2024. október 5., szombat - Aurél

Szabadidő, életmód

Ifjúsági Szakács Világbajnokság, 2024. október 1-5.

217

Október elsején veszi kezdetét Budapesten a fiatal szakácsok nemzetközi versenye, amely során 20 ország tehetséges szakácsai mérik össze tudásukat. A Chaine des Rotisseurs Gasztronómiai Világszervezet által 2024. október 1. és 5. között Magyarországon megrendezésre kerülő Ifjúsági Szakács Világbajnokságon hazánkat Nyikos Patrik, a Stand Restaurant ifjú szakácsa képviseli, aki hazai versenyen aratott győzelmével szerezte meg a lehetőséget, hogy részt vegyen a rangos megmérettetésen.

 A Bocuse d’Or előszobájának számító igen szigorú szabályokkal rendelkező versenyen 27 év alatti szakácsok indulhatnak el.

Pintér Katalin a Chaine des Rotisseurs magyarországi szervezetének elnöke kiemelte, hogy az egyesület egyik célja, hogy lehetőséget adjanak a fiatal szakácsoknak, hogy megmutathassák tudásukat, és láthatóvá váljon az is, mi történik a szakácskultúrában a világ különböző pontjain. 

David R. Tetrault, a Világszervezet Igazgatóságának Tagja, Jeunes Chefs Rôtisseurs Bizottság Elnöke elmondta, hogy idén 47. alkalommal rendezik meg a világversenyt, és Budapesten immár második alkalommal.

A különösen nehéz megmérettetés a közel öt évtized során a gasztronómia egyik legfontosabb eseményévé vált. A rendezvényt először Svájcban tartották. Azóta a verseny nemzetközivé vált, és olyan neves szakácsok nőttek fel, mint Dalnoki Bence és Széll Tamás, akik a magyar gasztronómiát nemzetközi szinten is elismertté tették.

A teljes cikk: Elkezdődött az Ifjúsági Szakács Világbajnokság

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Október 2024 »
H K Sze Cs P Szo V
  1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31      

Tartalom galéria

A napenergia aránya a magyar áramtermelésben tavaly a világon a harmadik, Európában a második legmagasabb volt

A napenergia aránya a magyar áramtermelésben tavaly a világon a harmadik, Európában a második legmagasabb volt

More details
Gördülő Ikarus legendák az Aeroparkban

Gördülő Ikarus legendák az Aeroparkban

More details
Megugrott az érdeklődők száma a Balaton és a Velencei-tó ingatlanpiacán a nyáron

Megugrott az érdeklődők száma a Balaton és a Velencei-tó ingatlanpiacán a nyáron

More details
Hogyan alakítja át a mesterséges intelligencia (AI) az értékesítési folyamatokat?

Hogyan alakítja át a mesterséges intelligencia (AI) az értékesítési folyamatokat?

More details
Philip Wood az Indotek Group új nemzetközi tranzakciós és vagyonkezelési igazgatója

Philip Wood az Indotek Group új nemzetközi tranzakciós és vagyonkezelési igazgatója

More details
56. Műegyetemi Állásbörze, 2024. október 8-9.

56. Műegyetemi Állásbörze, 2024. október 8-9.

More details
Éljen a Mosoly Világnapja 2024. október 4-én

Éljen a Mosoly Világnapja 2024. október 4-én

More details
Így gondolkoznak a vagyonosok a jövőről – egy vagyontervezési felmérés eredményei

Így gondolkoznak a vagyonosok a jövőről – egy vagyontervezési felmérés eredményei

More details
Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details