2025. december 23., kedd - Viktória

Üzleti hírszerzés és biztonság

Egyre többen szeretnének tanulni a szellemi tulajdon védelméről

2024-09-26 3132

A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH) 2018 óta nyújt iparjogvédelmi és szerzői jogi képzést távoktatási és jelenléti képzésben résztvevő hallgatók számára egyaránt. Ez idő alatt már több, mint 11 ezer fő vette fel az iparjogvédelmi kurzust. Számuk egyre növekszik: míg 2022-ben több, mint 1800-an, 2023-ban már közel 2300-an végezték el, és várhatóan a következő tanévben is növekszik a népszerűsége. Az újonnan csatlakozó hallgatók ettől a tanévtől megújult formában végezhetik el a modult. A tanulók mellett oktatók, kutatók, de akár a vállalkozók is hasznukra fordíthatják az itt szerzett tudást.

Ma már egy-egy új ötlet, termék szinte azonnal elérhetővé válhat az egész világon, ezért a szellemi tulajdon védelme kulcsfontosságú, ugyanis kizárólag ezzel lehet megakadályozni az engedély nélküli felhasználást és persze jövedelmezővé tenni a hasznosítást. Sok izgalmas kezdeményezés már az egyetemi évek alatt szárnyra kap, és ha az azokat kidolgozó hallgatók rendelkeznek a megfelelő iparjogvédelmi és szerzői jogi ismeretekkel, meg tudják teremteni a vállalkozásuk fejlesztéséhez szükséges jogi biztonságot, illetve a termékfejlesztés során gondolkodhatnak a szellemi tulajdonjogok hasznosításában is, amely további gazdasági előnyöket jelenthet a vállalkozásnak.

A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH) távoktatási kurzusa jelenleg 7 egyetemen érhető el, hogy a hallgatók biztos alapokat kapjanak alkotásaik, innovációik oltalmazásához, startupjaik, vagy vállalkozásaik hatékony építéséhez és működtetéséhez. Igény szerint más felsőoktatási intézményekben is elérhetővé válhat a képzés, ennek megszervezésében is segít a Hivatal. Az IP-ismereteken túl alapfokon szerzői jogi modul is elérhető.

A 2018 óta elérhető, online is végezhető képzés sikerét jól mutatja, hogy már több, mint 11 ezer fő vett részt a Hivatal oktatási programján, a beiratkozók száma pedig évről-évre növekszik: míg 2022-ben több, mint 1800-an, 2023-ban már közel 2300-an végezték el az online kurzust. A hallgatók a megújult iparjogvédelmi modult e-learning formában végezhetik el, választható tantárgyként. Az elérhető kreditek száma egyetemenként változó, általában három kreditet kapnak a hallgatók, ha sikeresen vizsgáznak.

A szellemi tulajdonjogok megszerzése nemcsak a piaci értéket növeli, hanem a befektetők számára is vonzóbbá teszik az adott vállalkozást. „Az IP-vel foglalkozó szakemberek utánpótlása rendkívül fontos.  Elengedhetetlen, hogy a piac leendő szereplői, a jövő innovátorai Magyarországon is ismerjék a szellemi tulajdon védelmének jelentőségét és hasznosításának, értékelésének módjait, jogi és ügymeneti hátterét. Az SZTNH által nyújtott képzéseken nemzetközi módszertanok alapján, hazai felsőoktatási intézményekkel közösen kidolgozott oktatási anyagokat is biztosítunk az érdeklődők számára” - emeli ki Farkas Szabolcs, a Hivatal elnöke.

Az SZTNH kiemelt célja, hogy minél több egyetemmel működjön együtt nemcsak oktatás, de szellemitulajdon-menedzsment és hasznosítás témában is, így az intézmények és a diákok hatékonyabban tudják kihasználni a szellemitulajdon-jogok adta lehetőségeket. Ennek a kurzusokon kívül eszköze az Ujvári János diplomadíj-pályázat is, mely már évtizedes múltra tekint vissza. A kezdeményezés célja, hogy olyan diplomamunkák szülessenek, melyek a szellemitulajdon-védelem kérdésével foglalkoznak. A legjobb munkákat négy kategóriában szakmai elismeréssel és pénzjutalommal is díjazzák.

A trendek azt mutatják, hogy a hallgatók, kutatók szellemi termékének jelentős részét még mindig úgy hasznosítják, hogy annak hosszú távú jövedelmezőségéből éppen az ötletgazda nem részesül megfelelő arányban. Ezen kíván változtatni az SZTNH a szellemitulajdon-tudatosság növelésével.

| Forrás: Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« December 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31        

Tartalom galéria

A bankkártya-elfogadás történetében először csökkent a fizikai boltokban működő POS-terminálok száma

A bankkártya-elfogadás történetében először csökkent a fizikai boltokban működő POS-terminálok száma

More details
Kolozsváron nyit új éttermet a Simons Burger

Kolozsváron nyit új éttermet a Simons Burger

More details
Murvás parkolóból városi fejlesztés: új fejezet jöhet az Alba Pláza környékén

Murvás parkolóból városi fejlesztés: új fejezet jöhet az Alba Pláza környékén

More details
Szigorúbb szabályok jönnek a halasztott fizetésre 2026-tól

Szigorúbb szabályok jönnek a halasztott fizetésre 2026-tól

More details
A tudatos tervezés és a technológiai hatékonyság éve lesz 2026 az építőiparban

A tudatos tervezés és a technológiai hatékonyság éve lesz 2026 az építőiparban

More details
Szép ajándék a kakaó árának zuhanása – de a csokoládé ára csak jövőre követheti

Szép ajándék a kakaó árának zuhanása – de a csokoládé ára csak jövőre követheti

More details
Műszaki és jogi buktatók rejtőzhetnek az olcsó ingatlanok mögött

Műszaki és jogi buktatók rejtőzhetnek az olcsó ingatlanok mögött

More details
Kémkedő mérnökök, lopott technológiák és az AI-verseny: hogyan zárkózott fel Kína?

Kémkedő mérnökök, lopott technológiák és az AI-verseny: hogyan zárkózott fel Kína?

More details
Az európai létesítménygazdálkodási piac öt éven belül megduplázódhat

Az európai létesítménygazdálkodási piac öt éven belül megduplázódhat

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője