Scott azt gyanította, hogy ez a jelenség a Facebook hirdetési modelljével függ össze, ezért ő és a kollégája, Dipayan Ghosh megvizsgálta azt.  A két szakember korábban az amerikai kormánynak dolgozott; Scott többek között Hillary Clinton külügyminiszter digitális tanácsadója volt, míg Ghosh a Facebooknál is tevékenykedett.

"Az alapvető reklámipari probléma az, hogy a piaci szereplők nagymértékben gyűjtik a viselkedéssel összefüggő adatokat és azokkal a politikai hirdetési kampányok keretében vissza is lehet élni. A reklámozók számára ugyanis nincs különbség a cipők vagy a rasszizmus eladása között. A struktúra mind a két esetben ugyanaz: az összegyűjtött adatokat arra használják fel, hogy a felhasználókat csoportokra osszák szét. E csoportok tagjai nagyon finoman szét vannak választva egymástól, többek között politikai nézeteik, képzettségük és hasonló jellemzők alapján. Ez a rendszer segít a hirdetőknek, mert rávehetik az embereket arra, hogy azt tegyék, amit elvileg nem tennének meg."

"A közösségi hálózatok és a klasszikus média között az a különbség, hogy az előbbiek célzottan szólítanak meg bizonyos csoportokat. A klasszikus ajánlatok viszont mindenkihez - vagy legalábbis egy szélesebb közönségnek - szólnak. S mivel például egy tévéreklámnál nem lehet pontosan tudni, hogy a hirdetés kiket is ér el és senkit sem akarnak elijeszteni, így a hirdetők óvatosabbak. Viszont a közösségi oldalakon lévő ajánlatok fel vannak osztva mondjuk 100 alcsoportba és azok tagjai közül senki sem tudja, hogy a többiek mit látnak. A Facebook nagyon sok pénzt fektetett be olyan algoritmusokba, amelyek célja a célzott megkeresések tökéletesítése. Régebben pontosan tudni kellett, hogy kit akar valaki megszólítani és ezt közölnie is kellett az illetővel. Ma már elegendő csak nagy vonalakban megtenni ezt és a Facebook megteszi a többit" - jelentette ki Ben Scott.

A teljes cikk az sg.hu oldalon olvasható.