Győzelmi jelentéseket adnak ezekben a napokban a nagy lakásfejlesztő cégek Budapesten. Egymás után közlik, hogy vagy elérte legmagasabb pontját egy adott társasházi komplexumuk vagy éppen…
A WING lakófejlesztési márkája, a LIVING elindítja első budai fejlesztését, a Római Parkot. A III. kerületi Pünkösdfürdő utca és Hatvany Lajos utca sarkán megvalósuló lakópark…
A tiny house mozgalom olyan építészeti és egyben társadalmi-környezetvédelmi program, amelynek középpontjában az élettér egyszerűsítése, minimalizálása áll. A koncepció lényege, hogy ezekben a körülbelül 40…
Megnyílt a Mercure Hotel Debrecen belvárosában, a Kossuth tér közvetlen közelében. A BORD Építész Stúdió tervezte szállodaépület nyitottságával és érdekes tömegalakításával környezetének megújulását kezdeményezi, nem…
A Budapesti Ingatlan Tanácsadók Egyeztető Fóruma (BIEF) adatai szerint a harmadik negyedévben a teljes országos modern ipari/logisztikai állomány 179 ezer m2-rel bővült, idén pedig az…
Beütött az áremelkedés az irodapiacon is, sokan az elmúlt hetekben szembesültek azzal, hogy a havi üzemeltetési költség a korábbi 4-4,5 euróról 8-9, sőt 12 euróra…
Együtt dolgoznak a bérlők és a bérbeadók az irodaházak energiafogyasztásának csökkentésén. A heti egy kötelező home office nem lenne hatásos, néhány hetes irodai szénszünet viszont…