2025. december 28., vasárnap - Kamilla

A koronavírus okozta járvány miatt megváltozott gazdasági folyamatok hatása májusban jelentős volt a hazai építőiparban: a szezonálisan és munkanaphatással kiigazított indexek alapján az építőipar termelése az áprilisihoz mérten 20,3%-kal csökkent a KSH nyers adatai szerint.

A budapesti irodapiacon egymást érik az újabbnál újabb fejlesztések és a korábban népszerű Váci út mellett egyre nagyobb hangsúly helyeződik át a Dél-pesti régióra is, amely népszerűségét számos tényezőnek köszönheti - derül ki az Eltinga és a WING kutatásából.

Észak-Korea internetes kalózai nemcsak bankoktól és kriptovaluta-tőzsdéktől csalt ki pénzt, de félhetnek tőlük az egyszerű netes vásárlók is – állítja az ENSZ-re hivatkozva egy brit lap. Elszegényedett, a külvilágtól elzárt és az egyszerű polgárok számára elérhetetlen a szabad internet. Viszont jól képzett hekkerekkel rendelkezik.

Javában tart a nyár, de a COVID-19 helyzetnek és a kissé borúsra sikeredett júniusnak köszönhetően sokaknak még csak most indul majd a nyaralás. S bár jó eséllyel a legtöbben valamilyen hazai célpontot választanak majd a kikapcsolódáshoz, így is akadnak szép számmal olyan programok, amelyek a számítógépen és az okostelefonon megbújva segíthetnek kényelmesebbé és pihentetőbbé tenni a nyaralást. Szokásunkhoz híven összeszedtük, melyek a legjobb appok utazáshoz 2020-ra.

Sokan fognak visszatérni a munkahelyükre a járvány után, de még többen lesznek azok, akik továbbra is a távolból, vagy részben távolról fognak dolgozni – ez derül ki a Microsoft friss, már a járvány után készített, globális felméréséből. Az elmúlt hónapok tapasztalatai azt bizonyították: minél személyesebb és életszerűbb a találkozás a virtuális térben, annál hatékonyabb az értekezlet. A Teams sci-fi-be illő fejlesztésekkel siet az új ügyféligények elébe.

Munkácsy Mihály festményei láthatók a Hatvany Lajos Múzeumban. A kiállítás, amely a Pákh Imre műgyűjtő tulajdonában lévő képekből áll, 2020. július 10-én nyílt és október 11-ig tekinthető meg.

A német HRS (Hotel Reservations Service) a svájci SGS-szel (Société Générale de Surveillance S. A.) együttműködve új higiéniai protokollt dolgozott ki a szállodaipar részére.

A nagyobb bérleményt fenntartó vállalatok a járvány hatására átgondolják ingatlan használatukat, s akár 15-20 százaléknyi területre is beengednek más cégeket. Az albérlet vonzó lehet azoknak a cégeknek, amelyek jó lokációban, jól felszerelt, de olcsóbb bérleti díjú irodát keresnek – állapítja meg júliusi tanulmányában a VLK Cresa ingatlan tanácsadó.

A kiemelt budapesti fejlesztésekért és nemzetközi sporteseményekért felelős kormánybiztossá nevezte ki a kormány 2020. július 1. napjától 2022. június 30. napjáig. A hétfői Magyar Közlönyben a feladatait is részletezték. Röviden összefoglalva: a Budapesten és a fővárosi agglomerációban megvalósuló állami-kormányzati városfejlesztési – nem önkormányzati hatáskörbe tartozó magasépítési, közlekedésfejlesztési, köztér-, közpark-, közút-, egyéb közterület-fejlesztési – beruházások előkészítésének és tervezésének összehangolt irányításával kapcsolatos feladatok, valamint a kiemelt nemzetközi sportesemények megpályázásával és megrendezésével kapcsolatos egyes állami feladatok ellátása.

2004 óta a CEE régió 6 országa megduplázta az EU ipari termelésében való részesedését - derül ki a ”COVID-19 & CEE’s Industrial Upside Europe’s Near Shore Powerhouse”Europe’s Near Shore Powerhouse” című legújabb piaci jelentéséből, amelyet a Colliers International juttatott el az OGH hírügynökséghez.

Tipp

Időrendben

« December 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31        

Tartalom galéria

A ChatGPT karácsonyi „meglepetése”

A ChatGPT karácsonyi „meglepetése”

More details
A bankkártya-elfogadás történetében először csökkent a fizikai boltokban működő POS-terminálok száma

A bankkártya-elfogadás történetében először csökkent a fizikai boltokban működő POS-terminálok száma

More details
Kolozsváron nyit új éttermet a Simons Burger

Kolozsváron nyit új éttermet a Simons Burger

More details
Murvás parkolóból városi fejlesztés: új fejezet jöhet az Alba Pláza környékén

Murvás parkolóból városi fejlesztés: új fejezet jöhet az Alba Pláza környékén

More details
Szigorúbb szabályok jönnek a halasztott fizetésre 2026-tól

Szigorúbb szabályok jönnek a halasztott fizetésre 2026-tól

More details
A tudatos tervezés és a technológiai hatékonyság éve lesz 2026 az építőiparban

A tudatos tervezés és a technológiai hatékonyság éve lesz 2026 az építőiparban

More details
Szép ajándék a kakaó árának zuhanása – de a csokoládé ára csak jövőre követheti

Szép ajándék a kakaó árának zuhanása – de a csokoládé ára csak jövőre követheti

More details
Műszaki és jogi buktatók rejtőzhetnek az olcsó ingatlanok mögött

Műszaki és jogi buktatók rejtőzhetnek az olcsó ingatlanok mögött

More details
Kémkedő mérnökök, lopott technológiák és az AI-verseny: hogyan zárkózott fel Kína?

Kémkedő mérnökök, lopott technológiák és az AI-verseny: hogyan zárkózott fel Kína?

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője