2025. szeptember 9., kedd - Ádám

AI szkeptikus

Képes felismerni az AI, hogy mi AI? – Kína új kutatása válaszol

2025-08-19 392

Ki emlékszik még a Mátrix című nagysikerű filmre, amiben elhangzott egy felismrés Neo szájából: „Szoftverek hekkelnek szoftvereket?”(szerk.) Ha nem is ennyire komoly, de figyelemre méltó az a kínai cikk, ami augusztus 14-én jelent meg. Talán értelmezhetnénk úgy is, hogy AI ismer fel AI-t?

A mesterséges intelligencia térhódításával egyre nehezebb különbséget tenni a valódi és a mesterségesen generált tartalmak között. A szövegek, képek és videók olyan mértékű hitelességgel készülnek, hogy a hétköznapi olvasó, néző vagy hallgató számára szinte lehetetlen megállapítani, hogy ember vagy gép áll a tartalom mögött. Erre a problémára keresett megoldást a kínai Nankai Egyetem, amely új kutatásában olyan technológiát mutatott be, amely képes kimutatni, ha egy tartalmat mesterséges intelligencia generált.

A Nankai Egyetem munkatársai szerint az AI-generált tartalmak elterjedése óriási társadalmi és politikai kockázatokat hordoz. A probléma nemcsak a dezinformációs kampányok terjedése, hanem az is, hogy a közvélemény egyre kevésbé tudja, kiben vagy miben bízhat. A kutatás célja tehát nem az AI fejlődésének megakadályozása, hanem az, hogy eszközt adjon a tartalomfogyasztók és a platformok kezébe a generált és valódi tartalom szétválasztására.

A kifejlesztett rendszer nem a tartalom igazságtartalmát vizsgálja, hanem az alkotás módját. A kutatók megfigyelése szerint az mesterséges intelligencia által generált szövegek és képek bizonyos mintázatokat tartalmaznak. Ilyen minta lehet például túlzott logikai koherencia, túl jól strukturált nyelvezet, vagy a stilisztikai változatosság hiánya. Ezeket képes az új rendszer azonosítani, és nagy megbízhatósággal megállapítani, hogy a szerző ember, vagy „gép” volt-e?

A kutatás vezetője szerint a cél nem az, hogy az AI-tartalmakat cenzúrázzák, hanem hogy a közönség kritikai érzékét erősítsék. A rendszer egyelőre csak kutatási környezetben létezik. A Google, az OpenAI, vagy az NVIDIA is saját fejlesztéseken dolgozik hasonló képességű rendszerek kifejlesztésén.

Korábban mi is beszámoltunk arról, hogy a Veo 3 és az NVIDIA új AI-modelljei képesek a fizikai világ mozgásait is szimulálni – ami újabb kihívást jelent a felismerhetőség szempontjából. A jövő kérdése tehát nem az, hogy képesek vagyunk-e generálni a valóságot, hanem hogy fel tudjuk-e ismerni, amikor az mesterséges?

| Forrás:  Nankai University – 2025.08.14. hivatalos közlemény

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Szeptember 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Az európai logisztikai bérleti díjak mérsékelt növekedést mutatnak 2030-ig

Az európai logisztikai bérleti díjak mérsékelt növekedést mutatnak 2030-ig

More details
Itt az első irodaház, amely bevezette a hulladékhő újrahasznosítását Lengyelországban

Itt az első irodaház, amely bevezette a hulladékhő újrahasznosítását Lengyelországban

More details
Új világrend AI-irányításban? Kína globális mesterséges intelligencia-testületet javasol

Új világrend AI-irányításban? Kína globális mesterséges intelligencia-testületet javasol

More details
Fontos változások a FOXPOST működésében

Fontos változások a FOXPOST működésében

More details
DOGZ - Őszköszöntő Falkaséta, 2025. szeptember 13.

DOGZ - Őszköszöntő Falkaséta, 2025. szeptember 13.

More details
Börgöndi Repülőnap, 2025. szeptember 14.

Börgöndi Repülőnap, 2025. szeptember 14.

More details
Börgöndi Repülőnap, 2025. szeptember 14.

Börgöndi Repülőnap, 2025. szeptember 14.

More details
CineFest Nemzetközi Filmfesztivál, 2025. szeptember 5-13.

CineFest Nemzetközi Filmfesztivál, 2025. szeptember 5-13.

More details
Nagyot nyerhetnek azok, akik jelenleg albérletben élnek

Nagyot nyerhetnek azok, akik jelenleg albérletben élnek

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője