt KIVA-korlátok új cégeket vonzhatnak be

More details
Belvárosi Bor- és Pezsgő Fesztivál, 2026. május 20-25.

Belvárosi Bor- és Pezsgő Fesztivál, 2026. május 20-25.

More details
Pünkösdölés és Várjáték Hollókőn, 2026. május 24-25.

Pünkösdölés és Várjáték Hollókőn, 2026. május 24-25.

More details
Soproni Borünnep, 2026. május 22-24.

Soproni Borünnep, 2026. május 22-24.

More details
Szegedi Majális,2026. április 30. – május 3.

Szegedi Majális,2026. április 30. – május 3.

More details
Budapesti Nagy Sportágválasztó és Nagy Hangszerválasztó, 2026. május 29-30.

Budapesti Nagy Sportágválasztó és Nagy Hangszerválasztó, 2026. május 29-30.

More details
Teljesítésigazolás: kétmilliárd forintról döntött az MKIK szervezete

Teljesítésigazolás: kétmilliárd forintról döntött az MKIK szervezete

More details
Gourmet Fesztivál, 2026. június 4-7.

Gourmet Fesztivál, 2026. június 4-7.

More details
Idén újra MaReSz Event Touch - 3 in 1!

Idén újra MaReSz Event Touch - 3 in 1!

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője