2024. október 5., szombat - Aurél

Lakóingatlan

Így gondolkoznak a vagyonosok a jövőről – egy vagyontervezési felmérés eredményei

2024-10-03 177

A Jalsovszky vagyontervezéssel foglalkozó üzletága, a Jalsovszky Private 2024 nyarán felmérést végzett több, mint 100 ügyfele körében. A felmérésből kiderül, hogy a megkérdezett ügyfelek milyen céllal és módon hozták létre vagyonkezelési (különösen bizalmi vagyonkezelési és vagyonkezelő alapítványi) struktúráikat és hogyan gondolják a vagyonkezelésbe átadott, több mint 2,5 milliárd eurónyi vagyont a jövőben működtetni, kezelni. A felmérés pár kifejezetten érdekes eredménnyel és tanulsággal is szolgált.

Ki, miért hozta létre a bvk-ját?

A vagyonkezelési struktúrák hazai elterjedését kifejezetten elősegítették azok az adózási előnyök, amelyeket a jogalkotó bizalmi vagyonkezelés vagy vagyonkezelői alapítvány létrehozásához és működtetéséhez kötött. Ezt a felmérés eredménye is visszaadja, hiszen a válaszolók 66 %-a a struktúra létrehozásának egyik szempontjaként az elérhető adóelőnyöket nevezte meg. Nagyon beszédes az is, hogy a válaszadók 28 %-a generációváltás előkészítését, 58 %-a pedig hagyatéki vagyontervezési és házassági vagyonjogi megfontolásokat jelölte meg (egyik) célként. A válaszolók több mint 30%-ánál az adózási megfontolások nem játszottak szerepet a bvk létrehozásában.

Ebből az derül ki, hogy bár sokakat motivált a kedvező adózás arra, hogy vagyonkezelési struktúrájukat létrehozzák, ezzel együtt olyan fő szempontok is szerepet játszottak a tervezés során, mint a vagyonvédelem, a generációváltás elősegítése vagy a családi vagyonjogi megfontolások.

Lényegében ugyanez derül ki abból is, hogy milyen időtávra terveznek a vagyonrendelők a vagyonkezelési struktúra létrehozásával. Mivel az adókedvezményeket egy 5 évre létrehozott bvk-val a hatályos szabályok alapján már egyértelműen igénybe lehet venni, ezért akit csak adótervezés motivál, az valószínűsíthetően nem tervezi struktúráját ennél tovább megtartani. Márpedig a válaszadóknak csupán 4%-a tervez kevesebb, mint 6 évvel. A legtöbben (57%) 15 és 49 év közötti időtartamban gondolkoznak, ami egyértelműen a hosszútávú családi vagyonirányítás melletti elköteleződést jelent.

Minden tojás egy kosárba?

Kifejezetten érdekes megvizsgálni, hogy a vagyonos magánszemélyek vagyonuk mekkora részét adták át vagyonkezelésbe. Kevesen vannak azok (8%), akik vagyonuk 25%-át el nem érő részét helyezték be vagyonkezelési formákba – láthatóan, ha már valaki bvk-t hozott létre, annak előnyeit ki is akarja használni. Szintén kisebbséget képviselnek azok (20%), akik valamennyi tojást egy kosárba helyeznek és vagyonuk több mint 75%-át (vagy akár teljes vagyonukat) átadták vagyonkezelőnek. A legtöbb eset a két szélsőséges érték között helyezkedik el – ami egyszerre mutatja a bizalmat, illetve a relatív óvatosságot ezen új vagyonkezelési struktúrákkal szemben.

Szintén érdekes képet fest annak megvizsgálása, hogy milyen vagyonelemek kerültek vagyonkezelésbe. „A megkérdezettek több, mint fele kizárólag a tulajdonában levő társasági részesedéseket adta át – ami visszatükrözi azt, hogy mind adózási, mind pedig vagyon egybentartási szempontból a társasági részesedések vagyonkezelésbe adása tudja a legnagyobb előnyt biztosítani. A megkérdezettek kisebb része (34%) adott át vagyonkezelésbe ingatlant is – aminek oka lehet az is, hogy ingatlan hasznosítására adózási szempontból nem feltétlenül a bizalmi vagyonkezelés az optimális megoldás” – fejti ki Hosszú Péter, a Jalsovszky szakértője.

A biztonság és a kiszámíthatóság az elsődleges

Többen juttattak már eleve likvid pénzügyi eszközöket a bvk-jukba. Mások rövid-, vagy középtávon eladásra szánt cégeket adtak át a vagyonkezelőnek, ami által várhatóan jelentős likvid eszköz keletkezik majd a bvk-jukban. Felmerül értelemszerűen a kérdés, mihez kívánnak ezzel a likvid vagyonnal kezdeni a vagyonkezelők.

Talán nem meglepő módon, aki már egyszer vagyont halmozott fel vagy sikeres társasági exiten van túl, az inkább már a vagyona biztonságán, annak megtartásán gondolkozik. Ez tükröződik vissza abban, hogy a válaszadók legnagyobb része (80%) a vagyonból pénzügyi vagy tőkepiaci befektetéseket kíván megvalósítani. Ezt követi nem messze lemaradva (57%) az ingatlanbefektetés mint cél – ebben a tekintetben egyébként inkább a külföldi mintsem a magyar ingatlanbefektetés a prioritás. Kisebbséget (35%) képeznek azok, akik ismételten cégekbe (is) akarják a felhalmozott vagyonukat befektetni, legyen az akár start-up, akár már múlttal rendelkező vállalkozás.

Akik pedig pénzügyi eszközökben gondolkoznak azok a Jalsovszky Private felmérése szerint inkább az alacsony kockázatú befektetéseket preferálják a rizikósabb termékekkel szemben.

A kontroll átadása – inkább majd később

A vagyon vagyonkezelésbe való átadása egy döntési pont: a vagyonrendelő dönthet arról, hogy továbbra is maga kívánja-e a vagyont irányítani, vagy az irányítást a valóságban is át akarja adni. A vagyonkezelésbe adáskor meghatározhatók továbbá a vagyonkezelés szabályai, irányai, akár részletesen is.

A vagyonrendelők többsége (65%) tisztán látja, hogy a családi vagyont előbb-utóbb nem magának kellene irányítania – de a következő generációt majd csak a későbbiek során kívánja ebbe bevonni. Csupán a válaszadók 12%-a nyilatkozott úgy, hogy a következő generáció már most is aktívan részt vesz a vagyonkezelés működtetésében.

A vagyonrendelők többsége, a fentiekhez hasonlóan, nem is alkotott egyelőre meg a vagyon kezelésére vonatkozó, körülhatárolt irányelveket, hanem fenntartotta a döntések teljes flexibilitását, akár saját maga, akár családtagjai részére. 25%-uk viszont már rendelkezett arról, hogy haláluk esetére az utódok milyen elvek szerint folytassák a vagyonkezelést. Azok száma, akik a vagyonkezelésbe való átadással együtt már komplett vagyonkezelési irányelveket is kialakítottak, kifejezetten alacsony (19%).

I Forrás: www.prolawyer.hu

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Október 2024 »
H K Sze Cs P Szo V
  1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31      

Tartalom galéria

A napenergia aránya a magyar áramtermelésben tavaly a világon a harmadik, Európában a második legmagasabb volt

A napenergia aránya a magyar áramtermelésben tavaly a világon a harmadik, Európában a második legmagasabb volt

More details
Gördülő Ikarus legendák az Aeroparkban

Gördülő Ikarus legendák az Aeroparkban

More details
Megugrott az érdeklődők száma a Balaton és a Velencei-tó ingatlanpiacán a nyáron

Megugrott az érdeklődők száma a Balaton és a Velencei-tó ingatlanpiacán a nyáron

More details
Hogyan alakítja át a mesterséges intelligencia (AI) az értékesítési folyamatokat?

Hogyan alakítja át a mesterséges intelligencia (AI) az értékesítési folyamatokat?

More details
Philip Wood az Indotek Group új nemzetközi tranzakciós és vagyonkezelési igazgatója

Philip Wood az Indotek Group új nemzetközi tranzakciós és vagyonkezelési igazgatója

More details
56. Műegyetemi Állásbörze, 2024. október 8-9.

56. Műegyetemi Állásbörze, 2024. október 8-9.

More details
Éljen a Mosoly Világnapja 2024. október 4-én

Éljen a Mosoly Világnapja 2024. október 4-én

More details
Így gondolkoznak a vagyonosok a jövőről – egy vagyontervezési felmérés eredményei

Így gondolkoznak a vagyonosok a jövőről – egy vagyontervezési felmérés eredményei

More details
Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details